Takács országos csúccsal futott az elődöntőbe női 100 méteren

2024. augusztus 2. – 12:25

Takács országos csúccsal futott az elődöntőbe női 100 méteren
Fotó: Alina Smutko / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken tartották a párizsi olimpia 100 méteres női síkfutásának első selejtezőit (pontosabban három előselejtező is megelőzte ezt az atlétikában kisebb jelentőségű versenyzőkkel), Takács Boglárka pedig a harmadik futamban kapott helyet.

Takács szenzációs, összeszedett futással a harmadik helyre jött be, 11,10 másodperces eredménye országos csúcsot és elődöntőt jelent.

Szoros befutó volt, a cseh Karolína Maňasovát mindössze egy századdal előzte meg a magyar sprinter.

Megvárta, hogy kiírják a nevét, akkor hitte el az eredményt, mondta Takács az M4-nek a futása után. Szerinte feszesebb volt az egész, mint várta, de jól tudott jönni a többiekkel. „A rajtom nem akar valamiért összeállni sosem, de így izgalmas” – magyarázta. Szerinte az első két-három lépést a többiek előbb letették a talajra, innentől már magára kellett koncentrálnia. Megkönnyebbült, szeretne továbbjutni, és csiszolni az országos csúcson, de kisebb csodával a döntőt is el tudja képzelni – zárta örömittas beszédét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!