Iván-Nagy Szilvia
Hivatalosan is benyújtotta a lemondását Novák Katalin
A levelet vasárnapi dátummal küldte.
Másokat bátoríthatott erőszakoskodásra az ügyészség szerint, felfüggesztett börtönre ítélték...
Az ítélet nem jogerős, fellebbezett a 2018-as tüntetés miatt indult ügy döntésével szemben.
Orosz filmmel párban adták le az ukrán rendező dokumentumfilmjét a budapesti filmfesztiválon
Pedig a rendező már egy hónappal korábban is direkt kérte, hogy ne így járjanak el.
Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa – dalt küldött Bródy Nováknak és Vargának
Az értelmezéshez nem nyújtott segítséget.
A horvát ellenzék attól tart, hogy az új főügyész az orbáni utat követné
Szerinte ugyanis nincs szükség az Európai Ügyészségre, hiszen más EU-tagoknak sincs.
Lángra kapott egy magyar férfi BMW-je a benzinkúton, évekkel később beperelte a gyártót
7,5 millió forintot szeretne kapni.
Alföldi Vidnyánszkyról: Ez férfias? Ez tökös? Ez egyenes? Ez magyar? Ez gerinces?
A Nemzeti Színház korábbi igazgatója szerint nála ilyen súlyos baleset nem fordult volna elő.
Szalagkorlátnak ütközött egy autós az M3-ason, többen is baleseteztek miatta
A baleset a Nyíregyháza felé vezető oldalon történt, Bag térségében.
Ferenc pápa kinevezte Karikó Katalint a Pápai Életvédő Akadémia rendes tagjává
A Pápai Életvédő Akadémia 1994-ben alakult, és bioetikai kérdésekkel foglalkozik.








