Túrázás közben kiszáradt gyereket mentettek a hegyimentők a Börzsönyben

2024. július 10. – 20:41

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhárom éves fiával túrázott egy férfi a Börzsönyben, Csóványos térségében szerdán, amikor úgy érezték, nincsenek jól, sőt, a fiú kifejezetten rosszul érzi magát, ezért segítséget kértek az Országos Mentőszolgálattól. A Börzsönyi Hegyimentő Szolgálatot ők, illetve az Ipoly-Völgyi Különleges Mentők diszpécsere tájékoztatták a segélykérésről, ami után a hegyimentő szolgálat ügyeletese azonnal riasztotta a készenlétben lévő állományt és két hegyimentő terepjáróval azonnal elindult Csóványos felé a szokolyai bázisról – áll a hegyimentők közleményében.

Az ügyeletes közben egyeztetett a Pest Vármegyei Katasztrófavédelemmel, és készenlétbe helyezte magát a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltóság is, az ügyeletes kérésére pedig az Országos Mentőszolgálat esetkocsija elindult Királyrét felé, hogy ott vegye át a sérülteket.

A hegyimentők 40 perccel a riasztás után már a Csóványoson voltak, ahol találkoztak a túrázókkal. A férfi elmondta, hogy Márianosztra felé túráznak Nógrád irányában, de Égéstető környékén a fia kezdett nagyon rosszul lenni, a vizük is elfogyott. A további úton, a kaldera napsütötte szikláin csak rosszabb lett a helyzet.

A hegyimentők adtak nekik inni, majd Királyrétre kísérve átadták őket az Országos Mentőszolgálat munkatársainak. A mentősök a kivizsgálás után megállapították, hogy a kisfiú hőártalmakat szenvedett, ezért apja kíséretében további vizsgálatokra a váci kórházba szállították őket.

A Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a túrázók legyenek figyelemmel a nagy melegre, vigyenek magukkal legalább duplaannyi vizet, mint általában, és úgy tervezzék az útvonalat, hogy a legmelegebb időszakban kerüljék a kopár hegygerinceket. A rendkívüli melegben az ideális túrahelyszín az alacsonyan fekvő, sűrű erdős völgyek – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!