Dezső András
Trump stábja szerint Irán feltörte a belső levelezésüket, hogy befolyásolják a választást
A republikánus stáb ezt azután közölte, hogy a Politico megírta: júliusban névtelen forrás „hiteles dokumentumokat” kínált Trump kampányának belső működéséből.
Több ezer szerb tiltakozott Belgrádban egy lítiumbánya működése ellen
A tüntetők szerint a bánya visszafordíthatatlan környezeti pusztítást okozna a völgyben, ahol a lelőhely található.
Elítélt egy gázai iskolaépület elleni izraeli támadást Kamala Harris
Az amerikai alelnök szerint „túl sok” civil halt meg „ismét”.
Zelenszkij most először ismerte el a kurszki offenzívát
Öt nappal azután, hogy az ukránok behatoltak orosz területre.
Visszahozzák a piacra a '80-as évek reklámjaiból ismert kakaót, a Bedecót
Mit? – kérdezte idegesítően egy kislány a klasszikus reklámban.
Feloszlatta a thaiföldi bíróság a legerősebb ellenzéki pártot, amelyik a diktatúra ellen mozgósított
A tavalyi választáson ez a párt győzött, de az elitellenessége miatt összefogott ellene az elit. Úgy tűnik, sikerrel.
Megrágta az aksit, felgyulladt a lakás – kutya okozott tüzet egy amerikai házban
A beltéri kamera rögzítette a balesetet. Még időben ki tudtak menekülni az emberek és az állatok is.
Telefonos segítséggel segítette világra lányát egy budapesti férfi
„Az is tudatosult bennünk, hogy mentők segítsége nélkül az én kezembe fog megszületni a kislányunk” – írta az apa a mentőknek.
A „pécsi keresztapa” kalandos útja a 75 milliós drogügyletig
Lopott már luxusjachtot, a testőrét anno Kölnben ölték meg, Portik Tamással is üzletelt az a 60 éves férfi, akinek a mostani drogügy előtt is elég kalandosan telt az élete.
Pakolászás közben emberi csontokra bukkant egy miskolci háztulajdonos a padlásán
A tulajdonos fél évvel ezelőtt vette a házat.








