35 éves elnöke lesz Chilének

2021. december 20. – 05:41

Másolás

Vágólapra másolva

Véget értek a választások Chilében, és az eredmények szerint egy 35 éves baloldali politikus, Gabriel Boric lesz a dél-amerikai ország vezetője. Boric Chile történetének legfiatalabb elnöke lesz. Boric többek között zöldebb politikát, a gazdagok megadóztatását és Augusto Pinochet hagyatékának teljes felszámolását ígéri.

A jogász végzettségű Boric a chilei diáktüntetések vezetőjeként bukkant fel, kampányában pedig erősen baloldali ígéreteket hangoztatott, mint például a szociális háló kiterjesztése, zöldebb gazdaságpolitika, a gazdagok megadóztatása, illetve az alkotmány újraírása. Boric a szélsőjobboldali José Antonio Kast ellen győzött, aki radikális kommunistának hívta ellenfelét a kampány során, rá pedig szimplán fasisztaként hivatkozott baloldali kihívója.

A választás eredménye a szakértőket is meglepte, ugyanis Boric a szavazatok 55 százalékát, Kast pedig a 44 százalékát kapta meg – ennél jóval szorosabb csatára számítottak az elemzők. Az egyik fő kérdés az 1980-ban még katonai diktatúra alatt létrehozott alkotmány újraírása, aminek a megtartásáért küzdött Kast. A szélsőjobbos Kast egyébként többek között bővítette volna a börtönöket, megerősítette volna a biztonsági erőket, és komolyabb fellépést ígért a több jogot és földet követelő őslakosokkal szemben, illetve hangos kritikusa volt az abortusznak és a melegházasságnak.

A New York Times szerint Boric és Kast csatája egyértelmű jele annak, hogy az ország lakossága megelégelte az elmúlt évtizedek balközép és jobbközép politikáját, és Boric is a 2011-es diáktüntetéseknek köszönhetően tudott új arcként lendületet kapni. Akkor a diákok azért tüntettek, hogy az alacsony jövedelmű családok gyermekeinek ingyenessé válhasson a felsőoktatás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!