Magyarország–Andorra 2-1

Legfontosabb

2021. szeptember 8. – 22:09

frissítve

Magyarország–Andorra 2-1
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Andorra a 82. percben szépítve váratlanul izgalmassá tette a vb-selejtező végét. Elöl és hátul is sok hibával játszott a magyar válogatott, amely már az első félidőben eldönthette volna a meccset.

A gólt a magyarok ellen eltiltását töltő Rey Manaj szerezte, aki jelenleg az olasz első osztályú Spezia játékosa. Nekünk természetesen az lenne a legjobb, ha San Marino fordítani tudna, de a jelenleg nullapontos válogatottól azért senki nem számít ekkora csodára.

Szalai Ádám felrúgása miatt a 106-szoros andorrai válogatott Marcio Vieria kapott sárgát, ez a harmadik lap a meccsen.

Miután egy kis szöglet után Schön beívelt labdáját Botka Endre befejelte az andorrai kapuba, 2-0-ra módosult az eredmény, de ha még mindig 1-0 lenne, akkor sem lehetne megkérdőjelezni a magyar csapat dominanciáját. Akár a végrehajtott passzok számának gigantikus különbségét, akár a 89 százalékos magyar labdabirtoklási arányt nézzük, tényleg nehezen lehet belekötni a válogatottba, már csak azért is, mert egész eredményesen kísérleteznek egy rakás dologgal.

Az viszont biztos, hogy ha egy picivel pontosabban játszanának a magyar játékosok, könnyen lehetne már akár 4-0 is az állás, nem egyszer volt pontatlan egy előreívelt labda vagy egy hosszabb passz. Ez Andorra ellen belefér, pláne mert a védőink annyival magasabb színvonalat képviselnek, hogy eddig simán megakasztották azt a pár támadást, amivel az ellenfél próbálkozott, de az biztosan nem ártana, ha a magyar csapat maximálisan koncentrálna, és kihasználná az összes helyzetet, még ha a végén nem is fog számítani, hogy kettő, vagy öt góllal nyerték meg a meccset.

De a játékvezető, majd a VAR ismét nem látott okot tizenegyesre. Az akció végül magyar szöglettel folytatódott, majd néhány passz és egy baloldali beadás után Lang melléfejelésével ért véget.

Szakkommentár

Az előzetesen megadott 4-3-3-as felállás ellenére ismét 3-5-2-ben kezdett a magyar válogatott, a védelem közepén a Fiola–Lang–Szalai Attila-hármas szerepel, a középpálya két szélén Botka és Schön kapott ma lehetőséget, a csatársorban pedig visszatérhetett Szalai Ádám. Az első percektől a kezébe vette az irányítást a magyar csapat, jóval többet volt a mieinknél a labda, sokszor hosszú, a védelem mögé beívelt labdákkal kísérleteztünk, eredményesen.

Egy Szalai Attila-indítást és Sallai Roland-átvételt követően sikerült tizenegyest kiharcolnunk, amit Szalai Ádám értékesített. A támadókedv továbbra sem lankadt, melyben nagy szerepe volt Schön Szabolcs baloldali aktivitásának, beadásainak, a második találatunk is ennek volt köszönhető. A jóval gyengébb játékerőt képviselő vendégcsapat eddig a magyar térfélre sem jött át nagyon.

A transfermarkt.com összegzése szerint a teljes andorrai válogatott értéke 1,8 millió euró (a magyar válogatotté ennek több mint ötvenszerese, 102,5 millió). A csapat két legértékesebb játékosa a 31 éves középhátvéd, a norvég középmezőnybe tartozó Sandefjordban focizó Mark Vales, illetve a 23 támadó középpályás, Jordi Aláez, aki a CD Manchego Ciudad Real nevű, spanyol negyedosztályú csapatban játszik. Kettejük közül ma csak Aláezt láthatjuk, Vales nem tagja az andorrai keretnek.

Botka esett el gyanúsan a tizenhatoson belül, de előbb a játékvezető, majd a VAR is úgy döntött, hogy nem volt szabálytalanság.

