A fehér ember elvette az otthonukat, a vallásukat, a nyelvüket, és most bocsánatot kér érte
November az amerikai indián és alaszkai őslakosok örökségének hónapja az Egyesült Államokban, ahol jelenleg 574 őslakos közösségben több mint kilencmillióan élnek. A bennszülötteknek évszázadokig...
A death metal előadókhoz hasonló morgással kommunikálhatnak a denevérek egy kutatás szerint
2022. november 30. – 21:10
–
Kaiser Orsolya
Annak érdekében, hogy utánajárjanak elméletüknek, a kutatók az állatok torkáról és gégéjéről készítettek felvételeket.
László Imre reagált az újbudai ellenzék Molnár Gyula ellen irányuló tiltakozására
2022. november 30. – 20:20
–
Kaiser Orsolya
Az újbudai polgármester szerint a kabinetfőnök személye soha, sehol nem volt politikai kérdés.
Rishi Sunak szerint jó döntés volt a brexit
2022. november 30. – 19:22
–
Kaiser Orsolya
A londoni alsóház vitanapján a brexit utóhatásai mellett szóba került az is, hogy a brit kormány lehetővé teszi-e Skóciának, hogy visszaléphessen az Unióba.
Az Iszlám Állam bejelentette vezetője halálát, és már az utódját is megnevezte
2022. november 30. – 18:21
–
Kaiser Orsolya
Harcban esett el Abu Hamza al-Kuraiszi, aki idén márciusban került a nemzetközi terrorszervezet élére.
Harmadik éve Bad Bunny az év legtöbbet hallgatott előadója Spotifyon
2022. november 30. – 17:59
–
Kaiser Orsolya
A Puerto Ricó-i rappert a listán Taylor Swift követi, míg a legtöbbet streamelt dal kategóriáját Harry Styles As it Was című száma nyerte meg a platform 2022-es összefoglalója szerint.
Levélbomba robbant a madridi ukrán nagykövetségen
2022. november 30. – 15:59
–
Kaiser Orsolya
A robbanásban a nagykövetség egyik alkalmazottja könnyebben megsérült.
„Meg kell mentenünk a kormány által elherdált 3000 milliárd forintot” – sorban reagálnak az...
2022. november 30. – 14:47
–
Kaiser Orsolya
Kizárólag Orbán Viktort és magyar kormányt teszik felelős azért, ha Magyarország elesik az EU-támogatásoktól.
A crying makeup divatja nem fair azokkal szemben, akiknek tényleg van okuk sírni
2022. november 29. – 23:13
–
Kaiser Orsolya
Sírni emberi dolog, és a közösségi médiában is egyre több sírós tartalommal találkozhatunk, amik a sebezhetőségről és az élet tökéletlenségéről szólnak. Erről az őszinteségről és sebezhetőségről...
Gonosz gyilkológép lesz Bambiból a róla szóló horrorfilmben
2022. november 28. – 15:08
–
Kaiser Orsolya
A Micimackóról szóló szürreális horrorfilm után itt egy újabb Disney-mesefigura, aki sötét karakterként tér vissza a filmvászonra.