Épp annak a világrendnek az alapjait ingatja meg Trump, amely naggyá tette Amerikát

Amióta az Egyesült Államok globális nagyhatalomként a színre lépett, külpolitikájának alapvető szempontjai felülemelkedtek a kétpárti berendezkedésen. Függetlenül attól, hogy az országot republikánus vagy demokrata elnök vezette, a doktrína nem változott. A hidegháború alatt és a Szovjetunió felbomlása utáni világrendben sem ingott meg a transzatlanti kapcsolatok elsődlegessége. Donald Trumppal mindez megváltozott. Már az első ciklusa is erre mutatott, második ciklusa alatt pedig ez egyre gyorsuló ütemben zajlik.

A rendezőelvet is nehéz benne felismerni, a meghatározó elem sok szempontból úgy tűnik, hogy az elnök szeszélye lett. A stabilitást, kiszámíthatóságot adó intézmények tudatos megingatása – Elon Musk kormányzati hatékonyságot felügyelő szerve, a DOGE hathatós közreműködésével – csak tovább növelik a terét annak, hogy az elnök hangulata legyen legfőbb alakítója egy-egy stratégiai jelentőségű döntésnek, ami lehet bizarr külpolitikai hír egy eldugott ország esetében, de messzemenő hatása van egy szövetségi rendszert működtető nagyhatalomnál.

Emmanuel Macron francia elnök washingtoni látogatása valamelyest változtathatott az eddigi dinamikán, de csütörtökön azt is sokan figyelik majd, milyen nyilatkozatok jönnek Trump és Keir Starmer brit kormányfő fehér házi sajtótájékoztatóján.

Trump ukrajnai fordulata nem csak Ukrajnáról szól

A leglátványosabb fordulatot Ukrajnával szemben tette meg a Trump-adminisztráció, ami nem kizárólag az Oroszország által megtámadott országot érinti, hanem Washington Európához, az EU-hoz való viszonyát is, és kérdésessé teszi a NATO transzatlanti szövetségen alapuló lényegét.

Trump ellentmondásosan nyilatkozott Ukrajnáról megválasztása előtt is – egyaránt beszélt a támogatás megszüntetéséről és megerősítéséről is lehetőségként –, így mindenképp bizonytalansági tényezőként vették számításba győzelmét. De ezzel együtt is váratlan gyorsasággal távolodott el az Egyesült Államok elnöke mindattól, amit az ország képviselt Ukrajnát illetően az elmúlt három évben.

Az első jel a minden előzetes bejelentés nélküli telefonos beszélgetése volt Vlagyimir Putyinnal. Az orosz elnökről rendkívül pozitívan nyilatkozott, szavaiból kitűnt, hogy itt bizony Washington és Moszkva közötti egyezkedés indul, amelyről csak tájékoztatják az ukrán elnököt, és amelyet az EU is inkább külső szereplőként szemlélhet. A következő lépés a múlt keddi szaúd-arábiai tárgyalás volt az orosz és az amerikai külügyminiszterek által vezetett delegációk között, megint csak kihagyva Ukrajnát és az EU-t vagy akár az oroszok által megtámadott országot katonailag kiemelten támogató briteket.

Az már egyértelműen mutatta, hogy a Washington és Moszkva közeledésében a nyugati szövetségi rendszer szempontjai éppúgy kimaradhatnak, mint Ukrajnáé, ahogy gazdasági lehetőségekről beszélt Marco Rubio és sarkköri nyersanyag-kitermelésről az orosz delegációban helyet foglaló Kirill Dmitrijev.

Az oroszoknak ugyanis semmit nem kellett ígérniük az amerikai közeledésért cserébe, lényegében így is megkapták az ajánlatot arra, hogy az Ukrajnából elfoglalt területeket megtarthatják. Az elégedettség látható volt az orosz delegáción, majd a folytatást váró Putyinon, és ez lerí az orosz állami hírügynökségek írásairól is, például erről a véleménycikkről.

Ez arról értekezik, hogy most már kuncsorognak a nyugati cégek, hogy visszatérhessenek az orosz piacra, de majd az orosz fél eldönti alapos szűrés után, hogy kit és milyen feltételekkel enged vissza.

„Gyaláztad Oroszországot és az oroszokat? Pénzt adtál az ukrán hadseregnek vagy fegyverre, amelyekkel ölték a mi fiainkat? Akkor felejtsd el Oroszországot. Nem hagyjuk, hogy bevásárlóközpontot építs katonáink sírjain” – írta a szerző az Oroszország által megindított, ukrajnai civilek millióinak otthonait megsemmisítő háborúról. Az orosz erők a védekező ukrán oldalra nehezedő nyomást a szaúd-arábiai tárgyalások alatt sem enyhítették, miközben az orosz fél a béke megteremtéséről szólt.