A 17. percben egy szabadrúgás-kombináció után Schön lövését tolta fölé Alvarez, jött a második magyar szöglet. Ezt Schön ívelte be balról, és a védő Botka Endre fejelte be nagyjából 6 méterről. A Ferencváros 27 éves jobbhátvédjének ez volt az első gólja a válogatottban.

A nagyságrendekkel jobb angol válogatott és a nagyjából hasonló képességű albánok után most egy sokkal rosszabb válogatott ellen játszik a magyar csapat, ez pedig most egyértelműen látszik is a játék képén. Az első helyzetig három percet kellett várni, és ezt aztán több másik is követte az első tíz percben, az andorrai csapatnak jóformán köze sem volt a játékhoz.

Szalai Attila aztán a 9. percben egy remek előreívelt labdával találta meg Sallait, akit csak szabálytalanul tudtak megállítani, az emiatt megítélt tizenegyest pedig Szalai Ádám magabiztosan lőtte be, így egyelőre úgy tűnik, hogy a magyar csapat összekapta magát az előző két meccs után, és hozza a kötelezőt.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A büntetőt kiharcoló csatárunk sípszó előtt akarta ellőni a labdát egy szabadrúgásnál, ezért büntette őt Obrenovic játékvezető sárgával. A 11-est okozó szabálytalanság miatt Garcia is kapott sárgát, így Sallaié már a második. A szabadrúgás végül nem jelentett veszélyt az andorrai kapura.

Sallait rúgták térden a 8. percben a 11-es pont közelében, a játékvezető gondolkodás nélkül 11-est ítélt. Szalai Ádám magabiztosan lőtte be a büntetőt, ezzel megszereztük a vezetést. Szalai Ádámnak a 76. válogatott meccsén ez a 25. gólja, ebben a selejtezősorozatban már volt egy sikeres 11-ese, San Marino ellen.

A jobb oldalról rúghattunk szögletet, az volt az első sarokrúgás a meccsen, de az andorrai védők tisztáztak, Szalai Ádám elől fejelték ki.

A 4. percben az andorrai Garcíát kell ápolni, aki Sallaival ütközött. Két perccel később újabb baloldali akció után ismét Schön adott be, Szalai ismét lemaradt.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Amint megkezdődött a mérkőzés, támadni kezdtek a mieink, csak 3 perc kellett az első helyzetig, Schön adott be balról, Szalai Ádám nem érte el, Botka jobbról végül mellé lőtte.

A J csoportban Örményország fogadta Liechtensteint, a hazaiak az első félidő hosszabbításának 5. percében tizenegyesből vezetést szereztek Mktarjan révén, a liechtensteini Frick a 80. percen egyenlített, az 1-1 lett a végeredmény. Örményország ezzel a csoport 2. helyén áll 6 meccsből 11 ponttal a 12 pontos németek mögött, a 9 pontos románok előtt, míg Liechtensteinnek ez az első pontja a mostani sorozatban.

Szakkommentár
  • Az andorrai keret összértéke 1,8 millió euró, 12 légiós alkotja a világranglista 156. helyén lévő válogatott keretét. 2010 óta irányítja a miniállam legjobbjait az 51 éves Koldo Álvarez, aki korábban több alacsonyabb osztályú spanyol csapatban is megfordult.
  • A magyar válogatott keretének összértéke 102,5 millió euró, 19 légiós alkotja a keretét, 5 játékos érkezett a top 5 bajnokságból és 37. a FIFA-világranglistáján.
  • A 2019. októberi, Moldova elleni sikert, majd sorban 16 nyeretlenül megvívott találkozó után szeptember másodikán újra győzött Andorra válogatottja, San Marinót verték hazai pályán 2-0 arányban. Ezen a két találaton kívül csak Magyarország ellen szerzett gólt a mai vendégcsapat a mostani vb-selejtezőben.
  • Magyarország legutóbbi 6 találkozóján nem tudott nyerni, pedig négyszer hazai pályán lépett pályára – három döntetlen mellett háromszor maradt alul ellenfeleivel szemben Marco Rossi csapata.
  • Március 31-én magabiztosan nyertek Fioláék Andorra vendégeként, a védő mellett Gazdag, Kleinheisler és a csereként pályára lépő Loic Nego is betalált, kialakítva az 1-4-es végeredményt. Ezt megelőzően 2017-ben találkoztak ugyancsak világbajnoki selejtezőn a csapatok, akkor nagy meglepetésre Andorra nyert 1-0-ra.

