Patakfalvi Dóra
Magyar Péter Cser-Palkovicsnak: Biztos vagyok benne, hogy megfér két békés rendezvény a városukban
Székesfehérvár polgármestere azt kérte, a Tisza elnöke fontolja meg, hogy advent első vasárnapján politikai gyűlést tartanak a belvárosban.
A Fidesz bemutatja a Tisza baloldali jelöltjét: egy volt helyi KDNP-elnököt
A somogyi kisváros egykori keresztény-demokrata politikusa nem tudja lemosni magáról a baloldaliságot a kormánypárt szerint.
Az amnéziás Rujder Viviennel megérkezett a Beléd estem előzetese
Tiszeker Dániel új, közvetlen állami támogatás nélkül készülő romantikus vígjátéka Valentin-napon kerül majd a mozikba.
Eladta az ingatlant a tulajdonos, jövő áprilistól bezár a civil programjairól ismert Auróra
A VIII. kerületi közösségi házat üzemeltető Marom Egyesület vezetője azt mondta, tervezik a folytatást, de biztosan időbe telik majd, míg új helyet találnak.
425 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie a kutyáját az autója után kötő állatkínzónak
A jelentős országos felháborodást kiváltó ügyben az ügyész fellebbezett, és szabadságvesztés kiszabását kérte a férfire.
Bolsonaro szerint nem szökni akart, csak azt hallucinálta, hogy lehallgatókészülék van a...
A 27 év börtönbüntetésre ítélt volt brazil elnök ügyvédei eleve az egészségügyi állapota miatt kértek számára házi őrizetet.
Az ukrán háborús maffiáról tájékoztat ezúttal a kormány a vakcinainfós emailcímeken
A Rogán Antal vezette Kormányzati Tájékoztatási Központ a nemzeti konzultáció kitöltését ajánlja az állampolgároknak.
Jáksó László a TV2-n tér vissza sok év után a képernyőre
Az RTL Heti Hetes című műsorának egykori műsorvezetője egy gameshow-t vezet majd a konkurens csatornán.
Az amerikai gyerekek első kollektív traumája volt, amikor a Challenger űrsikló egy tanárral a...
Gyerekek milliói nézték a tévében élő egyenesben, ahogy 1986 januárjában, alig másfél perccel az indítása után a Challenger darabjaira hullott a levegőben. Az élmény feldolgozását nehezítette, hogy...
MI-generált borítóképet használtak, kizárták a regényeket Új-Zéland legrangosabb könyvdíjának...
Az Ockham könyvdíj bizottsága nemrég új irányelveket vezetett be a mesterséges intelligencia képalkotó eszközeinek használatára.








