Nagyon sok utolsó csepp volt, de Újvidék volt az, ami tényleg sokkolta az embereket
2025. január 31. – 11:16

„Azért megyünk Újvidékre, mert minden ott kezdődött.”
Egy belgrádi egyetemista lány mondta ezt nekünk a szerb fővárosban, egy, a Váci úti irodafolyosóra emlékeztető sugárút egyik kávézójában. Szerda este alig emlékeztetett valami a szerb fővárosban arra, hogy komoly indulatok törtek felszínre. Egy kisebb tüntetés volt csak napközben, a falakra festett kormányellenes graffitiket általában nagyon hamar lemeszelik, az élet folyt a szokásos mederben: dugók a sugárutakon, emberek a buszokon, még mindig legális dohányzás a vendéglátóhelyeken.
A hallgatók és diákok azonban kitartóak, és a 2024 ősze óta tartó tiltakozáshullám újabb látványos felvonásaként kitalálták, hogy nagy gyalogmenetet szerveznek a Vajdaság székhelyére. A menet csütörtök délelőtt a belgrádi Színművészeti Egyetem elől indult és péntek este az újvidéki pályaudvar előtt ér majd véget. Szombatra a három újvidéki Duna-híd blokádját szervezik a diákok.
„Minden ott kezdődött”, ugyanis 2024. november 1-én a Budapest-Belgrád vasútvonal nyomvonalán lévő újvidéki pályaudvar épülete előtt szörnyű tragédia történt. Az előtető leszakadt az alatta ülő, várakozó emberekre. Tizenöten életüket vesztették, több mint harmincan megsebesültek.
A szolidaritás és keserűség hullámai söpörtek végig Szerbián, és hamar felmerült a kérdés, ki lesz felelősségre vonva a tragédiáért. Napokon belül erőszakossá fajult tüntetés tört ki a vajdasági városban, demonstrációk kezdődtek Belgrádban, majd egyre több szerbiai településen. Miközben a kormány lassan reagált, a korábban felújított állomás munkálatainak dokumentációját nehezen hozta nyilvánosságra, felelősséget pedig úgy tűnt, senki sem akar vállalni, habár később több miniszter is lemondásra kényszerült. Eközben a nagyrészt békés tüntetőket elkezdték olyan figurák bántalmazni – majd több alkalommal autóval elütni –, akik a tiltakozók szerint az államapparátusban dolgoztak. A Szerbiában kialakult tüntetéshullámról itt olvashatják részletes elemzésünket.
A tüntetések nem kifejezetten Aleksandar Vučić ellen, hanem a korrupt, a meritokráciát hírből sem ismerő, urambátyám rendszer ellen zajlottak. A 2017 óta Szerbiát az államfői székből irányító Vučić fokozatosan hátrált meg a tiltakozók követelései előtt. A Belgrád egyik fontos csomópontját, az Autokomandát a hét elején megbénító 24 órás blokád hírére látszólag engedékeny beszédet mondott január végén: kegyelmet ígért a vétkező diákoknak, sok pénzt a felsőoktatásnak, újabb dokumentumok nyilvánosságra hozatalát, illetve a tanulók elleni támadások elkövetőinek felelősségre vonását.
Miközben az államvezetés igyekezett a tüntetéseket okafogyottnak és nyugatról pénzeltnek beállítani, ezt a próbálkozást hívei erőszakossága mindig visszavetette. Jellemző volt, hogy Vučić hétfői békülékeny beszéde után éjszaka tüntetős matricákat ragasztgató fiatalokat bántalmaztak a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) irodájából kirontó férfiak, egy lánynak eltörték az állkapcsát is. Miloš Vučević kormányfő másnap bejelentette a lemondását – az állomásomlás után lemondott miniszterekkel együtt ő lett a harmadik, aki magas szintről belebukott a botránysorozatba.
A tiltakozások egyik formája az elmúlt hetekben az egyetemfoglalás lett, ami futótűzként terjedt szét Szerbiában. A Telex ellátogatott a tüntetések két fő városába, Újvidékre és Belgrádba is, hogy beszéljen a tiltakozókkal.
