Fehér János

Fehér János

Száztonnányi rákkeltő méreganyag veszélyeztethet több tízezer budapestit
Az Illatos úton, az egykori vegyiművek területén még mindig elképesztő mennyiségben vannak méreganyagok. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester szerint az állam 2015 óta tudja, hogy egy...
Nyert egy olimpiai aranyat, azt odaadta a feleségének, aki pár perccel később szintén olimpiai...
Minden idők egyik legnagyobb hosszútávfutója élete első maratonján mindjárt olimpiai bajnok lett, közben a legnagyobb ellenfelét kérdezgette, hogy jó-e, amit csinál. Nagyvonalú gesztusai és őrült...
Állami támogatással égették el eddig az erdőket, és továbbra is maradtak ehhez kiskapuk
Az erőművekben elégetett fákra eddig megújulóenergia-forrásként tekintettek az EU-ban, de bő tíz év alatt annyi erdőt taroltak le, hogy felborult a szén-dioxid-egyenleg. Egy új javaslat szerint már...
Haaland egy karaterúgással győzte le volt csapatát a Bajnokok Ligájában
A Manchester City három perc alatt fordított 2-1-re a Dortmund ellen. A három magyarral játszó Leipzig az utolsó negyedórában kapott ki 2-0-ra a Real Madridtól.
Az ügyészek ugyanarra jutottak, mint egy bűnügyi podcast: 22 év után kijöhet a börtönből egy...
Adnan Syed ügye a Serial podcast és egy HBO-sorozat által lett ismert. Eljárási hibákat és új gyanúsítottakat találtak most az ügyészek.
Kézi-BL: a Szeged tízperces hullámvölgybe került, kikapott a Barcelonától
Az első félidőben még vezetett első csoportkörös meccsén, de aztán 35-28-as vereséget szenvedett a magyar bajnok kézilabdacsapat.
RTL: Több boltban cukorhiány van, felvásárlásba kezdtek az emberek
A cukorrépások azt állítják, hogy az árstop miatt több cukrot vásárolnak a vevők, mint szoktak.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint már látszik a koronavírus-járvány vége
A WHO még számít járványhullámokra, de az oltások és gyógyszerek már védenek a súlyos megbetegedésektől.
Az Európai Bizottság akár 15 milliárd eurót is visszatartana Magyarországtól
A felzárkóztatási alap Magyarországra jutó összegének akár 70 százalékát is blokkolhatja az unió. A Reuters korrupciós problémákban látja az okot.
Újra Kuttor Attila a mezőkövesdi futballcsapat edzője
A Vasastól kirúgott edző szűk két év után tér vissza nagy sikerei színhelyére.
Kövess minket Facebookon is!