Putyin jelezte, hogy nem hagyják megbukni Orbán barátait Szerbiában

„A szerbiai színes forradalmat az Egyesült Államok mélyállama – ugyanaz, amely Trump elnök békekezdeményezéseit próbálja meghiúsítani –, valamint több európai hírszerző szolgálat szervezte” – ezt nyilatkozta Aleksandar Vulin leköszönő szerb miniszterelnök-helyettes az orosz TASZSZ hírügynökségnek, miután szombaton Moszkvában találkozott Szergej Sojguval, az orosz Biztonsági Tanács titkárával, volt védelmi miniszterrel. Arról is beszélt, hogy a belgrádi hatóságokat az orosz kémszolgálatok segítették a tüntetésekre adott válaszlépések megtételében.

Vulin tavaly lett miniszterelnök-helyettes, kinevezése már akkor azt vetítette előre, hogy Szerbia a jövőben szorosabbra fűzi kapcsolatait Oroszországgal, noha az ország hivatalosan az EU-csatlakozás mellett kötelezte el magát. Vulin, aki korábban a szerb hírszerző ügynökség, a BIA élén is állt, valóban közel áll Moszkvához. A BIA igazgatói székéből 2023 nyarán azért kellett távoznia, mert az amerikai pénzügyminisztérium Külföldivagyon-ellenőrzési Hivatala (OFAC) szankciós listára tette.

Ez ismerős lehet a magyar olvasóknak, mert ugyanez történt januárban Rogán Antallal is, őt is az OFAC szankcionálta korrupcióra hivatkozva. Az amerikaiak szerint Vulin a szerb hírszerzésnél betöltött közhatalmi pozícióját arra használta fel, hogy segítse egy amerikai szankciók alatt álló szerb fegyverkereskedő illegális szállítmányainak áthaladását az ország határain. Az amerikai hatóságok szerint emellett Vulin egy kábítószer-kereskedelmi hálózatban is érintett.

Bár az amerikaiak a korrupcióra hivatkoztak, Vulint minden bizonnyal a szoros orosz kapcsolatai miatt akarták félreállítani. Ekkor ugyanis már javában dúlt az orosz–ukrán háború, így jelentős tétje lett annak, hogy melyik kelet-európai állam „hova focizik”. Aleksandar Vučić szerb elnök először védelmébe vette Vulint, de később nem volt más megoldás, Vulinnak le kellett mondania. Vulin azzal indokolta lemondását, hogy Washington és Brüsszel nyomást gyakorolt Belgrádra, és az ő eltávolítását követelték, hogy elkerüljék a Szerbia elleni szankciókat. „A Nyugat a fejemet követelte, hogy ne büntesse meg Szerbiát” – mondta, amikor lemondott a BIA éléről.

A 2023. decemberi szerbiai előrehozott parlamenti és helyhatósági választások után az ellenzék tüntetéseket szervezett a választási visszaélések miatt. Az állítólagos szabálytalanságokat megerősítették az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelői is. Ana Brnabić akkori szerb miniszterelnök kijelentette, hogy a szerb hatóságok külföldi hírszerző szolgálatoktól kaptak információkat ezekről a demonstrációkról. A külföldi hírszerző szolgálatokon leginkább az oroszokat értette.

A tavaly tavasszal felálló új kormányban sokak legnagyobb meglepetésére az amerikaiak által szankcionált Vulin is helyet kapott, miniszterelnök-helyettesként tért vissza, ekkor már úgy mint az oroszok kitüntetettje. Vulint ugyanis Putyin az orosz Barátság Rendjével tüntette ki az Oroszország és Szerbia közötti titkosszolgálati együttműködés fenntartásáért. A szerb politikus a kitüntetést az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) moszkvai központjában vette át a szervezet igazgatójától, Szergej Nariskintől. Vulin – hasonlóan például Szijjártó Péter külügyminiszterhez – azon kevés európai tisztviselők egyike, akik Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója után is ellátogattak Moszkvába.

Ilyen előzmények után tehát teljesen természetes, hogy a múlt héten a nyíltan oroszbarát Vulin volt az, aki Szergej Sojguval Moszkvában találkozott. Vulin

most már abból sem csinált titkot, hogy a szerb hatóságokat az orosz titkosszolgálatok segítették az országban zajló tüntetések elleni válaszlépések meghozásában.

Sojgu pedig arról beszélt, hogy az orosz és a szerb titkosszolgálatok rendszeresen osztanak meg egymással információkat, amelyek között a „színes forradalmak” elleni küzdelem is szerepel. Sojgu szerint ez az információcsere segíthet megelőzni a szerbiai helyzet destabilizációját.