Bloki kutya, a legyilkolt nyúl és a szolidaritási traktorok
Újvidéken nem nehéz megtalálni az epicentrumot, hisz egy egyetemi negyedbe sűrűsödnek a felsőoktatási intézmények. A mérnöki karnál látható volt a rengeteg felirat, molinó, falragasz és matrica nyomán, hogy jó helyen járunk. „A mérnökök nem hallgatnak” – állt az egyik legnagyobb feliraton a főbejárat felett (érdekes adalék, hogy 1956-ban Budapesten is a mérnökképző BME-ről indult a forradalomhoz vezető menet). Azonban a főbejáratnál szinte senkit sem találtunk, kivéve egy pedellusnak tűnő férfit, aki egyfelől útba igazított minket a hátsó bejárathoz, másfelől elmondta, annak idején meg akart tanulni magyarul, de 50 szó bemagolása után feladta a neki nyelvtörővel felérő nyelvet.
„Át kellett, hogy tegyük az épület főbejáratát egy hátsó ajtóhoz, mert a főbejárat megközelíthető autóval, és többször előfordult, hogy odahajtottak emberek, lelassítottak, és bicskákat meg öngyújtókat dobáltak ránk.”
Ezt már egy fiatal lány mesélte nekünk, a bizonyos hátsó bejáratnál, ahol sokkal nagyobb volt az élet. Az autók elől relatíve elzárt tér, amit egyetemi épületek szegélyeznek, valóban biztonságosabbnak tűnt a tiltakozóknak. Tucatnyi traktorral környékbeli gazdák azt a sétautat is elzárták, ahol még sanszosan be lehetett volna hajtani kocsival. Tél van, kevés a munka a földeken, úgyhogy ott is hagyták az erőgépeket, és hazamentek máshogy. „A gazdák azért jöttek, hogy megvédjenek bennünket, el is érzékenyültem rajtuk” – mondta a mérnöknek tanuló lány.
Ugyan az egyetemisták szigorú bürokráciát vezettek be, ami a sajtónyilatkozatokra is áll, többekkel tudtunk beszélni. „Többségünket támogatják a szülők, azt mondják, tartsunk ki, ameddig lehet, mert a saját jövőnkért küzdünk” – hallottuk az első, és a továbbiakban is gyakran előkerülő érvet a tiltakozás mellett. „Nagyon sok diákot bátorítanak ismerős felnőttek, rokonok”, szóval a féltés mellett ez is erősen jelen van a szülők fejében.
Gyakran jönnek idegenek a campushoz, a szemünk láttára egy idős férfi is jött, hozott pizzát. Azt mondták, rendszeresen megjelennek emberek élelemmel, innivalóval, higiéniai szerekkel.
A nyugdíjas férfi azt mondta: „Tartsatok ki, veletek vagyunk, büszkék vagyunk rátok!”
Egy 50 kilométerre lévő faluból is jött egy középkorú, hosszú hajú férfi. Azt mondta, azért érkezett, hogy matricákat kérjen, mert a falujában senki sem kezdte el szervezni az ellenállást, ő akar nekilátni. A szombatra tervezett hídfoglalásra akart toborozni a településén. Végül könnyes szemmel bocsánatot kért, hogy az ő nemzedéke a kilencvenes években nem tartott ki, és a fiatalok ezért „ebben a szar helyzetben vannak”. Azt mondta, azért kell kitartaniuk, mert ha egyszer elmennek, azért tegyék, mert el akarnak menni, nem pedig mert kénytelenek távozni Szerbiából.
„Egyáltalán nem generációtól függ a támogatás, de talán az idősebb tanáraink többen támogatnak minket, mint a fiatalabbak” – mondták a tanárokról a hallgatók. Egyes oktatók napi szinten bejönnek, tartják bennük a lelket, mások megorroltak rájuk.
