Megnézhettük az alapos felújításon átesett, ikonikus Blaha Lujza téri épületet, hogy rájöjjünk: a teljes átadás még messze van. A földszinti részen már több üzlet működik, de a hátsó front és az...
„Ünnep van, valami fura ünnep, ki tudja, minek az ünnepe. A közösségé? A falu névadó szentjéé? Vagy ebbe már bele se gondol senki? Ki tudja, hogy mennyi idős a műfaj? Miből indult?” Minden nyáron,...
A meghagyott főhomlokzatot megtámasztó 110 tonnás acélszerkezet gerendáit szintenként építették körül, majd utólag lángvágóval vágták ki, így keletkezett 30-40 nagy lyuk a falban és a mennyezetben....
Esőköpenyes helyszínelők és újságírók lepték el Przewodówt, az apró lengyel települést, ahol kedd délután két ember meghalt, miután rakéta csapódott be egy mezőgazdasági üzem mellett.
A lengyel határtól 80 kilométerre fekvő Lvivben összpontosul az ukrajnai menekülthullám, rengetegen érkeztek ide az elmúlt napokban. A legtöbben Lengyelország felé akarják elhagyni a háború sújtotta...
A kortárs újrafogalmazás homlokzati motívumait állítólag felismerik majd a Föld bármely részéről ideérkező látogatók, akiket bent egy lebegő bödönhajó köszönt.
A csatkai búcsú a magyar cigányság egyik legjelentősebb, évszázados múltú kulturális eseménye. Romák ezrei isznak ilyenkor a gyógyító erejűnek tartott kút vizéből, Szűz Mária szobrát ruhákba...
A kilencedik PetKupa véget ért szombaton, de a folyókba kerülő műanyagok problémája még sokáig velünk marad. A mozgalom nem csak a több tonnányi hulladék kiemelésével segíti tisztábbá tenni a...
Zöld mindenfelé, szabadon játszó gyerekek és póráz nélkül virgonckodó kutyák – csak a toklász okoz némi problémát. Második éve nincs Sziget Fesztivál, és mintha egy másik világ kelt volna életre....
A portugálok elleni Eb-döntő visszavágójára több ezer francia szurkoló utazott Budapestre.