Kifakadt Zelenszkijre

A világ még azt találgatta, mit is jelent tulajdonképpen a közvetlen amerikai–orosz tárgyalás – amelyet árnyalt valamennyire az, hogy az orosz–ukrán háború ügyében kinevezett amerikai különmegbízott az Európai Bizottsággal, majd a lengyel és az ukrán elnökkel tárgyalt és az amerikai külügyminiszter is jelezte, hogy Kijev és az EU bevonása nélkül nem lehet tartós békét teremteni. Ekkor viszont Trump újabb szintet lépve minden korábbinál nagyobb ajándékot adott a Kremlnek.

Az amerikai elnök Ukrajnát okolta a háborúért, amelyet el se kellett volna kezdeni, szerinte Kijevnek meg kellett volna egyeznie, de nem tette. Zelenszkij pedig Trump beszédében mintha szó szerint az orosz propaganda szövegkönyvéből lépett volna elő: „mérsékelten sikeres egykori komikus”, aki „az orránál fogva vezette Joe Bident”, 350 milliárd dollárt sajtolva ki „a megnyerhetetlen háborúra”. Ráadásul a végletekig népszerűtlen, a választásoktól elzárkózik, egyszóval az ukrán elnök Trump szavai szerint egyenesen diktátor.

Ezek már olyan szavak, amelyek a várható lépéseknek is irányt szabnak, bár kétségtelen, hogy eddig a gyakorlatban nem történtek meg, az amerikai fegyverszállítás hivatalosan nem állt le. A hivatalban lévő elnöktől ilyen nyilatkozat azonban jóval több, mint egy indulatos kirohanás, amelyet majd korrigál, mederbe terel, az amerikai doktrínának megfelelően alakít az apparátus. Főként, miközben az orosz oldallal már közvetlen tárgyalásokat is folytatott, amelyeknek további rendszeressé váló fordulóiról is elvben megegyeztek, az újabb tárgyalási kört kedden tartják Szaúd-Arábiában.

Sokan figyelték Macron látogatását

Hétfőn Emmanuel Macron francia elnök találkozott Trumppal a Fehér Házban, és az ottani nyilatkozatokban már nem támadta az amerikai elnök úgy Zelenszkijt, mint múlt héten. A BBC helyszíni tudósítása szerint Trump azt mondta, a héten vagy jövő héten Washingtonba érkezhet az ukrán elnök, hogy aláírják az ukrajnai ritkaföldfémekről szóló megállapodást. Az Egyesült Államok „vissza akarja szerezni azt a kolosszális összeget” is, több mint 300 milliárd dollárt, amelyet Ukrajnára költött – mondta. Ehhez szerinte szükség van a megállapodásra Ukrajnával a kritikus ásványokról és ritkaföldfémekről mint biztosítékról. Ez a 300 – vagy a Trump által korábban emlegetett 350 – milliárd az elérhető adatok szerint inkább 120 milliárd dollár.

Azt mondta, lát esélyt egy nagyon jó egyezségre Ukrajna és Oroszország között, de ha nem születne megállapodás, az a harmadik világháborúhoz vezethetne. Arról is kérdezték, hogy Ukrajnának kell-e majd területet feladnia a béketárgyalások során. „Meglátjuk. Ez az alkufolyamat még csak most kezdődik.” Oroszország által már elfoglalt ukrán területeket visszavenni viszont „nem egyszerű dolog” – tette hozzá. Szerinte Putyin el fogja fogadni az európai békefenntartókat Ukrajnában a háború után, bár maga az orosz fél eddig rendszerint azt kommunikálta, hogy elzárkózik ettől.

Szerinte Macron egyetért vele abban, hogy „ez a megfelelő időpont… talán az egyetlen időpont” a háború befejezésére. Trump szerint a béke biztosításának költségét és terhét Európának is viselnie kell, nem csak az Egyesült Államoknak. „Európának központi szerepet kell vállalnia Ukrajna hosszú távú biztonságának garantálásában, amit meg is akarnak tenni” – mondta.

Macron azzal kezdte, hogy megköszönte Trumpnak országuk barátságát. Ő is azt mondta, hogy nagyon jelentős előrelépéseket tettek Ukrajna ügyében, és hangsúlyozta, hogy Európa nem riad vissza az Ukrajna segítésében viselt felelősségétől. Az EU 128 milliárd dollárt fektetett Ukrajna biztonságába – mondta Macron, hangsúlyozva, hogy befektetésről van szó, mert Ukrajna Európa kollektív biztonságának frontvonalában van.

