Mizsur András

Mizsur András

Megjelent a Budapest Airport megvásárlását előkészítő törvénymódosítás tervezete
Egy francia céggel közösen venné meg a repteret a kormány, a hírek szerint 4 milliárd eurót fizethetnek érte.
A magyar vállalkozók napjává nyilvánítanák december első péntekét
Fónagy János fideszes képviselő javaslata szerint ezzel ismernék el a vállalkozók „közösségépítő és nemzetgazdaságot erősítő tevékenységét”.
Edzésen bukott és eltörte a kulcscsontját Vas Kata Blanka
Az országúti kerékpárban U23-as világbajnok 22 éves magyar bringást meg is kell műteni.
Rácz András: Az orosz vezetés látványosan megalázta Orbán Viktort
A Kreml nyilvánosságra hozott egy videót a keddi Orbán-Putyin-találkozóról, ami az Oroszország-szakértő szerint kellemetlen lehet a magyar miniszterelnök számára.
Elutasították Iványiék alkotmányjogi panaszát, továbbra sem jutnak hozzá a nekik járó támogatáshoz
Hiába kapta vissza egyházi státuszát a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, a jogszabályban nem írták át az erre vonatkozó részt, és emiatt nem kaptak pénzt.
MNB: Tíz százalék önerő is elég lesz az első lakás megvásárlásánál
2024 első felében léphet életbe a módosítás, amivel könnyebben jutnak majd lakáshitelhez a vevők.
How Orbán’s views on Israel’s and Ukraine’s right to self defence differ
In recent days, both Hungarian Prime Minister Orbán and FM Szijjártó have spoken about Israel's right to defend itself after Hamas' terror attacks. After Russia attacked Ukraine, the Hungarian...
Felvonták az azerbajdzsáni zászlót Hegyi-Karabah központjában
Az örmények lakta Hegyi-Karabah szeptember végén szenvedett döntő katonai vereséget, ezzel a terület visszakerül Azerbajdzsánhoz.
Mindennapos késések, elhúzódó felújítások, veszteséges működés, elégedetlen utasok, ismerős?
Nem, most kivételen nem a MÁV-ról van szó, hanem a német vasúttársaságról, ami egyre többet késik és közben borzasztóan veszteséges.
Az ausztrálok 60 százaléka leszavazta, hogy alkotmányban ismerjék el az őslakosokat
Az ausztrál alkotmány nem említi őket, pedig a teljes lakosság közel 4 százalékát, teszik ki, és már 60 ezer éve is éltek őslakosok Ausztrália területén.
Kövess minket Facebookon is!