Közben őrületes röhögés kerekedett az egyik srác bohóckodásán, ami még a blokádról elnevezett kóbor kutyát, Blokit is elűzte a közelükből. Mi pedig átmentünk a bölcsészkarra is, aminek épületébe már – a bürokrácia miatt – csak gondos regisztráció után tudtunk belépni. Olyan látvány fogadott a brutalista, csupa beton ívekkel tarkított aulában, mint egy katasztrófafilm jelenetében: hatalmas és rendkívül precízen osztályozott készletekben tornyosultak a kekszek, csokik, müzlik, chipsek, tartós élelmiszer, üdítők, ásványvizes palackok és higiéniai eszközök. Két lány egy leltározásra befogott jegyzettömbbel cirkált fel-alá, és felírta, milyen típusú ellátmányra nincs szükségük az egyetemre beköltözött fiataloknak: például WC-papírból majdnem a mennyezetig érő mennyiség volt.
Mihailo Stanojević vezetett minket körbe, aki szóvivőnek nem akarta nevezni magát, de elmondása szerint annyira azért benne van a mozgalomban, hogy sajtónyilatkozatokat adjon. „Nagyon hirtelen kezdődött az egész, a szervezés is” – mondta a Telexnek egy üres tanteremben. A november 1-i tragédia után szinte azonnal elkezdődtek a tüntetések, és hamar az egyetemfoglalások is. „Kezdetben nem volt olyan szervezett az egész, lépésről lépésre haladtunk, lassacskán” – elevenítette fel az első heteket.
Volt egyébként szóvivőjük is, „de aztán tett valamit, amit sok hallgató a terveinkkel ellentétesnek vélt, mert eldöntöttük itt Újvidéken, hogy nem akarunk egyik mostani ellenzéki párt mögé sem beállni. Ő viszont elkötelezte magát az egyik ellenzéki vezető mellett, ezzel minket is közel vitt hozzá”. Végül a karokon létrehozott egyetemfoglaló tanácsok feletti fő tanács úgy döntött, leváltják az illetőt. Ez a közjáték is jelzi, mennyire kínosan ügyelnek rá az egyetemisták, nehogy bármely párthoz közel állónak fessék le őket, nehogy okot adjanak a kormányközeli sajtó támadásaira.
„Nem látunk olyan pártot, ami méltó lenne a mi kollektív szavazatunkra” – mondta a személyes véleményét Stanojević. „Nincs olyan ellenzéki párt most, ami képes lenne megváltoztatni a rendszert”, márpedig ez a tiltakozók fő célja. Ha más párt kerülne hatalomra, „az ugyanaz a rendszer lenne, csak csavarnának egyet rajta”.
Mivel a hírekben az szerepelt, hogy a mozgalomba a középiskolások is beszálltak, rákérdeztünk, van-e velük együttműködés. Stanojević szerint „nem annyira, de tüntetésekkor segítjük őket, és igyekszünk hívni őket is”. Egyébként is szigorúak, nem engednek be a campusokra fiatalokat, gimiseket. „Belépéskor látnunk kell a hallgatói indexüket” – magyarázta a protokollt a leckekönyvvel.
„A mi egyetemünk volt az első Újvidéken, ami elkezdte a tiltakozást. Ezért mi kaptuk a legtöbb erőforrást, és elkezdtük szétosztani. Amikor a középiskolások is elkezdték a blokádokat, mondtuk, hogy ha ágyakra van szükségetek, adunk ágyakat, ha élelemre, adunk élelmet”. Mostanra minden egyes kar 90 százalékban önellátó lett, vannak „belsős adományok” azoktól a hallgatóktól, akik már dolgoznak, és külsősöktől is érkeznek.
Stanojević ellenzi a szerb földek eladását a kínaiaknak és az ausztráloknak is, ahogy annak is ellene van, hogy Szerbia a közeljövőben az Európai Unió tagja legyen. Vučić szerinte több rossz döntését az EU-csatlakozásra hivatkozva hozta meg, ezzel pedig szabotálja a nemzet fejlődését.
A mostani tüntetéshullámot „szó szerint minden generáció többsége támogatja”. Hiába hitték sokan, hogy az idősebbek Vučić mellett állnak, sokuktól kaptak támogatást a sztrájkoló hallgatók. Szerinte akik ellenük vannak, azok sokszor a hatalom által fizetett emberek. Felhozta ő is az SNS-irodánál összevert lányt, ami „azért is nagyon félelmetes, mert én is benne vagyok a csapatban, ami éjjelente kimegy, és hirdeti a tüntetést”. Ahogy az ő esetében, úgy általánosságban is azt tapasztaltuk, az egyetemisták nem akarnak leállni, minden egyes erőszakos eset fűti a tiltakozásokat. Hozzátette, ők nem agresszívak, egyszer voltak csak durvák, amikor november elején a tüntetők megrongálták az SNS-irodát és a városházát.