Macron azt mondta, hosszan beszéltek Trumppal arról, hogy szeretnék lezárni az ukrajnai konfliktust, és hogy ehhez olyan fegyverszünet kell, amely mérhető, ellenőrizhető, és lehetővé teszi a tartós békéről szóló tárgyalásokat. Ehhez szerinte is szükség van biztonsági garanciákra.

„A béke nem jelentheti Ukrajna megadását vagy garanciák nélküli tűzszünetet. Lehetővé kell tennie az ukrán szuverenitást, és lehetővé kell tennie, hogy Ukrajna tárgyaljon más érdekelt felekkel az őt érintő kérdésekről”

– tette hozzá. Macron szerint a hétfői találkozó számos területen előrelépést jelentett. Sem ő, sem Trump nem akar törékeny békét – tette hozzá. Azt mondta, azon dolgoznak, hogy olyan béketerv szülessen, amely elfogadható Ukrajnának, és fontos, hogy Trump hamarosan találkozzon Zelenszkijjel, hogy megállapodjanak a ritkaföldfémekről.

A sajtótájékoztatón is szembetűnő különbség volt, hogy mindketten garanciákról beszéltek, de míg Macron Ukrajna biztonságát és szuverenitását garantáló garanciák szükségességét hangsúlyozta, Trump inkább az amerikai érdekeket biztosító garanciákról beszélt. Macron után csütörtökön Keir Starmer brit kormányfő is Washingtonba látogat majd, sokan azt találgatják, hogy a két, nyugat-európai vezető látogatása után változik-e Trump Európáról szóló álláspontja.

Ez nem csupán újabb négy év MAGA

Trump második ciklusa egészen más már most, mint az első, egyrészt, mert más a világpolitikai helyzet, másrészt, mert az elnökkel szemben már nincs annyi hazai intézményi fék, mint volt korábban. Nagy tempóban halad az apparátus átalakítása, elnöki rendelettel von saját irányítása alá önálló ügynökségeket, rúgja ki az elődje által kinevezett ügyészeket, csökkenti a létszámát, sőt terve szerint akár fel is számolná az adóhivatalt, számol fel félévszázados intézményeket, mint a USAID, de megtizedelte a Nemzeti Nukleáris Biztonsági Hivatal (NNSA) állományát is. Igaz, utóbbi felmondások egy részét visszavonták, mert előzetesen nem tudták, hogy ez mennyire fontos szerv.

Ezek a hirtelen hozott, majd részben visszavont intézkedések is mutatják, miért nehéz sok mindent értékelni és előrejelezni Trump politikájából, mivel a meghatározó elemét saját érzelmein alapuló világnézete, impulzív gondolatai adják. Mással nehéz magyarázni, ahogy szuperlatívuszokban beszél saját magáról, legutóbb pedig a New York-i dugódíj eltörlésekor szó szerint királyként ünnepeltette magát – és ez nemcsak Trump saját posztja volt saját közösségi oldalán, hanem felkerült a Fehér Ház hivatalos oldalára is az X-en, azaz az apparátus már nem mérséklő tényező Trump megnyilvánulásaiban.

A Mexikói-öböl Amerikai-öbölre való átnevezése, a Panama-csatorna visszavételének felvetése, a saját NATO-szövetségeseit meghökkentő vagy akár aggasztó megnyilvánulások, mint például a felajánlás, hogy Kanada legyen az Egyesült Államok 51. állama, vagy hogy Dánia adja át a Grönland feletti ellenőrzést, mind tovább erodálják az eddig fennálló rendet.

A kiszámíthatatlanság persze hatékony tárgyalási taktika is lehet, ha ez nem bizonytalanítja el a szövetségeseket, Trump esetében azonban ez történik.

„Ez a háború sokkal fontosabb Európának, mint nekünk – idézte a Politico Trump bejegyzését. – Minket megvéd a nagy, gyönyörű óceán.” Az elnöknek ebben kétségtelenül igaza van, és egyúttal világossá teszi, hogy ennek megfelelően érdekei sem feltétlenül esnek egybe Európával. „A transzatlanti szövetségnek vége.” „Létrejött a szövetség az Európa romba döntését célzó orosz elnök és az amerikai elnök között, aki szintén romba akarja dönteni Európát” – mondták nevük mellőzését kérő diplomaták a Politicónak.

Ez akár lökést is adhatna az EU-nak arra, hogy országai között még inkább elmélyítse az integrációt, erősítse védelmi képességeit, ám a belső ellentétek is könnyen felerősíthetők. Ezt Orbán Viktor is megmutatta az elmúlt években azzal, hogy épp azt használta ki gyengeségként, ami egy valódi szövetség ereje: az EU lakosságának 2,1, nominális GDP-jének 1 százalékát adó Magyarország kormányfője többször is vétót lengetett be és volt befolyással a teljes közösség egy-egy döntésére, elsősorban Ukrajnával kapcsolatban, de korábban a hongkongi autonómiát leépítő Kínát illetően is, amikor egy elítélő nyilatkozatot fúrt meg.