Ötször játszottunk eddig Andorra ellen, négyszer nyertünk és egyszer, a 2016-os Eb-szereplésünket követő idényben kikaptunk Andorrában. Ez zsinórban a negyedik vereségünk volt, és különös módon nem emiatt bukott meg Bernd Storck szövetségi kapitány, majd csak négy hónap múlva távozott közös megegyezéssel. A történelmi vereséget hozó meccsen a mostani keretből Lang Ádám, Kleinheisler László, Nagy Ádám és Sallai Roland szerepelt, illetve az albánok elleni meccs után a keretet elhagyó Gulácsi Péter. Ezen a meccsen játszott amúgy a még mindig csak 23 éves, akkor a Puskásban játszó Tóth Bence, akinek valahol félresiklott a pályafutása, jelenleg ugyanis az NB II.-es Szolnok játékosa. Amúgy három válogatottsága volt, és mindháromszor vereséget szenvedtük.

Igaz, ez a sorsolás miatt is van. Andorra ugyanis San Marinót fogadta, majd Angliába ment, és bár idegenben ugyanúgy 4-0-ra kikapott az angoloktól, mint mi itthon, előtte San Marinót megverte 2-0-ra (míg mi kikaptunk Albániában 1-0-ra). Persze a csoportban így is mögöttünk vannak egy hellyel, ezzel a múlt héten 3 ponttal 5. helyen állnak, míg a magyar válogatott 7 ponttal a negyedik.

Nem tekinthet vissza nagy múltra a magyar–andorrai párharc, mivel a hercegség csak 1996-ban játszotta első hivatalos mérkőzését. Idehaza 2013 októberében, négy nappal a gyászos 1-8-as holland–magyar után játszottuk velük először. Ami azt illeti, most sem vagyunk jó passzban. Perverzióból kimentem a meccsre, nem sokan döntöttek így, a régi Puskásban jó, ha ötezren voltunk. Egervári Sándor az 1-8 után lemondott, így az ideiglenesen kinevezett Csábi József ült a kispadon. Ritka rossz meccs volt, Nikolics góljával és egy andorrai öngóllal nyertünk 2-0-ra.

Legalábbis a tétmeccseken. Világbajnoki selejtezőt eddig 57-szer játszottak, ebből 3-at nyertek meg, volt 3 döntetlenjük és 51 vereségük, a gólkülönbségük 17-174. Az elmúlt 21 idegenbeli vb-selejtezőjükből mind a 21-et elveszítették, ezeken 4-80-as gólarányt produkáltak.

A legjobb eredményeik a 2-0-s győzelmek, az egyik ilyet múlt héten San Marino ellen aratták, de egyszer, még 2002-ben megverték Albániát is 2-0-ra. De meglehet, hogy a magyarok elleni 1-0-s siker a legemlékezetesebb az andorrai futballban. Amely csaknem egész harminc évre nyúlik vissza, legalábbis válogatott szinten: az első mérkőzést Andorra csapata 1996 őszén játszotta Észtország ellen, és kikaptak otthon 6-1-re.

A válogatottsági csúcstartójuk a ma már 41 éves középhátvéd, Ildefons Lima, aki 129-szer lépett pályára (tehát épp annyiszor, ahány Eb- és vb-selejtezőt, valamint Nemzetek Ligája-meccset játszott Andorra). Az 1979-es születésű, a 129 meccsén 11 gólt is szerző középhátvéd itt lesz a budapesti meccsen is, és ott volt azon a 2017-esen is, amikor hazai pályán megvertek minket, megszakítva egy 66 mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot. Igaz, az akkori gólszerző, Marc Rebés most nem tagja a keretnek, a középhátvéd Marc Valeshez hasonlóan sárga lapok miatt hiányzik.