Kiemelte az egyik legdurvább üzenetet, amit a tiltakozók kaptak. Kedden egy megölt fehér nyulat hagytak ismeretlenek egy, a sztrájkban részt vevő általános iskola kapujában. „Ennyi volt az ellentüntetés: megöltek egy állatot” – kesergett Stanojević. A fehér nyúlnak Újvidéken ráadásul különösen erős szimbolikája van: a tősgyökeres énekes, a Covidban meghalt Đorđe Balašević egyik leghíresebb dala egy gyerekkorában kapott fehér nyúlról szólt.
A fiatal férfi szülei és nagyszülei is támogatják őt, „ami nagyon sokat jelent, tudok velük beszélni erről, tudok segítséget kérni”.
A tanteremben, ahol az interjút készítettük, a falak tele voltak a 2000-es, Slobodan Milošević rendszerét megdöntő forradalom archív fotóival. A fiatal Stanojević bevallotta, sose kérdezte a szüleit, ott jártak-e.
„Szerbia egy gyönyörű hely földrajzilag, fontos geopolitikailag. Szeretném, ha Szerbia fejlődne gazdasági értelemben, kihasználva a természet szépségét, illetve a kultúrát, ami a világ egyik leggazdagabb kultúrája” – mondta a végső céljaikról. Azt szeretné, ha azt mondhatnák az emberek, itt nem vészesek az árak, tudnak venni egy házat a városban, hisz a városok gyönyörűek, mint Szabadka, ami „gyönyörűen magyar, igazán szép”.
„Ez tökéletes szimbóluma volt annak, mi történik, ha csendben maradunk”
Ugyan a mostani tiltakozáshullám egyik bölcsőjének Újvidéket tartják, de az egyetemfoglalási hullám a Belgrádi Művészeti Egyetemről indult országos útjára. A csütörtökön Újvidékre indult tiltakozó menet startpontja is a színházművészeti kar épülete előtti Bulevar umetnosti úton volt. Amikor szerda kora este megérkeztünk ide, az utcafrontról csak egy, a szél által cibált molinó emlékeztetett rá, mi is zajlik a városban. Az épület hátulsó traktusában, a bejárat környékén már nyüzsgés volt.
A szigor az FDU-ként is rövidített-becézett színitanodánál még az újvidékinél is komolyabb volt. Több hallgató összedugta a fejét, amikor megkérdeztük, bemehetünk-e, illetve interjúzhatunk-e valakivel. Előbbi kérésünk csak egy vécéhasználat erejéig volt megoldható (a mellékhelyiségtől nem messze végig ott strázsált kísérőnk, nehogy szabotáljunk bármit), utóbbit bonyolította, hogy épp a kari blokádtanács tartotta ülését. Heves telefonálgatás után végül egy hallgatókból álló trojka jött ki hozzánk, a két fiatal nő és egy férfi pedig azt javasolta, a Milutin Milanković sugárúton lévő egyik újhullámos kávézóba üljünk be.
A félelem azért rajtuk is látszott: se nevüket, sem arcukat nem vállalták, csak annyit árultak el, hogy a művészeti egyetem képzőművészeti karára járnak. Az ő egyetemükön is hasonlóan szerveződik az ellenállás, mint Újvidéken: négy kar, négy tanács, és a négy tanács képviselői egy összegyetemi tanácsban ülnek össze megvitatni a következő lépéseket.
A kezdetekről azt mondták a képzős hallgatók, hogy hónapokkal ezelőtt, november 22. magasságában az újvidéki omlás miatt tüntettek, elzártak negyedórára egy utat, és ekkor idegenek rájuk rontottak. „Az az öt ember, aki először ránk támadt, láthatóan szervezett csoport volt, együtt érkeztek. Kiderült, hogy a támadók állami alkalmazottak, gyorsan azonosították őket, de senki nem lett felelősségre vonva” – magyarázta egyikük. Elmondása szerint „voltak, akik esernyőkkel ütöttek minket, de vertek mindenféle módokon”, szerinte csak a szerencsén múlt, hogy senki sem sérült meg. Mivel ezt nem követte felelősségre vonás, a színinövendékek három napra blokád alá vették az egyetemi kar épületét, az FDU-t.
