Nagy razzia volt Budapest belvárosában szombat éjszaka, és ehhez hasonlók lesznek a jövőben is

2022. április 10. – 19:35

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társhatóságokkal együtt komplex razziát tartott szombat éjszaka több belvárosi szórakozóhelyen, illetve környékén. Mint a police.hu írja, a hétvégihez hasonló nagy létszámú, komplex ellenőrzésekre rendszeresen lehet számítani a fővárosban.​

A szombati gigarazzia az V., VI. és VII. kerületekre fókuszált. Az akció kiterjedt a kábítószerekhez kapcsolódó bűncselekményekre, lopásokra, garázdaságra, a prostitúcióhoz kapcsolódó jogsértések megelőzésére, illetve az ittas járművezetők és a szabálytalanul közlekedők kiszűrésére is. A hatóságok a közterületek mellett több szórakozóhelyet is ellenőriztek.

A rendőrök több mint 700 embert igazoltattak, ebből 19-et fogtak el vagy állítottak elő. További két ember orvosi ellátásáról is intézkedtek. 246 ellenőrzött járműből és 133 alkoholszondáztatásból háromszor mutatott a szonda pozitív eredményt.

Kisebb közlekedési szabálysértések miatt hat, egyéb szabálysértések miatt négy feljelentés készült. A rendőrök záróvonal átlépése, köztisztasági szabálysértés, kötelező haladási irány megszegése és hatósági engedély hiánya miatt összesen öt esetben szabtak ki helyszíni bírságot. Nyolc embert közigazgatási bírsággal sújtottak kanyarodási szabályok és behajtási tilalom megsértése, valamint ittas vezetés miatt.

A razzia során kilenc szórakozóhely, valamint négy szálláshely működését is ellenőrizték az V. és VII. kerületek területén. Négy esetben bírságoltak és kezdeményeztek egyéb eljárást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!