Sajó Dávid
Megjelent az első rendes előzetes a Legendás állatok és megfigyelésük harmadik részéhez
Johnny Deppet pedig lecserélték Mads Mikkelsenre.
Megvannak az idei Golden Globe-jelölések, de a gáláról még mindig nem tudni semmit
Benedict Cumberbatch westernfilmje, illetve a Belfast kapta a legtöbb jelölést.
Karikó Katalin az év egyik hőse a Time magazinnál
Három másik kutatótársával együtt került az újság címlapjára.
Mérgező vulkáni gázok miatt karantént rendeltek el a Kanári-szigetek egy részén
Ismét gondot okoz a vulkán a spanyol szigetcsoporton.
A Wellhello új albuma elmegy két rozéfröccs mellett, pedig sokkal több van benne
Öt év után adott ki új nagylemezt a Wellhello. Kevés rajta a partisláger, több a befelé nézés, de jut egy pici odaszólás még a NER-nek is.
Borisz Jelcin egyszer annyira berúgott egy elnöki csúcstalálkozó előtt, hogy alsógatyában találtak...
Az egykori orosz államfő közismerten nagy piás volt, ami miatt gyakran más országok vezetői kerültek kínos helyzetbe. Írországban egy mondás is született egy bizarr ügyéből.
Kommunista forradalmárokból állt a japán underground legmisztikusabb együttese
A Les Rallizes Dénudés évtizedekkel megelőzte a zenei trendeket, de a saját nyugati sikerükről csak évtizedekkel később értesültek. Valószínűleg azért, mert a zenekar egyes tagjai ezalatt...
Meghalt Kóbor János, az Omega frontembere
Az együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas alapítója 78 éves volt, rövid betegség után vesztette életét.
Holtan találtak egy öttagú családot Németországban
A holttesteken lőtt és szúrt sebeket találtak.
Februárban érkezik az HBO nagysikerű sci-fi sorozatának a folytatása
Egy új trailer is érkezett A farkas gyermekei második évadához.








