Fájdalmasan közel van a 400 forintos euró, 399-et is átlépte az euró ára

2024. augusztus 5. – 06:44

Másolás

Vágólapra másolva

398,4 forintot kellett fizetni hajnalban egy euróért, és ez az ár reggelre sem alakult sokkal fényesebben, az euró ára továbbra is a 398 forintos sáv felett mozog, sőt, reggel kilenc óra környékére már stabilan a 399-es közelségben, 398,8-9-es forint áron volt elérhető, negyed tíz körül pedig már a 399-et is átlépte. Az euró-forint árfolyam az elmúlt néhány napban stabilan romlott: augusztus 2-án kúszott föl 397 forint fölé az euró ára, és azóta csak rosszabb lett.

A megelőző napokban is megkarcolta a 398-at sávot egyszer-kétszer, de jellemzően nem maradt fölötte. A forint az euróval szemben ilyen erősen tavasszal esett be, az utóbbi hetekben pedig folyamatosan kúszik felfelé az euró ára.

Fotó: Google Finance
Fotó: Google Finance

A dollár árában ilyen kiugró változás nem látható, hétfőn reggel 364 forintot kell fizetni egy dollárért, azaz kevesebbet, mint négy nappal ezelőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!