Iván-Nagy Szilvia

Iván-Nagy Szilvia

Lakásbérlési lehetőséget biztosítana a Duna Terasz Grande kivitelezője a nehéz helyzetbe került...
A XIII. kerületi lakóparkban még nem zárult le az elszámolási vita az kivitelező és a beruházó között, de megoldásra addig is szükség van.
Jogerősen húsz év fegyházat kapott Portik Tamás
Az ügyészség korábban az ítélet súlyosítását kérte az 1996-os ügetői merénylet és Portik gyerekkori barátjának 1999-es meggyilkolása miatt.
Elérhetetlen volt az Origo, a Bors és a vidéki Mediaworks-lapok
A webhely nem érhető el, 404, error – állt az érintett lapok oldalán.
Nógrádból Heves vármegyébe passzolták a Nélküledet játszó utat
Nógrádban nem volt olyan szakasz, ahol ne zavarta volna a lakosokat.
Bicskei gyermekotthon: a nevelők a 2011-es beadványban arról is írtak, hogy egy gyerek szerint már...
A Népszava kikérte annak a 2011-es bejelentésnek a szövegét, amely után indult ugyan rendőrségi eljárás, de az nem állapított meg bűncselekményt.
A rendőrség nem talált pedofil szálat a tiszaföldvári borozói balhéban
A hatóság szerint a helyszínen nem tartózkodtak kiskorú lányok, és nem is történt olyan, ami bűncselekményre utalna.
Vagyonkezelő alapítványokba teszik a pénzüket a NER-közeli milliárdosok
A Sánta családnak, a Sárhegyi–Bártfai ügyvéddinasztiának és a Borkai-féle jachtozás egyik résztvevőjének, Rákosfalvy Zoltánnak is van vagyonkezelő alapítványa.
Elárverezik Mr. Darcy nedves ingét a Büszkeség és balítéletből
A híres vizes ing ára akár 4,6 millió forintig is felmehet.
Kövess minket Facebookon is!