A 2002-es világbajnokság selejtezői óta vesznek részt a vb-sorozatban, ami menetelésnek nagy jóindulattal se tekinthető: eddig minden körben a csoport utolsó helyén végeztek. Az első próbálkozásukon mind a 10 meccset elveszítették, 5-36-os gólkülönbség jött össze.

Első győztes vb-selejtezőjüket 2004. október 13-án Macedónia ellen játszották, Marc Bernaus Cano nevű balhátvédjük-balszélsőjük góljával 1-0-ra, és abban a sorozatban volt két 0-0-juk is egy a macedónok elleni visszavágón, egy pedig a finnek ellen otthon (a macedón-örmény-andorrai körbeverés miatt viszont az az 5 pontjuk is csak az utolsó helyre volt elég). A 2004-es győzelem után jött némi kihagyás, a következő sikeres vb-selejtezőjüket a magyar foci egyik legsúlyosabb meccsén, ellenünk játszották, ez volt a már említett 2017-es meccs, amikor szintén 1-0-ra nyertek (abban a sorozatban is volt döntetlenjük, akkor Feröer ellen).

Az Eb-selejtezőkben azonban már látszott az andorrai futball előrelépése: a legutóbbi selejtezősorozatban az utolsó előtti helyen zártak (és most is ott állnak a csoportban), akkor Moldovát előzték meg egy ponttal.

Magyarország: Dibusz – Botka, Lang, Szalai Attila, Fiola – Kleinheisler, Nagy Ádám, Schäfer – Sallai, Szalai Ádám, Schön

Andorra: I. Álvarez – M. García, Alavedra, Emili García, Llovera, San Nicolás, – Cervós, M. Vieira, Aláez – Fernández, Pujol

A magyar csapatnál a leginkább szembetűnő változást Gulácsi és Willi Orbán hiánya jelenti. Erre persze számítani lehetett, Marco Rossi már az előző meccs után elmondta, hogy visszarendelte őket klubcsapatuk, az RB Leipzig, ráadásul előbbi megsérült az albánok ellen, utóbbi pedig egyébként is el van tiltva.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy az ugyancsak lipcsei Szoboszlai Dominik, aki külön kérte a csapattól, hogy hadd maradhasson, szintén nincs a kezdőben, ő a cserepadon kezdi majd a meccset. A magyar csapat a legutóbbi 3-5-2-es helyett 4-3-3-as felállásban játszik majd, a középpályára Szoboszlai helyett Schäfer került be, a csatársorban pedig a visszatérő Szalai Ádám mellett Schön és Sallai kaptak bizalmat Rossitól.

Az Eb-n látottakhoz képest mindenképp, de összességében is csalódást keltő, amit Marco Rossi válogatottja mutatott a három szeptemberi vb-selejtezőből már lejátszott két meccsen, hiszen egy Anglia elleni 4-0-s hazai vereséget és egy tiranai, az Albánok ellen 1-0-ra elvesztett meccset tud felmutatni a magyar csapat.

Ilyen szempontból a lehető legjobbkor jön hazai pályán az az Andorra, amelyet ötből négyszer már legyőztünk – a 2017. júniusi kudarc inkább a magyar futball egyik fekete napjának tekinthető megingás, sem mint valós aggodalomra okot adó eredmény volt.

A mérkőzést Haász János és Flachner Balázs kollégáim közvetítik majd, melléjük az egykor 24 válogatottságig jutó Hrutka János csatlakozik szakérteni, Huszti István pedig fotókkal jelentkezik a helyszínről. A mérkőzés utáni összefoglalót Ághassi Attilától olvashatják majd, át is adom nekik a szót.

Marco Rossi a Magyarország–Andorra vb-selejtező előtt – Fotó: Huszti István / Telex
Marco Rossi a Magyarország–Andorra vb-selejtező előtt – Fotó: Huszti István / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!