Vulin és Sojgu nyilatkozatai nemcsak korlátozottan informatívak, de kellőképpen fenyegetők is. Azért korlátozottan informatívak, mert kiderül ugyan belőlük az orosz és a szerb titkosszolgálatok közötti együttműködés és információcsere, de lényegi részek maradnak megválaszolatlanok. Az biztos, hogy egy ilyen orosz segítség nemcsak azzal jár, hogy az oroszok információkat adnak a szerbeknek, de fordítva is így kell lennie. Tehát ahhoz, hogy érdemi információs segítséget kaphassanak a szerbek, információkat is kell adniuk az oroszoknak, mégpedig többek között a saját, azaz szerb állampolgárokról, szerb civil szervezetekről is. Máskülönben nem is létezhet hatékony információs segítség.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a nem NATO-tag Szerbia és Oroszország vezetése szoros kapcsolatban áll egymással és a két ország titkosszolgálatai is együttműködnek. Az viszont némileg újdonság, hogy Belgrád és Moszkva ennyire nyíltan beszél arról, hogy a kormánnyal kritikus szerb emberek megfékezésének érdekében a szerb vezetés az orosz titkosszolgálatoktól kap segítséget. Azon túl, hogy ennek hangoztatása elrettentő hatással is lehet a szerb tiltakozókra, és az oroszoknak kiszolgáltatott helyzetbe hozhat szerb állampolgárokat, üzenetértékkel is bír, elsősorban az EU-nak.

Moszkva ezzel gyakorlatilag rátette a kezét Szerbiára, jelezve: nem hagyja, hogy az ország akár az EU, akár a NATO tagja legyen.

A Kreml nem véletlenül most bátorodott fel ennyire. Donald Trump hatalomra jutása, az amerikai külpolitika látványos fordulata, az orosz–amerikai kapcsolatokban elinduló, a Kremlnek kedvező változás, valamint az amerikai soft power struktúrák látványos meggyengítése együttesen Moszkva malmára hajtotta a vizet. Ezzel együtt a Moszkvával baráti viszonyt ápoló szerb vezetés – élén Vučić elnökkel – is érezhet egy olyan háttértámogatást, hogy ha kell, a korábbiaknál messzebbre is elmehet, hogy kordában tarthassa a Szerbiában hónapok óta tartó tüntetéseket, amelyek a tavaly novemberi, tizenöt halálos áldozatot követelő újvidéki tragédia óta zajlanak.

Hónapok óta tartanak a tüntetések

Az újvidéki vasútállomás tetőszerkezete tavaly november 1-jén omlott le, az ügy miatt több embert letartóztattak, de a felelőst egyelőre nem azonosította a szerb kormány. Az eset tüntetéshullámot indított el az országban, amelynek hátteréről helyszíni riportunkban is beszámoltunk.

Több mint százezer ember tüntetett március 15-én Belgrádban a tiltakozássorozat újabb állomásaként. A belügyminisztérium becslése szerint 107 ezren voltak kinn a tüntetésen, de volt 275-325 ezres, sőt félmilliós becslés is. A tömeg épp tizenöt perces néma csenddel emlékezett meg a leomlott állomás áldozatairól, amikor egy rémisztő, egyre erősödő, sípoló hang szólalt meg. A történtekről készült videók szerint a közelben lévő tüntetők pánikba esve rohantak szét a hang útjából. Már majdnem hatszázezer ember írta alá azt a petíciót, amiben a belgrádi tüntetésen történt állítólagos hangágyúzás kivizsgálását követelik.

A szerb hatóságok a teljes tagadástól napok alatt nagy utat jártak be. Vučić a tüntetés után azt mondta, hogy csak az ellenzék találta ki a hangágyúzást. Ivica Dačić szerb belügyminiszter múlt hétfőn még azt állította, hogy a rendőrség nem használt semmilyen illegális módszert a belgrádi tüntetésen. Kedden is tagadta a tömegoszlató fegyver létét, aztán szerdán már azt közölte, vannak a belügynek ilyen eszközei, ám ezek becsomagolva állnak egy raktárban, és nem vetették be őket a hétvégi, belgrádi tüntetéseken.

