Simor Dániel

Simor Dániel

„Gyűlöletkeltés? Magyar Péterék kezdték, be kellene fogni a szájukat”
A fideszesek szerint a Tisza Párt hozta be az agressziót a közéletbe, a Fideszhez hű médiában megjelenő hangnemet pedig elfogadhatónak tartják. Menczer Tamás pedig most tudta meg, hogy Bayer Zsolt a...
Bayer Zsolt: Majd most megtudjátok, ha nem hagyjátok abba, hogy milyen rettegni
A Charlie Kirk emlékére szervezett gyertyagyújtáson a publicista azt mondta, hogy akkor lenne kevesebb gyűlölködés a magyar közéletben, ha nem írnák le mindennap hetvenszer, hogy Orbán Viktor egy...
Gulyás szerint inkább a svédeknek kellene bocsánatot kérniük
Hiába cáfolta a Tisza Párt, hogy adóemeléseket akarnak végrehajtani, Gulyás Gergely szerint a párt alelnöke elmondta, hogy erről hazudni kell, ezért az Indexen megjelenteket tartják irányadónak.
„Fideszesek vagyunk, a Fidesz szekerét toljuk”
A hétvégén tartják az első „edzőtábort” a fideszes Harcosok Klubjában, résztvevőket kérdeztünk Sátoraljaújhelyen. Menczer Tamás volt az egyik sztárvendég, a Fidesz kommunikációs igazgatója...
„Magyarországon divat, hogy hogyan járassunk le politikusokat” – Gulyás Orbán magánrepülőzéséről
Gulyás Gergely nem tudja, eddig mennyi közpénz ment el Orbán magángépes meccsnézéseire, és szerinte demagógia párhuzamba állítani a közalkalmazottak fizetését a miniszterelnök magánrepülőzésével.
Szita Károly szerint kamatostul meg fog térülni a Sándor-palotának kölcsönzött Rippl-Rónai-festmény
A kaposvári polgármester szerint óriási tévedés, hogy a köztársasági elnök felesége csak úgy kedvére válogathatott volna a festmények közül.
Kötcsén feszült egymásnak Orbán és Magyar
Teljesen felforgatta Magyar Péter a Fidesz hagyományos szeptemberi dzsemboriját, amikor rászervezett egy tiszás gyűlést a kötcsei piknikre. A fél falut lezárták, így a fideszesektől alig tudtunk...
Menczer Tamás: Nekem vajszívem van!
A Fidesz kommunikációs igazgatója Kötcsén arról beszélt, kicsit megsértődött, hogy Orbán nem hívta magával a magángépes munkaútra.
Nyolc órán keresztül mennyire tudná bárki elviselni azt, hogy ZZZZZ?
Mit szólna, ha a kertjéből is hallhatná egy motorverseny teljes mezőnyét? Balatonfőkajáron a MotoGP hétvégi futamával folytatódott a több mint két éve zajló emberkísérlet, a polgármester pedig gázt...
Kocsis Máté azon kesereg, hogy nem írtuk meg, hogy van kézfertőtlenítő és klíma egy kórházban
Hetek óta veszélyes fertőzés van a székesfehérvári kórház vízvezetékeiben, de a Fidesz frakcióvezetője arról értekezik, hogy nem írtuk bele a cikkünkbe, hogy van, ami jól működik a kórházban.
Kövess minket Facebookon is!