Macron: Senki sem tekinthető a választások győztesének
2024. július 10. – 19:45
Három nappal a bizonytalan politikai helyzetet teremtő franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások után Emmanuel Macron elnök szerdán felszólította a köztársasági politikai erőket, hogy hozzanak létre egy stabil és plurális többséget az ország számára, tekintettel arra, hogy senki nem tekinthető a választások győztesének.
A köztársasági elnök először szólalt meg a parlamenti választások vasárnapi második fordulója óta, amit az európai parlamenti választásokon a pártja által június 9-én elszenvedett vereségre hivatkozva írt ki, és amit szerinte senki nem nyert meg.
„Egyetlen politikai erő sem szerzett kellő többséget, és a választásokból kikerült tömbök vagy koalíciók mind kisebbségben vannak” – írta az államfő a regionális sajtóban szerdán közzétett levelében, miközben ő maga Washingtonban tartózkodik a NATO-csúcstalálkozón.
Emmanuel Macron ezért arra szólított fel „minden olyan politikai erőt, amely azonosul a köztársasági intézményekkel, a jogállamisággal, a parlamentarizmussal, az európai orientációval és a francia függetlenség védelmével, hogy kezdjenek őszinte és lojális párbeszédet egy szilárd, szükségszerűen plurális többség megteremtése érdekében, az ország számára”.
A választások után lemondott Macron miniszterelnöke, de az elnök visszautasította a törvényhozási többségét elvesztő Gabriel Attal lemondását.