A múlt hét elején a szerb parlament hivatalosan is jóváhagyta Miloš Vučević miniszterelnök január 28-ai lemondását, amelyet a politikus a tüntetések nyomására, a súlyos balesetért vállalt politikai felelősség jegyében jelentett be, hangsúlyozva mindazonáltal, hogy vétlen az ügyben. Az ország törvényei szerint a képviselőháznak ezt követően harminc napja van arra, hogy új kormányt válasszon, ellenkező esetben előrehozott parlamenti választást kell tartani a nyugat-balkáni államban.

Az orosz és a szerb vezetés ugyanazt a követ fújja. E narratíva szerint nem a szerb vezetéssel elégedetlen emberek, hanem a nyugati titkosszolgálatok állnak a szerbiai tüntetéshullám mögött. Az, hogy Moszkva egyenesen azt a „mélyállamot” tartja felelősnek a tüntetésekért, amely szerintük Trump győzelmét is meg akarta akadályozni, betudható annak, hogy a Kreml egyszerre akar ideológiai muníciót adni Vučićéknak, miközben nem szeretne túlságosan konfrontálódni az új amerikai adminisztrációval sem.

Helyzet van

Az amerikai és európai szövetséget megosztó orosz kommunikáció sikere azonban kérdéses, legalábbis erre utal az, ami Bosznia-Hercegovinával történik, és aminek magyar vonatkozása is van. Trump győzelme után Orbán Viktor is felbátorodott. Sokan ennek tudják be, hogy éppen akkor utaztak a Terrorelhárító Központ emberei a boszniai Szerb Köztársaságba, amikor a magyar miniszterelnök, valamint az oroszok és a szerbek szövetségesének tartott boszniai szerb politikust, Milorad Dodikot első fokon elítélték.

Márpedig a magyar lépés, úgy tűnik, még az új amerikai adminisztrációnál is kiverte a biztosítékot. Marco Rubio amerikai külügyminiszter arról írt az X-en, hogy Dodik aláássa Bosznia-Hercegovina intézményeit, és veszélyezteti a biztonságát és stabilitását. Felszólította a régióbeli partnereiket, hogy csatlakozzanak hozzájuk a veszélyes és destabilizáló viselkedés visszaszorításában. Az amerikaiak attól tarthatnak, hogy a magyarok kavarása destabilizálja Boszniát, ez újabb háborúhoz vezethet, ami viszont kifejezetten rosszul jönne politikailag a „béketeremtő” gúnyába bújt Trumpnak.

Pedig nagyon úgy tűnik, hogy a balkáni geopolitikai játszmákból Orbán – ki tudja, milyen megfontolásból, de – nem akar kimaradni. A szerb B92 portál információi szerint Vučić és Orbán már „komoly fázisba” léptek egy kétoldalú katonai együttműködés létrehozásában. Ha ez igaz, akkor Vučić és Orbán szövetsége áll az egyik oldalon. A másik tömböt Albánia, Horvátország és Koszovó alkotná. Utóbbi államok védelmi miniszterei a múlt héten Tiranában aláírtak egy háromoldalú védelmi együttműködési memorandumot. A dokumentum célja, hogy erősítse a három ország védelmi képességeit, növelje a haderő interoperabilitását, küzdjön a hibrid fenyegetések ellen és támogassa a térség euroatlanti integrációját. Vučić elnök élesen bírálta az egyezményt.

Egy ilyen kényes geopolitikai helyzetben, amikor az oroszokkal szövetséges Szerbia vezetése belpolitikai nehézségekkel néz szembe, Moszkva sem marad tétlen.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy Putyinék semmiképpen sem szeretnék, ha a jelenlegi szerb vezetés megbukna. Most egyértelművé tették, hogy ha rajtuk múlik, nem is fogják hagyni.

Szerbiára az oroszok most már ugyanúgy tekintenek, mint korábban Ukrajnára, ezért is emlegetik a szerbiai tüntetéseket „színes forradalomként”. Szerbia Moszkva regionális bástyája, egyfajta „kis Oroszország a Balkánon”.

Miközben az orosz nagykövetségek létszáma az orosz–ukrán háború kirobbanása óta látványosan csökkent Európában (részben Magyarország kivételével), Moszkva szerbiai missziójában sokkal többen lettek. 2022 februárjában még 54 diplomata dolgozott a belgrádi orosz nagykövetségen, 2024 februárjára ez a szám 68-ra emelkedett. Legalább három orosz diplomata, akiket az EU-tagállamok feketelistára tettek, újra felbukkant, mégpedig Szerbiában. Kiszivárgott dokumentumok szerint ezeket a diplomatákat azért utasítottak ki az EU-ból, mert kapcsolatban állhattak az orosz hírszerzéssel.

