Vadnai közel a vitorlás éremfutamhoz, Vas Blanka fantasztikus negyedik helyet szerzett

2024. augusztus 4. – 13:03

frissítve

Vadnai közel a vitorlás éremfutamhoz, Vas Blanka fantasztikus negyedik helyet szerzett
Takács Boglárka a női 200 méteres síkfutás előfutama után – Fotó: Antonin Thuillier / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap valamivel visszafogottabb nappal folytatódik az olimpia, de az atlétikai programban bőven akadtak érdekességek, és a legtöbb magyar érdekeltség is ehhez kapcsolódik. Ezen túl a hegyikerékpárban tizedik helyen végző Vas Kata Blanka próbálkozhat megismételni Valter Attila bravúrját országúti kerékpárban, Érdi Mária és Vadnai Jonatán vitorlázóink is versenybe szállnak, Betlehem Dávid 1500 gyorson ugrik medencébe, a női pólósók Ausztráliával játszanak, a férfi kéziseknek pedig a franciákat kellene verniük a továbbjutásért.

Atlétika: Elsőként a 200 méteres síkfutás ötödik előfutamában volt vasárnap magyar versenyző, itt Takács Boglárka állt rajthoz délelőtt. A 100-on országos csúccsal elődöntőbe jutó, majd ott hetedik helyen végző magyar atléta hatodik lett a futamában, ezzel nem jutott tovább, de a vigaszágon hétfőn még lehet esélye arra, hogy elődöntőbe kerüljön.

Őt aztán Gyurátz Réka követte a női kalapácsvetés selejtezőjében, aki rögtön egy érvénytelen kísérlettel kezdte az olimpiát. A második dobása már sikerült, 64,77 méterre dobta el a kalapácsot, amivel nemcsak a 73 méteres kvalifikációs távtól maradt el jóval, hanem a többi versenyzőtől is. A harmadik kísérletével sem tudott ezen javítani, így az érvényes dobással rendelkező 30 versenyző közül az utolsó helyen végzett.

Az esti program elején Molnár Attila első olimpiai futásával a reményfutamba került. A 2023-as budapesti vb-n 44,84-es országos csúcsot futó Molnár nagyon erős futamba került, végül 45,24 másodperccel hatodikként ért célba. A 400 méteren – akárcsak 200-on – mindenki legalább kétszer rajthoz állt, a hat előfutamból ugyanis az első három helyezettek jutottak az elődöntőbe, a többiek a másnapi reményfutamba kerültek, így Molnár hétfőn még esélyt kap az elődöntőbe jutásra.

„Ha továbbjutok holnap, eggyel több futással a lábamba fogok odaállni az elődöntőhöz, ami egy cseppet sem fair” – mondta Molnár az MTI-nek, hozzátéve, az új lebonyolítás szerint van, aki taktikázik, és eleve a reményfutamra készül, nem futja meg az első kört. „Én úgy éreztem, hogy mindent kiadtam magamból, ami a csövön kifér. Holnap ugyanígy, ugyanilyen szívvel fogok nekiállni, ez a dolgom, ezért jöttem ide. Azzal, hogy kijutottam, még csak fél munkát végeztem” – nyilatkozta.

Halász Bence 79,97 méteres dobással ezüstérmet nyert kalapácsvetésben, a fináléról ebben a cikkben írtunk részletesen.

Vízilabda: A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresek után 14-12-es vereséget szenvedett Ausztráliától a párizsi olimpia csoportküzdelmeinek vasárnapi zárófordulójában. A magyart csapat így az A csoport harmadik helyén végzett, ami azt jelenti, hogy a keddi negyeddöntőben az olimpiai címvédő amerikai válogatott lesz az ellenfelük.

Kézilabda: Kikapott a házigazda franciáktól, ezzel nem jutott tovább a csoportból a férfi kézilabda-válogattunk, amely a 24-20-as vereség után ötödik lett a hatfős csoportban, és lemaradt a negyeddöntőről.

Országúti kerékpár: Szenzációs versenyzéssel negyedik lett a mezőnyfutamban Vas Blanka, pár centimérrel lemaradva a bronzéremről a belga Lotte Kopecky mögött. Vas jól lépett el egy csoporttal, a végén sokáig a holland Marianne Vosszal együtt tekert, majd négyen folytatták. Innen meglépett a későbbi aranyérmes Kristen Faulkner, Vasék hárman az ezüstért sprinteltek, hajszálon múlt a még nagyobb bravúr.

Vitorlázás: Vadnai Jonatán a hatodik a vasárnapi versenynap után a párizsi olimpián, és nagy lépést tett az éremfutam felé. A deréksérüléssel bajlódó Érdi Mária pedig megnyerte a nyolcadik futamot, és feljött a 18. helyre. Az ILCA (korábban Laser) hajóosztályban az Európa-bajnoki ezüstérmes Vadnai Jonatán a hetedik futamban a nyolcadik, a következőben a 12. helyen ért célba. Az első tízben elég szoros az állás, a hatodik Vadnait egy helyezési ponttal előzi meg a norvég Hermann Tomasgaard, a nyolcadik helyen pedig két ponttal lemaradva követi az új-zélandi Thomas Saunders. A 11. helyezettel szemben viszont megnyugtatónak tűnik az előnye. A világ- és Európa-bajnok Érdi Mária a hetedik futamban 14. lett, majd megnyerte a nyolcadikot, így a 18. helyet foglalja el a 43 hajót számláló mezőnyben. A tervezett menetrend szerint hétfőn még két futamot rendeznek Marseille-ben, majd másnap következik a legjobb tízet felvonultató éremverseny.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!