
Az amerikai kormányzat „radikális reformjára” van szükség, és olyan emberekre, akik végig is tudják vinni a radikális változásokat – Elon Musk folyamatosan erről beszélt az elnökválasztás után Donald Trump mar-a-lagói birtokán tartott megbeszéléseken. Trump hivatalba lépése után a világ leggazdagabb embere a kormányzati hatékonyság javításával megbízott vezetőként pedig azonnal neki is láthatott ennek. Mire az amerikai sajtó nagy része felocsúdott, több közeli munkatársával és alig huszonéves programozók segítségével már át is vették az irányítást a szövetségi közigazgatás működésének alapját adó hivatalok és rendszerek felett, és a következményekkel nem törődve rombolni kezdtek.
Hívei szerint Musk csak a feleslegesen nagy, túlköltekező, Trump céljait ideológiai okokból szándékosan akadályozó, korrupt rendszert számolja fel, és több milliárd dollárt spórol majd meg az amerikai adófizetők pénzéből. Ellenzői szerint viszont alkotmányos válságot idéz elő jogszabályok tucatjait megsértő cselekedeteivel, és gyakorlatilag egy puccsot hajt végre, ahogy a kongresszus alkotmányban rögzített jogait megkerülve, egy személyben dönt kormányszervek beszántásáról, szövetségi dolgozók kirúgásáról és a szövetségi pénzek felhasználásáról.
Több millió amerikai személyes adatainak ellopását kockáztatják a kibervédelmi szabályok figyelmen kívül hagyásával, és a kormányzat zavartalan működését biztosító rendszerekhez hozzáférést kapott munkatársai olyan változtatásokat hajtanak végre kritikus számítógépes rendszereken, amiknek könnyen katasztrofális, az egész világot sújtó következményei is lehetnek.
Senki sem tudja, mit csinálnak
A Trump elnökválasztási kampányát több mint 290 millió dollárral támogató Musk az újraválasztott elnök győzelme után gyorsan megkapta a lehetőséget, hogy tanácsadóként megkezdhesse a szövetségi kormányzat karcsúsítását egy minisztériumnak nevezett szervezet, a DOGE (Department of Government Efficiency – Kormányzati Hatékonysági Minisztérium) élén. Musk villámgyorsan munkához is látott, azzal a tempóval, ahogy a Twitter, azóta már X közösségi oldalt is átszervezte annak megvásárlása után: elkezdett törni-zúzni, mint elefánt a porcelánboltban.
Musk ámokfutására eleinte alig figyelt fel az amerikai közvélemény, és a Trump-kormányzat tucatnyi nagy vihart kavaró döntéseit feldolgozó amerikai sajtó. Még a Fehér Házban sem nagyon tudták, hogy pontosan mit is csinál, de közben olyan önállóságot kapott, amit egy kormányzati tisztségviselő jellemzése szerint „szinte senki sem tudott kordában tartani”. A nagy országos lapok csak február első hetében kezdtek el behatóbban foglalkozni azzal, hogy Musk és a vele együtt dolgozó nagyjából 40 ember pontosan mit is csinálhat, miközben nagy elánnal nekiláttak a szövetségi közigazgatás teljesen átalakításának. A Wired technológiai szaklap mindenki másnál hamarabb kezdte el felhívni cikkeiben a figyelmet arra, mi is történik.
Mire a sajtó felocsúdott, Musk emberei már átvették az irányítást egy sor olyan kormányzati szerv felett, aminek az amerikaiak még csak a nevét sem hallották soha, és hozzáférést követeltek és kaptak érzékeny kormányzati rendszerekhez, több esetben is a biztonsági szabályok betartását felemlegető szakemberek erővel és fenyegetésekkel elért félreállításával.
Olyan, jellemzően a háttérben működő, pártpolitikától független szervezeteknél jelentek meg Musk bizalmasai, mint a kormányzat HR-osztályaként működő Office of Personnel Management (OPM), a kormányzati ingatlanokat felügyelő General Services Administration (GSA), vagy a kormányzati honlapokat működtető Technology Transformation Services (TTS), ahol
az IT-szakembereket hirtelen alig huszonéves fiatalok kezdték el faggatni, akik még a vezetéknevüket sem voltak hajlandó elárulni.