Vulin már miniszterelnök-helyettesként tavaly augusztusban Moszkvában találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Vulin akkori látogatását az EU nem is hagyta szó nélkül. „Az Európai Unió teljesen egyértelműen fogalmazott partnereinknek: az Oroszországgal való kapcsolatok nem működhetnek a megszokott módon Oroszország Ukrajna elleni provokálatlan és indokolatlan agressziója után” – állt az Unió közleményében.

A találkozó hivatalosan arról szólt, hogy megvitassák a szerb–orosz stratégiai partnerség további fejlesztését, de Vulin már akkor köszönetet mondott az orosz biztonsági szerveknek, mert szerinte az orosz titkosszolgálatok még idejében figyelmeztették a szerb hatóságokat az országban tervezett „tömeges zavargásokra és puccskísérletre”.

A puccskísérleten a szerb kormány a lítiumbányászat elleni tömegtüntetéseket értette, a demonstrációk megszervezésével Vučić már akkor a nyugati országokat vádolta. A tüntetéseket szervező Nebojša Petković tagadta, hogy nyugati titkosszolgálatok állnának mögöttük. „A kormányváltás választásokon történik; ha valaki azt hitte, hogy a mi hátunkon kerülhet hatalomra, az tévedett. A tüntetés célja az volt, hogy összegyűjtsük az embereket, és megmutassuk a világnak, hányan ellenzik a lítiumbányászati projektet” – nyilatkozta akkoriban Petković.

A valódi mélyállam

Míg Magyarországon elsősorban a kormánypárti és a kormánnyal szimpatizáló médiaplatformokon találkozhatunk masszív orosz propagandával, Szerbiában az oroszok egy sokkal mélyebb infrastruktúrát építettek ki a hibrid hadviselés érdekében. Nagyságrendekkel erősebb pozícióik vannak, amelyek a társadalom minden területére kiterjednek: a politikára éppúgy, mint a civil társadalomra, a kultúrára, az egyházra és a vallásra, a sportra, a médiára és dezinformációs kampányokra.

Ez az infrastruktúra Szerbiában magában foglalja a politikai pártokat, civil szervezeteket és más csoportokat. Egyes szerb politikai pártok például hivatalos együttműködési megállapodást kötöttek Putyin pártjával, az Egységes Oroszországgal. Emellett szélsőjobboldali és radikális szervezetek közvetlen kapcsolatban állnak az orosz katonai hírszerzéssel, a GRU-val.

Emellett az oroszok a szerb focicsapatok ultráival és más szerb szélsőséges szervezetekkel is kapcsolatban állnak. Utóbbiak különféle orosz narratívákat támogatnak akár Ukrajna ügyében, akár az EU koszovói rendezési törekvéseivel szemben. A Partizan és a Crvena zvezda ultracsoportjai közvetlen kapcsolatban állnak az orosz titkosszolgálatokkal, és aktívan részt vesznek a régió destabilizálásában, követelve Koszovó visszacsatolását Szerbiához.

A Partizan ultrái kapcsolatban állnak az orosz GRU 29155-ös egységével, amely egy Moldova destabilizálására irányuló műveletben is részt vett. A moldovai hatóságok azonban megakadályozták, hogy az érintett szerb ultrák belépjenek az országba, így a terv meghiúsult. A Crvena zvezda ultrái szoros kapcsolatot ápolnak a moszkvai Szpartak futballklub ultracsoportjával – utóbbi az orosz titkosszolgálatok ellenőrzése alatt áll.

Ezekkel a kooperációkkal az oroszok célja nem csupán a szerb nacionalizmus felerősítése, hanem az EU Koszovóval kapcsolatos rendezési folyamatának aláásása, valamint a Koszovó és Szerbia közötti konfliktus eszkalációja.

Noha Szerbia nem vezetett be korlátozó intézkedéseket Oroszország ellen, a szerb kormány azt állítja, nem engedi, hogy az ország platformként szolgáljon a nemzetközi szankciók kijátszásához. Ennek ellenére a Balkan Security Network jelentése szerint orosz állampolgárok által alapított szerbiai vállalatok azzal a céllal működhetnek, hogy megkerüljék az Oroszország elleni EU- és USA-szankciókat, és fegyverek és katonai eszközök gyártásához szükséges alkatrészeket szerezzenek be.

