Molnár Réka

Molnár Réka

Nagy razzia volt Budapest belvárosában szombat éjszaka, és ehhez hasonlók lesznek a jövőben is
Szombaton 300 embert igazoltattak a rendőrök a három kerületet érintő gigarazziájuk alatt, 19-et közülük el is fogtak.
Nem bojkottálja az alakuló ülést az LMP, a „jelen helyzetben” ugyanis nevetségesnek tartanák a...
Ungár Péter szerint ha már beleálltak a választásba, előre kell menni, nem a körülményekre mutogatni.
Kaczyński: Ha Orbán nem látja azt, ami Bucsában történt, akkor javaslom, hogy forduljon szemészhez
Kaczyński szerint ha Orbán nem változtat, akkor Lengyelország nem fog tudni úgy együttműködni a magyarokkal, mint korábban.
Már Horvátországban sem kell oltás a beutazáshoz
Megszűnik a maszkviselés is pár hely kivételével, az uniós tagállamok és az ukrajnai állampolgárok szabadon mehetnek Horvátországba.
Európa Tanács: A tagállamoknak együttesen kell fellépniük a menekültek visszatoloncolása ellen
A testület szerint a menedékjogok megsértése és a visszatoloncolás már több államban is a hivatalos politika részévé vált.
Egy hajléktalan megölése miatt ítélték el első fokon a hiphop úttörőjének számító amerikai rappert
Az ügyészség vádja és saját bevallása szerint is azért késelte meg a hajléktalant, mert melegnek hitte.
Megelőzte és ok nélkül befékezett egy óvodásokat szállító busz előtt egy kisteherautós – ütközés...
A kisteherautós tagadja, hogy a büntetőfékezésre emlékeztető fékezés valóban büntetőfékezés lett volna.
Tavaly 20%-kal többen készítettek végrendeletet, mint az azt megelőző évben
A járvány óta jelentősen megugrottak a végrendelkezési számok.
A szerb posta nem hajlandó arra válaszolni, hogy hogyan kerültek a levélszavazatok fideszes...
A posta nem ad választ a kérdésre, mert „nem tudják felmérni, hogy az árt-e valamelyik félnek”.
Donáth Anna: Bocsánatot kérünk, és megnézzük, mit és hol rontottunk el
Még nem tudják, mi lehet az új, helyes út, de ki fogják találni – mondta.
Kövess minket Facebookon is!