Gajdos László az ivóvízről: Most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy füvet locsoljunk vele

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Az ivóvíz nagy érték, és most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy füvet locsoljunk vele” – mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter, miután a brutális hőhullám kezeléséről és a paksi atomerőmű ideiglenes korlátozásáról kérdeztük a parlamentben. Gajdos szerint hétvégén azt tapasztalták, hogy sokszorosára nőtt bizonyos területeken a vízfogyasztás, de ezt nem követte arányaiban a szennyvíz keletkezése. „Ebből arra lehet következtetni, hogy bizony kéréseink ellenére is nagyon sokan locsolásra, autómosásra használják a vizet, hiszen nem lett belőle szennyvíz” – fogalmazott.

A miniszter szerint kibír három-négy napot a fű, „ne nyírják, nem kell neki annyi víz”, viszont a lakosságnak szüksége van az ivóvízre. „Magyarországon 95 százalékban rendelkezésre áll az egészséges, vezetékes ivóvíz, de extra méreteket nem tudunk kivenni a rendszerből gyorsan, úgyhogy ha lehet, akkor hagyjuk meg az embereknek az ivóvízfogyasztást, és ne a füvet locsoljuk” – tette hozzá.

Mivel kezdett túl meleg lenni a Duna, ahová a paksi atomerőmű hűtővizét engedik, a hétvégén vissza kellett venni az erőmű teljesítményét. Gajdos László erről azt mondta a Telexnek: „Hogyha egy bizonyos szint fölé melegedik a Duna, akkor figyelni kell az élővilágra. Elkezdtük az úgynevezett szellőztetést, olyan gépeket helyeztettünk ki a Dunába, ami ugye hűteni nem tudja a vizet értelemszerűen, de az oxigénellátást biztosítja a halak számára.” Gajdos arról is beszélt, hogy a Velencei-tóban az alacsony vízszint ellenére még éppen elfogadható az oxigénellátás, tehát ott egyelőre nincs ilyen probléma.

A parlament hétfői ülését percről percre közvetítettük, és a rendkívüli hőségről pedig folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be. A mostani forróságot egy Nyugat-Európából Közép-Európa fölé telepedő jelenség, az úgynevezett hőkupola okozza. Hogy mi ez, miért alakult ki és milyen hatással lesz a hétköznapjainkra, arról itt olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!