Andorrának sok köze nincsen ehhez a meccshez, de ha picivel pontosabb lenne a magyar csapat, még ennyi sem lenne

2021. szeptember 8. – 21:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Miután egy kis szöglet után Schön beívelt labdáját Botka Endre befejelte az andorrai kapuba, 2-0-ra módosult az eredmény, de ha még mindig 1-0 lenne, akkor sem lehetne megkérdőjelezni a magyar csapat dominanciáját. Akár a végrehajtott passzok számának gigantikus különbségét, akár a 89 százalékos magyar labdabirtoklási arányt nézzük, tényleg nehezen lehet belekötni a válogatottba, már csak azért is, mert egész eredményesen kísérleteznek egy rakás dologgal.

Az viszont biztos, hogy ha egy picivel pontosabban játszanának a magyar játékosok, könnyen lehetne már akár 4-0 is az állás, nem egyszer volt pontatlan egy előreívelt labda vagy egy hosszabb passz. Ez Andorra ellen belefér, pláne mert a védőink annyival magasabb színvonalat képviselnek, hogy eddig simán megakasztották azt a pár támadást, amivel az ellenfél próbálkozott, de az biztosan nem ártana, ha a magyar csapat maximálisan koncentrálna, és kihasználná az összes helyzetet, még ha a végén nem is fog számítani, hogy kettő, vagy öt góllal nyerték meg a meccset.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!