A blokád azonban nem ért véget, mivel a három nap elteltével se jöttek érdemi lépések a hatóságok részéről. Ekkor kezdett a többi egyetem és kar is csatlakozni. Eközben az újabb tüntetéseken újabb atrocitások érték a fiatalokat, többször autóval is közéjük hajtottak, ez feldühített még több embert, „a tiltakozás ezért átterjedt az általános és középiskolákra is”. A három fiatal szerint most keddig az ország összes felsőoktatási intézménye csatlakozott a sztrájkhoz, Novi Pazar délnyugati városa lett az utolsó, ahol ez elkezdődött – majd rövid úton véget is ért, hisz a campust a fenntartó lezárta a hallgatók elől.
Csatlakoztak a tanárok, majd az ügyvédek is egyhetes sztrájkba léptek. A téli szünet előbbre hozatala sem segített, a tanársztrájk sok intézményben gördült tovább, bár a kormány részéről sűrűn mondták azt, hogy a tiltakozók miatt nem tudnak iskolába menni a gyerekek. A kisebbeket forrásaink szerint fel is használták arra, hogy felnyújtott középső ujjakat mintázó rajzokat készítsenek, majd azokat belgrádi felüljárókon helyezték el, üzenve a vöröskezes tiltakozóknak.
A színművészetisek nyílt levélben kérték a művészvilágot a csatlakozásra, sok intézmény és személy így is tett (a Szabadkai Kortárs Galériát is kiemelték), színházi előadásokat mondtak le, vagy darabok végén jelezték támogatásukat, például feltartott vörös kézzel – ami a politikusok és tisztviselők véres kezére, tehát az Újvidéki tragédiában játszott szerepére utal.
„Ez az egyetlen helyes cselekedet jelen pillanatban”
– mondta a képzős hármas egyik tagja arra a kérdésünkre, ő maga miért vesz részt az ellenállásban. Szerintük sok rossz dolog történt korábban, „az előtető leomlása nem egy elszigetelt esemény volt”. Azonban míg korábban mindenki csendben maradt, Újvidéken kicsúcsosodtak az események, „ez tökéletes szimbóluma volt annak, mi történik, ha csendben maradunk”. Az emberek válaszokat akartak, kimentek az utcára, ahol megverték, elgázolták őket, ezért döntöttek a blokád mellett.
Azt szeretnék elérni, hogy az intézmények rendesen működjenek, tegyék a dolgukat. Ha valami történik, az adott terület felelőse reflektáljon rá, ne mindig az elnök magyarázzon meg mindent. „Mi azt szeretnénk, ha elvégeznék a munkájukat, ha minden követelésünkre válaszolnak, abbahagyjuk” – fejtegette a hármas egyik tagja. Ők is kiemelték, hogy voltaképp Vučićtól nem akarnak semmit, sőt „a törvényeink is kiválóak, a gond, hogy senki sem tartja be őket”. Ha holnap teljesítik a követeléseiket, abbahagyják a blokádot. A négy pontjuk a következő:
- Az újvidéki baleset teljes dokumentációjának nyilvánosságra hozása.
- A tiltakozók korábban már név szerint megnevezték a diákok támadóit, őket tartóztassák le.
- A feljelentések visszavonása a békésen tüntető diákok ellen.
- Az oktatás finanszírozása, jobb feltételek a tanuláshoz.
Vučić szerdai beszédében azt mondta, hogy zajlanak az újvidéki tragédia miatti felelősségre vonások, rossz a légkör az országban, és teljesíteni akarja a diákok négy pontját. Az utolsó ponthoz azt ígérte, 20 százalékkal emelni fogja a felsőoktatásra szánt összeget. Láthatólag nem hisznek neki, mézesmadzagnak tartják a mondandóját, ahogy a fiataloknak szóló, rendkívül kedvezményes feltételű lakásvásárlási lehetőséget is. A hallgatók szerint pénzügyileg nem is megvalósítható a mai Szerbiában, amiket ígért. „Amiket ő mond, lepereg a diákokról” – tette hozzá egyikük. És hogy ők milyen Szerbiát szeretnének?
