Tűz ütött ki Dél-Budán, egy vegyianyag-kereskedő cég közelében

A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz átterjedjen a cég raktáraira.

Magyarország: ha háború, akkor béke

Már legalább 152 éve olyan békepártiak vagyunk, hogy ihaj. Kár, hogy a béke sosem csak azt jelentette, amit.

Egy parkolóházban látta utoljára az olimpiai aranyát, most fodrászoktól kapta vissza

Jordyn Poulter esetéből minden olimpiai bajnok okulhat: nem vigyük parkolóházba az aranyérmet!

Riasztó előrejelzés jött Matolcsy jegybankjától a következő évekre

Nagyobb infláció, romló GDP-prognózis: 2024-ig is eltarthat, hogy talpra álljon a magyar gazdaság.

Még a felesége is elhitte róla, hogy dandártábornok: 150 milliót csalt össze egy 53 éves férfi

A szabadulása után megvesztegethető hatósági személynek adta ki magát. Hittek neki.

Születések és halálozások: mintha egy év alatt kiürült volna Eger

De legalább lassul, májusban hét hónapos mélypontra került a népességfogyás üteme.

Vádat emeltek egy halálos tiszai hajóbaleset miatt

Egy 72 éves férfi kishajója horgászok ladikjával ütközött tavaly szeptemberben, a csónak egyik utasa vízbe fulladt.

Vinné az állam a szakrendelőket és a háziorvosi praxisjogok kezelését

Az egészségügyi államtitkár szerint „át kell alakítani egy kicsit az alapellátást”.

10/10: Somlószőlősön négy éven át minden támogatott beruházást egy olyan cég nyert, amit most egy...

A rendőrség versenyt korlátozó megállapodás gyanújával vizsgálja az ügyet, írja a 24.hu.

Élelmiszert Szép-kártyával? Még két napunk maradt

Hacsak a kormány nem változtat a rendeleten.

Kövess minket Facebookon is!