A biztonsági elemzőhálózat szerint Oroszország minden lehetséges módon próbálja biztosítani hadiparának a külföldi gyártású alkatrészek utánpótlását, ezért harmadik országokon – többek között Szerbián – keresztül próbálja ezeket beszerezni. A Balkan Security Network meg is említett egy vállalatot, amit a Szerbiai Kereskedelmi Nyilvántartási Ügynökség hivatalosan gyümölcs- és zöldségkereskedelemre regisztrált. Közben viszont az Oroszországba jutó mikrocsipek és nyomtatott áramkörök, amelyeket kelet-ázsiai és nyugati gyártók állítanak elő, állítólag nagy számban ezen a cégen keresztül kerülnek oda. Ezek az alkatrészek rakéták, drónok és más fegyverek, illetve katonai felszerelések gyártásához szükségesek.

Szerbiában az orosz dezinformációs kampányok egyik fő narratívája, hogy „a Nyugat elárulta Ukrajnát”. Ezt a narratívát különböző üzenetekkel támasztják alá. Például azzal, hogy a Nyugat nem biztosít elég fegyvert Ukrajnának, az EU és az USA nem segítenek Ukrajnának NATO-tagságot szerezni, a Nyugat nem ad egyértelmű biztonsági garanciákat Kijevnek, nem engedélyezik az ukrán erőknek, hogy nyugati fegyverekkel orosz területeket támadjanak.

Sokatmondó az is, ahogy az EU kezeli a Szerbiában zajló eseményeket. Részben éppen az EU hozzáállása az, ami ellentmond annak a narratívának, miszerint a szerb vezetés megbuktatása mögött a Nyugat ármánykodása állna.

Politikai karrierjét Vučić a szélsőjobboldali Szerb Radikális Pártban kezdte, Slobodan Milošević információs minisztere volt, majd 2012-ben a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetőjeként már EU-párti retorikával tért vissza. Bár az EU időről időre bírálja Szerbiát a demokrácia és a jogállamiság hiányosságai miatt, ez nem akadályozta meg Ursula Von der Leyent abban, hogy 2023 októberében ismét elismerően beszéljen Vučićnak az uniós tagság iránti elkötelezettségéről.

Mindeközben az EU Szerbia legnagyobb pénzügyi támogatója és kereskedelmi partnere. 2020 óta Brüsszel több mint 5 milliárd eurót (közel 2000 milliárd forint) folyósított Belgrádnak, és további 1,5 milliárd eurót fordítanak arra, hogy Szerbiát fokozatosan beolvasszák az egységes európai piacba. Az EU hallgatása miatt azonban egyre több szerb fordul el az integráció gondolatától: míg a Nyugat-Balkán többi országában többségi támogatást élvez az EU-tagság, Szerbiában ez 40 százalék alatt maradt.

2022 végi helyszíni riportunkban újságírókkal, politikusokkal, szakemberekkel és az utca emberével beszéltünk arról, hogyan egyeztethető össze Szerbia hivatalos álláspontja, azaz a szándéka, hogy az Európai Unió tagja legyen, azzal, hogy mind gesztusokban, mind tettekben oroszbarát politikát követ.

Az orosz kémügy is csak azért volt kínos nekik, mert nem tudtak nem foglalkozni vele

Miközben a szerb vezetés a tüntetések mögött meg nem nevezett nyugati titkosszolgálatokat sejtet, és erre építi fel a saját, Nyugattal kritikus narratíváját, addig az oroszokkal megengedőbb. Utóbbira jó példa egy évekkel ezelőtt történt eset.

2019 őszén egy YouTube-fiókra feltöltöttek egy videót, ami egy orosz hírszerző tisztet mutatott be, amint készpénzt ad át egy szerb férfinak Belgrádban. A felvételen látható orosz hírszerzőt Georgij Klebanként azonosították. Ő korábban Oroszország belgrádi nagykövetségének katonaiattasé-helyettese volt. A videó 2018 decemberében készült, és Kleban, aki a GRU nyugalmazott tisztje, 2019 júniusában elhagyta Oroszország szerbiai nagykövetségét.

A szerb hírszerzési vezetőkkel folytatott megbeszélés után Vučić megerősítette a videó hitelességét, de hozzátette, hogy a felvételt nyugati titkosszolgálatok készítették. Bár az ügy kényes helyzetbe hozta Moszkvát, Vučić és a szerb hatóságok óvatosan reagáltak. Vučić a történtek miatt bekérette az orosz nagykövetet, de aztán Moszkvába látogatott, majd megpróbálta bagatellizálni az ügyet.