„Olyan államot szeretnénk, ahol tisztelik a törvényeket. Ha valaki elkövet egy hibát, azért vonják felelősségre. Nem szeretnénk olyan társadalomban élni, ahol az utcán megvernek minket, ahol hazugsággal próbálnak megvenni minket, ahol a korrupció olyan szinten virágzik, hogy egy előtető leomlásához vezet, és ez visszavezethető a nagyon jó alkotmányhoz és törvényekhez, amik nincsenek betartatva.” Biztonságos, erőszak nélküli társadalmat akarnak, ahol nem az ököljog érvényesül. „A társadalomban a kompetencia számítson”, mert inkompetens embereket tesznek pozíciókba.
Úton Belgrádból Újvidékre
A csütörtöki nap csúcspontja a reggelre tervezett indulás volt, az Újvidéket megcélzó, támogató autókonvojjal segített gyalogmenet félóra csúszással indult csak el. A tervek szerint péntek estére érnek a Vajdaság székhelyére, és még aznap reggel elindul egy biciklis csapat is Belgrádból. Azért találták ki ezt, mert korábban a hatóságok gyakran megállítottak vonatokat és buszokat, amik tüntetésekre vittek résztvevőket. „Az újvidékiek biztosítanak ennivalót és szállást, és mivel ők sokszor támogatták a mi itteni megmozdulásainkat, ezért most viszonozzuk, és támogatjuk őket a hídlezárásokban” – mondta három képzőművészetis forrásunk. A végső terv, hogy szombaton 3 újvidéki hidat 3 órára lezárnak, az egyiket ezen felül 24 órára blokád alá vonják.
„Szerintem nagyon sok utolsó csepp volt, de Újvidék volt az, ami tényleg sokkolta az embereket” – magyarázta a tömegben Jana Vasić, egy jogászhallgató, miért jöttek ki vele együtt többen is. „Szörnyű volt az újvidéki lány megverése. Miközben mi az Autokomandán tüntettünk 24 óráig, majd biztonságban hazaértünk, akkor ért el hozzánk a hír, hogy 78 kilométerre valakit megvertek” – folytatta.
A vonulós tüntetés részben ezért is van, „minden nappal dühösebbek vagyunk, miközben megtámadnak minket, belefáradtunk, hogy féljünk; dühösek vagyunk, kiábrándultak, igazságot akarunk”. Szerinte a társadalom zöme mögöttük áll, példának felhozta: 145 önkormányzat van Szerbiában (ebből 29 város), és több mint 100-ban volt valamilyen tiltakozás. Volt olyan helység, ahol egyetlen tüntető tartott ki napokig.
Vasić helyzetét bonyolítja, hogy a hírekben rendszeresen szereplő Kosovska Mitrovicából származik. Ez a város Koszovó északi részén fekszik, egyik fele albán, másik fele szerb többségű. A szerbiai történések hatására itt is volt tiltakozás, a helyiek megszervezték magukat, „felkeltek, és hallatják a hangjukat”.
Mitrovica kicsi, pici a szerb közösség is, Vasić szerint érdekes a helyzet: ők a szerb rezsim ellen vannak, de a koszovói hatóságok alatt élnek, akik bármikor betilthatják a tüntetéseiket. „Van félelem a hatóságoktól, a szerbektől és a koszovóiaktól is” – magyarázta a bizarr helyzetet. És hogy a bírónak vagy ügyvédnek készülő hallgató milyen Szerbiát képzel el? „Egy olyan Szerbiát, ahol maradni szeretnél. Ahonnan nem akarsz elmenni, nem akarsz egy jobb országba távozni.” És ez olyan ügy, amiről szerinte az egész Balkán-régió hasonlóan gondolkodik.