Majd további kormányszerveknél kezdtek el vizsgálódni, és hozzáférést követelni érzékeny adatokat tartalmazó rendszerekhez, mint a végül működésképtelenné tett USAID kormányzati segélyosztó szervezet, aminek beszántása Musk eltökélt célja (erről itt írtunk részletesebben), a több mint százmillió amerikai egészségügyi ellátását biztosító Centers for Medicare and Medicaid Services, a NOAA (Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal) , vagy az oktatásügyi minisztérium, ahol egy MI-szoftverbe töltöttek fel érzékeny személyes és pénzügyi adatokat, és aminek egyesek szerint a megszüntetését készíthetik ezzel elő.
Mindezt a kiberbiztonsági előírások teljes figyelmen kívül hagyásával tették, amit szakemberek „nemzetbiztonsági rémálomként” jellemeztek, illetve „kibertámadásként” és a kormányzati rendszerek meghekkeléseként értékeltek. Az OPM-nél például több millió amerikai személyes adataira láthattak rá a DOGE munkatársai, akik nem estek át szigorú átvilágításon, mielőtt a Fehér Háztól megkapták a hozzáférési jogot az adatokhoz. Egy bírósági kereset szerint még egy emailszervert is rákötöttek a rendszerre, ami szintén kiberbiztonsági aggályokat vet fel.
Az ott tárolt adatok annyira értékesek, hogy 2015-ben kínai hekkerek nagyjából 22 millió amerikai személyes adatait szerezték meg innen, amit Kína ijesztő dolgok sorára használhatott fel, akár még CIA ügynökök azonosítására is.
Rémisztő következmények
A legnagyobb riadalmat azonban az okozta, hogy hozzáférést kaptak az egész amerikai kormányzat legfontosabb rendszereihez a pénzügyminisztériumban, ami a szövetségi kormányzat pénzutalásait működteti. A rendszer évente több mint egymilliárd utalást végez, több mint ötezer milliárd dollár értékben. Ezen keresztül kapják meg az amerikaiak a nyugdíjakat, az adóvisszatérítéseket, a szövetségi dolgozók a fizetésüket és a kormányzati szervezetek a nekik járó pénzeket.
Így egyike a legjobban őrzött kormányzati rendszereknek, amihez csak pár embernek van hozzáférése. A New York Times értesülései szerint Muskék már decemberben kérvényezték a hozzáférést a rendszerhez, és Trump hivatalba lépése után újból, de az annyira kritikus, hogy a pénzügyminisztérium ideiglenes vezetője megtagadta a hozzáférést, majd Muskék nyomására bejelentette nyugdíjba vonulását.

Muskék végül hozzáfértek a rendszerhez. Közük volt a Wired által azonosított, 19-25 éves fiatal szoftvermérnökök egyike, a mindössze 25 éves, semmilyen kormányzati tapasztalattal nem rendelkező Marko Elez. Bár a Trump-kormányzat ezt tagadta, a lap értesülései szerint ő is adminjogokat kapott a rendszerhez, és hozzáfért annak kódjához, sőt, a Talking Point Memo értesülései szerint „jelentős változtatásokat” végzett rajta. Hozzáférését végül egy szövetségi bíró korlátozta.
Elez a héten lemondott a DOGE-ból, miután a Wall Street Journal előásta korábbi, már törölt közösségi oldalát, ahol erőteljesen rasszista és fajnemesítést hirdető posztokat tett közzé. Egyebek mellett olyanokat írt, hogy „már azelőtt rasszista voltam, hogy az menő lett volna”, és „még pénzért sem mennék hozzá olyanhoz, aki nem az én etnikumomhoz tartozik”.
A pénzügyminisztérium kifizetési rendszerébe való bejutás rémülettel töltötte el a rendszert ismerő szakembereket:
- az egy dolog, hogy az amerikaiak tömérdek érzékeny személyes adatához férhetnek hozzá;
- de gyakorlatilag bármilyen állami pénzfizetést leállíthatnak;
- nehezen megtalálható hátsó ajtókat rejthetnek el benne, amihez kizárásuk után is hozzáférhetnek;
- vagy Elon Musk az ellenségeivel szembeni támadásra használhatja fel az információkat.