Trump taktikája a sokkolás, de kérdés, mi a stratégia

A kiszámíthatatlanság a fő motívuma annak is, hogy múlt héten az amerikai külügyminisztérium levett a honlapjáról egy nyilatkozatot, amelyben az állt, hogy az Egyesült Államok nem támogatja Tajvan függetlenségét. Kína szerint ez rossz előjel, és figyelmeztette az amerikaiakat, hogy korrigálják a hibát – írta a BBC. Az Egyesült Államok már korábban is igyekezett több figyelmet fordítani Kína katonai erősítéseire és stratégiai helyezkedésére, amelynek középpontjában Tajvan áll – de nyomasztja Vietnámtól a Fülöp-szigeteken, Dél-Koreán át Japánig a térséget a Csendes-óceánra való szabad kijutás érdekében is.

Hogy más térségekre akar koncentrálni Amerika, arra utalt a müncheni biztonsági konferencián az amerikai alelnök is. Igaz, J. D. Vance ezt egy olyan beszédben tette, amelyben az EU-t akarta kioktatni demokráciából. Érdemben nem beszélt Oroszországról és Ukrajnáról, de megjegyezte, hogy Európának jobban ki kell vennie a részét a védelem erősítéséből – amit az EU és a NATO tagjai általában is elfogadnak, 2021-ről három év alatt több mint 50 százalékkal, 320 milliárdra nőtt az EU tagjainak védelmi költségvetése.

Ám miközben az amerikai elnök radikális kijelentéseket tesz, sok évtizedes alapvetéseket kérdőjelez meg, ingatja meg saját szövetségi rendszerét, intézményi hálózatát, vesz diplomáciai hajtűkanyarokat, nem világos, hogy ez valójában hová vezet, hogyan erősíti meg az Egyesült Államokat és a világot. Az utóbbi a Make America Great Again (MAGA) eszmevilágában ugyan másodlagos, a valóságban azonban elválaszthatatlan Amerika biztonságától is.

Kína most vonja le a tanulságot

A transzatlanti feszültség kedvező Kínának, hiszen a kínai vezetés megkönnyebbüléssel venné, ha a NATO súlytalanodna, ha az Egyesült Államok és Európa távolodna egymástól, és multipolárisabbá válna a világ – ahogyan ezt Putyin is várja, és szívesen beszél erről a konnektivitás jegyében a magyar kormány is.

Kína egyelőre kivár, arra figyel, hogyan alakul a helyzet Ukrajnában és Oroszországban, ahol a nyugati nemzetközi szankciók miatt tovább nőtt Kína gazdasági súlya. Putyin hétfőn szorosabb együttműködésről egyeztetett Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfővel. Az oroszok Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásairól a kínai elnök azt mondta, készen áll segíteni megtalálni az ukrajnai konfliktus békés rendezésének részleteit. Azt is lefektették, hogy a második világháború lezárásának 80. évfordulóján idén kölcsönösen meglátogatják egymás országát.

Az Európát zavarba ejtő, Ukrajna rovására történő amerikai–orosz közeledés egyik geopolitikai magyarázata részben az is lehet, hogy Peking és Moszkva egyre szorosabb szövetségét próbálja ezzel fellazítani Trump. Az amerikai elnök ilyen szempontból veszélyforrásként tekinthet az egyelőre csak afféle gazdasági befektetéseket elősegítő fórumként, de hosszabb távon akár komolyabb tartalommal feltölthető, eredetileg Kína, Oroszország, India és Brazília közreműködésével létrejött, majd Dél-Afrikával, tavaly meg már több Öböl menti arab állammal bővült szervezetet, a BRICS-re is.

Bár kétségtelen, hogy még nem látni, milyen lesz valójában az ukrajnai béke, az addigi úton sok akna van, az egyik legnagyobb épp Trump kiszámíthatatlansága, de abból, ahogy egyelőre Putyin áll, eddig azt szűrheti le Peking, hogy lesz még módja arra, hogy tovább növelje a nyomást Tajvanon. A húszmilliós sziget elfoglalása katonailag nem is olyan egyszerű, de ha erre Kína kísérletet tenne – akár abból erőt merítve, hogy megingott a transzatlanti szövetség, és abból, hogy Oroszország is megváltoztatta erővel a határokat –, az nemcsak Tajvan gondja lesz, hanem az egész világé, bármilyen szövetségi rendszerek is határoznának meg egy kiszámíthatatlanabb, multipoláris világot.