Azt mondta, hogy Putyin „nincs informálva” a szerbiai eseményekről, és Belgrád nem változtat az Oroszországhoz fűződő politikáján, mivel Oroszországot „testvéri és baráti országnak” tekinti. Sőt, a videó nyilvánosságra kerülése miatt a szerbiai nacionalista politikusok egy része a Nyugatot hibáztatta, mondván, hogy „Oroszország és Szerbia összeugrasztására” törekednek. Szerbiai kormánytisztviselők és a szerb hírszerzés szerint a kiszivárgott videó külföldi hírszerző szolgálatok, valószínűleg az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság vagy Franciaország valamelyik szolgálatának műve volt.

Ismerős szavak, ismerős retorika

A Szerbiában zajló tömegtüntetéseket nemcsak az oroszok tálalják „felforgató eseményként”, de a magyar kormányzat és a fideszes értelmiségi holdudvar is ezt a képet erősíti. Ez annyiban érthető, hogy Dodik és Vučić is Orbán politikai szövetségesének számít, akárcsak a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan. Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Törökországban is zajlanak az események (tüntetések), a magyar kormánypárt pedig közvetve vagy közvetlenül, de azt a narratívát erősíti, mintha Magyarország szuverenitását is valamiféle nyugati erő veszélyeztetné.

Az, hogy a szerbeket az orosz titkosszolgálatok segítik egy belpolitikai küzdelemben, aggodalomra adhat okot azokban az országokban, amelyek vezetése szintén jó politikai kapcsolatokat ápol Moszkvával.

Nem sok ilyen európai állam van, de közéjük sorolható a gazdasági nehézségekkel és belpolitikai kihívásokkal küszködő Magyarország, amely a 27 uniós tagállam közül egyedüliként megy szembe a márciusi EU-csúcsokon elfogadott állásponttal Ukrajna támogatásának kérdésében.

Ráadásul a szerbhez hasonlóan a magyar kormányzati kommunikációban is hol nyíltabban, hol burkoltabban, de Brüsszelt, a „globalistákat”, amerikai részről pedig azokat a demokratákat nevezik meg politikai ellenségnek, amelyek, illetve akik Trump győzelme után meggyengültek. És ebbe a sorba illeszkedik a USAID által támogatott projektek beállítása úgy, mintha ezek a támogatások valamiféle korrupció részei lettek volna, politikai befolyásolás céljából.

Bár már önmagukban ezek a retorikai elemek is az orosz érdekeket szolgálhatják ki, Szerbia és Magyarország helyzete között azért van némi különbség azon túl, hogy a déli szomszéd a NATO-nak és az EU-nak sem tagja, míg Magyarország igen.

Az egyik különbség, hogy politikai szinten vitathatatlan ugyan a szövetség Szerbia és Magyarország között, a két ország biztonsági szervei között, beleértve a titkosszolgálatokat és a rendvédelmi szerveket is, már nem akkora a „barátság”.

A 2015-ös migrációs válság idején a szerb hatóságok nem sokat tettek a menekülthullám megállításáért, az persze más kérdés, hogy magát a krízist aztán a magyar kormányzat a kommunikációs-politikai kampányában hasznosítani tudta. Ettől függetlenül az ipari méretűvé nőtt embercsempészet, ami a szerb hatóságok asszisztálása mellett zajlik, később megbosszulta magát: a börtönök tele lettek, a kormányzat pedig kénytelen volt szabadon engedni külföldi embercsempészeket, mert az eltartásuk túl sokba került. Ezt az ellenzék a mai napig a kormányzat szemére veti, okkal.

Az is különbség a szerb és a magyar helyzetben, hogy noha a magyar politikai elit retorikája és az orosz háborús retorika látványos átfedésben van (akárcsak a szerbbel),

a magyar nemzetbiztonsági szervek hivatalosan sem a szerb, sem az orosz szervekkel nem ápolnak szoros kapcsolatot.

Az más kérdés, hogy az információs segítséghez kellenek-e ezek a szervek akkor, ha egyébként a politika legmagasabb szintjén orosz, magyar és szerb oldalról is lezajlanak azok a találkozók, amelyeken az informális információmegosztást elméletileg semmi nem akadályozza. És ha valóban alakulóban van egy szerb–magyar katonai együttműködés, akkor Magyarország szempontjából nagyon is jelentőséggel bír, hogy milyen mélységű az orosz–szerb kapcsolat és milyen stratégiai jövőkép van Orbán Viktor fejében. Valószínűleg ez az a része a jelenkor történéseinek, amire csak évtizedekkel később, történészek munkáiból kaphatunk majd választ.