Pár fiatal a menet indulása előtt arról beszélt a Telexnek, hogy bő 20 éve hasonló történt a szüleikkel, amikor ők fordítottan, Novi Sadból Belgrádba meneteltek ugyanezen az útvonalon, amin ők fognak. „Ennek hasonló szimbolikája van” – mondta egy fiatal férfi, aki nem vállalta a nevét. Hogy minek kéne történnie az országban, arról egy eddig általunk nem hallott megközelítésben beszélt. „Egy csomó ember sötétségben él, a média korrupt, nincs ablakuk a valóságra, ezen változtatni kell” – mondta az egyetemista. Az idősebb emberek a közmédiát nézik Szerbiában is, így nem látják a valóságot, „nem hisznek a saját szemüknek a média miatt”. Hozzátette, hogy a kormányzat korrupciója ellen is itt vannak, illetve azt is el akarják érni, hogy fény derüljön az igazságra az állomásomlás után.
A névtelen hallgató dominóhatást jósolt az eseményeknek. Végül ő is kiemelte, amit egyhangúlag minden megkérdezett fiatal: a tüntetésük nem pártpolitikai jellegű, nem működnek együtt pártokkal, sőt nekik sincs vezetőjük. „Amint teljesülnek a követeléseink, visszatérünk tanulmányainkhoz” – mondta, majd szedelődzködni kezdett társaival, hisz úgy tűnt, meglódul a tömeg.
Bojan, egy közlekedéskari hallgató is elindult a menettel, ő így jellemezte séta közben az egész értelmét: „Ez megmutatja a szerb emberek ellenállóképességét, főleg a fiatalokét, bár más polgárok is csatlakoztak, az összes generációból.” „Az időjárás januárhoz képest nem is lehetne tökéletesebb” – tette hozzá mosolyogva, és a kék égre mutatott.
Az este persze hűvös lehetett (a szerb meteorológia 3 fokos reggelt jósolt a térségbe), de a bátrak csütörtök este Ingyijában egy focipályán aludtak, Bojan pedig bízott benne, a hálózsák megóvja a vacogástól. Na meg persze a nemes célok: „Egy ország korrupció nélkül, hatékony kormányzással, szólásszabadsággal, mindenféle szabadságjoggal, ami más északi vagy nyugati európai országokban is létezik”. Közben haladt tovább a folyamatosan sípoló tömeg.
Ránézésre 1000-1500-an indulhattak el csütörtök délelőtt, de ez nem azt jelentette, hogy magukra maradtak volna. Láttuk, ahogy Novi Beograd panelnegyedeiben és a kertvárosias-lakóparkos elővárosokban is végig mosolygó, sípoló, kurjongató, adományokkal segítő, pacsizó, ölelgető emberek álltak az út mentén. Egy vonuló unokáját boldog mosollyal ölelgető nagymama képe az épp ott menetelőkből is meghatott felkiáltásokat váltott ki.
Amikor a tömeg átvonult a városrészt kettészelő autósztráda felüljáróján, szinte minden második, alattunk elhaladó autós dudált nekik, jelezve szimpátiáját. A zimonyi rendőrakadémia előtt 11:52-kor, az újvidéki előtető leszakadásának időpontjában megálltak 15 perc néma csendet tartani, majd folytatták útjukat a 100-as úton, ki a fővárosból.
Nemcsak egyetemistákkal, hanem két édesanyával is sikerült beszélnünk, akik Barbaraként és Lolaként mutatkoztak be. Lola fia külföldön él, lánya egyetemista, aki szintén külföldre készül, a szülei is erre bátorítják. „A legnagyobb mértékben támogatjuk, fantasztikus, ahogyan a fiatalok ebbe beleálltak” – mondta Lola a demonstrációkról. Barbara egyetértett: „Minden nap bátorítom a gyerekem általános- és középiskolai tanárait, holnap is megyek az általuk szervezett tiltakozásra.”
A két anyuka azt mondta, látják a tanárok szemeiben a rettegést, félnek az elbocsátástól, bár egy szülői panasz sem érkezett a sztrájkjuk miatt. Elegük van abból, hogy a kormány állandóan a nacionalista eszméket terjeszti, mindenre mindig ez a válasz, miközben az állami intézmények romokban hevernek. A két nő lelkiismerete is megszólalt, Lola így fogalmazott: „1987 óta szinte minden évben mentünk tüntetni, ez a mostani nemzedék az utolsó lehetőség, hogy valami változzon.”