A legnagyobb félelem, amitől elemzők rettegnek, hogy a régi, kevés szakember által ismert COBOL programozási nyelvre épülő rendszer megpiszkálásának katasztrofális következményei lehetnek az amerikai gazdaságra. Ahogy azt Nathan Tankus közgazdász írta hírlevelében, a legrosszabb esetben, „ami jelenleg teljesen elképzelhető”, teljesen összeomlik a megpiszkált rendszer, ami akaratlanul az amerikai állam fizetésképtelenségéhez, és még a nagy gazdasági világválsághoz sem mérhető katasztrófához vezetne.
A Washington Post pénteken már arról számolt be, hogy a pénzügyminisztérium új vezetője a DOGE egyik tagját nevezte ki a pénzfizetési rendszer vezetőjének. Közben viszont a pénzügyminisztérium alá tartozó egyik hivatal belső levelezésében arról írtak, hogy a DOGE a legnagyobb olyan belső fenyegetést jelenti, amellyel a hivatal valaha szembesült – pontosabban az, hogy mennyi mindenhez hozzáférhetnek az ott dolgozók.
Bíróságokon próbálnak megálljt parancsolni nekik
A DOGE szakértők szerint három hét alatt egymás után szegte meg a jogszabályokat, és több pert is indítottak már működése ellen, de sokan attól tartottak hogy mire a bíróságok döntést hoznak, addigra már visszacsinálhatatlan lesz, amit elértek. Egy szövetségi bíró szombaton „helyrehozhatatlan kárra” hivatkozva ideiglenesen megtiltotta a DOGE csapatának a hozzáférést a pénzfizetési rendszerhez.
David Super, a Georgetown Egyetem jogi karának közigazgatási joggal foglalkozó professzora szerint „több minden, amit tesznek annyira durván illegális”, hogy szerinte arra játszanak, hogy megpróbálják túlterhelni a rendszert, remélve, hogy nem tudnak időben reagálni. Blake Emerson alkotmányjogász pedig alkotmányosan aggályosnak nevezte, hogy egy „árnyékkormányként” működik Musk csoportja.
Bár a demokraták lassan ugyan, de ráébredtek milyen veszélyt jelent Musk, és elkezdték támadni, a republikánusok egyelőre csendben figyelik tevékenységét, amivel nagyrészt az amerikai kormány olyan szerveinél rombol, amit már évtizedek óta próbáltak megszüntetni, vagy teljesen átalakítani. A Wall Street Journalnek egy kormányzati tisztviselő azt mondta, Musk fogja őket megvédeni a következményektől.
Mióta Musk és Trump az elnökválasztás után látványosan közel került egymáshoz, Washingtonban azt találgatták, hogy a két nagy egójú ember mikor fog szembekerülni, mivel egyikük sem szeret a másodhegedűs szerepében lenni, és csak idő kérdése, hogy Trump megunja, ha Musk túl akar nőni rajta. Trump köreiben ugyanakkor hasznosnak látták Muskot, mint faltörő kost. Chris Christie, New Jersey egykori kormányzója tavaly decemberben egy interjúban azt jósolta, hogy Trump és Musk barátsága „akkor fog véget érni, amikor Trump úgy látja, hogy valami rosszul sül el, és kell neki valakit, akit hibáztathat, és Musk lesz az az ember”.
Pénteken rakta ki a közösségi médiába a Time magazin annak a nyomtatott számának a címlapját, amelyen Elon Musk ül magabiztosan az Ovális Iroda híres íróasztalánál:
Trumpot az Isiba Sigeru japán miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón érte a kérdés, hogy kommentálná-e a Muskot lényegében az Egyesült Államok valódi elnökeként ábrázoló címlapot. Trump először egy rövid nemmel válaszolt, majd kicsit később visszakérdezett: „Létezik a Time még egyáltalán?” Pedig két hónapja még egészen jó véleménnyel volt a nagy múltú újságról, amikor az őt választotta Az év emberének és tette címlapjára.
Azóta Elon Musk is jelentkezett az X-en, és sietett azt kiírni, hogy: „Annyira szeretem Donald Trumpot, amennyire egy heteró férfi szerethet egy másik férfit”.