Nagy Nikoletta

Nagy Nikoletta

Röneszmé és Pumba: itt a frissen elutasított keresztnevek listája
Magyarországon csak olyan nevet kaphat egy újszülött, amire a Nyelvtudományi Kutatóközpont rábólint – ezekre nem bólintott.
Amerikában kért csődvédelmet a kínai ingatlanóriás
Már tavaly is rezgett a léc alatta, 2021-ben magas hiteleket vett fel, de ezekből sem tudta rendezni adósságait.
22 év börtönt kapott a nő, aki megpróbálta megmérgezni Donald Trumpot
Ricines levelet küldött neki, de az nem jutott el a volt elnökhöz.
Nem vehetnek részt transznemű nők a női sakkversenyeken
Legalábbis addig biztosan nem, amíg a Nemzetközi Sakkszövetség részletesebben ki nem vizsgálja a kérdést, ez nagyjából két évet vesz majd igénybe.
Megemelték a terrorkészültséget Svédországban
A Korán-égetések miatt kiemelt szemponttá válhatott az ország a terroristák számára.
Túl drága a paradicsom az indiai Burger Kingnek, kiveszik a burgerekből
Vakációzni küldték a paradicsomot, de az ingyenesen kérhető pluszsajtszelet lehetőségét is felfüggesztették.
Rudy Giuliani Donald Trumptól kért pénzt, hogy ki tudja fizetni a perköltségeit
Ha Trump továbbra sem fizet, Giuliani erős nyomás alatt találhatja magát, hogy együttműködjön a volt elnök ellen vádat emelő szövetségi és állami ügyészekkel.
Fact-check: „Az amerikai gyógyszerhatóság elismerte, hogy az ivermectin jó a Covid-19 ellen”
Nagyot fut a hír a közösségi médiában, pedig csak az történt, hogy álhírgyárak és ivermectinpárti influenszerek félreértelmezték az FDA egyik jogászának nyilatkozatát a féreghajtó szerrel...
Egyáltalán nem úgy nézett ki Ötzi, mint ahogy eddig hitték
Sötét bőre, sötét szeme volt, és valószínűleg jelentősen kopaszodott halála idején.
Több mint egy hónapja működik egy disznó veséje egy agyhalott férfi testében
Ez abszolút rekordnak számít vesetéren, a kutatók még legalább egy hónapig szeretnék folytatni a kísérletet.
Kövess minket Facebookon is!