Hosszú Katinka elköszönt Tokiótól, férfi pólósaink gáláztak, Mohamed Aida történelmet írt
2021. július 29. – 18:07
frissítve
Milák Kristóf újabb éremre jelentkezett be, ezúttal 100 pillangóban jelezte, hogy igényt tart a dobogóra. Hosszú Katinka érem nélkül távozik Tokióból, utolsó számában, 200 háton a legjobb 16-ba sem jutott be. Férfi pólósaink 23-1-re nyertek, Mohamed Aida pedig csúcstartó magyar olimpikon lett. Ez volt az olimpia csütörtöki napja.
A csütörtöki magyar teljesítmények közül mindenképpen beszélni kell Kapás Boglárkáról, aki negyedik lett, de sajnos végig nagyon messze volt a bronzéremtől. Pedig a nők 200 méteres pillangóúszásában a harmadik legjobb hellyel jutott be, 2019-ben pedig még vébéaranyat nyert ebben a számban. Kapás végül 2:06,53-mal lett negyedik, közel egy másodperccel lemaradva a bronztól. Az úszó később maga is arról beszélt, hogy meglepődött, hogy ilyen idővel nem tudott végül odaférni a harmadik helyre.
Szintén nem mehetünk el szó nélkül Hosszú Katinka és Milák Kristóf mellett – előbbi az utolsó tokiói számában, 200 háton még a legjobb 16-ot jelentő elődöntőbe sem jutott be, egy 20. hellyel, érem nélkül fejezte be a mostani szereplését, míg utóbbi a második legjobb idővel ment tovább a 100 pillangó előfutamából, újabb olimpiai éremre bejelentkezve.
A férfi vízilabda-válogatott hozta a kötelezőt sőt, talán még túl is teljesítette, mert szabályosan rommá verték a dél-afrikaiakat. A végeredmény 23-1 lett, a csapatkapitány Varga Dénes például nem is játszott, hogy pihentesse Märcz Tamás. Nagy Viktor mind az öt kapura tartó lövést megfogta, így kapott gól nélkül ment le a pályáról. A helyére érkező Vogel Soma kapta végül a dél-afrikaiak egyetlen gólját. A meccs legjobbja talán Manhercz Tamás volt, aki öt gólt szerzett, de 4-4 góllal jött mögötte szorosan Pásztor Mátyás és Vámos Márton.
Nem sikerült a bravúr a női tőrválogatottnak, akik a jóval esélyesebb olaszoktól kaptak ki először, majd utána a kanadaiaktól is, így csak a 7-8. helyért indulhattak. Mivel sikerült legyőzniük Egyiptomot, Kreiss Fanni, Kondricz Kata és Pásztor Flóra hármasa végül a hetedik helyen végzett. Ezen az összecsapáson egyébként pályára lépett a tőrválogatott negyedik tagja, az olimpiai zászlóvivő Mohamed Aida is, aki 45 évesen, a hetedik olimpiáján rekordot döntött, ő lett az első magyar sportoló, aki hét nyári olimpián is szerepelt.
Horvát teniszdominancia, elmaradó rúdugró derbi
Hiába volt nagy esélyese a férfi rúdugrásnak az amerikai Sam Kendricks, a sportolónak pozitív lett a koronatesztje, ezért kénytelen kihagyni a szombati döntőt. Ez azért is nagy kár, mert az előrejelzések szerint hatalmas verseny volt várható közte és a svéd Mondo Duplantis között. A legutóbbi olimpián bronzérmet szerző Kendricks helyett az amerikaiak Chris Nilsent nevezik. Kendricks fertőzése miatt az egész ausztrál atlétikacsapatot el kellett különíteni, de végül senkinél nem mutatták ki a vírust.
A tenisz 113 éves olimpiai történetében még sohasem fordult elő olyan, hogy férfi párosban ugyanannak a nemzetnek a négy teniszezője vegyen részt a döntőn. Márpedig pontosan ez történt annak köszönhetően, hogy Nikola Mektić és Mate Pavić leverték az amerikai párost. Mektić és Pavić a döntőben Ivan Dodig és Marin Čilić párosával mérkőzik majd meg, akiknek Új-Zélandot sikerült kiütni. Mektić és Pavić egyébként magasan az olimpia esélyesei, idén már 8 versenyt nyertek meg együtt, amíg Dodig és Čilić jóval ritkábban játszanak párosban.
És a nap egyéb hírei:
- 10 nigériai atlétát diszkvalifikáltak az olimpiáról, miután nem teljesítették a doppingellenőrzési követelményeket. Rajtuk kívül hasonló okokból kitiltottak 3-3- belarusz és ukrán, 2 kenyai, illetve 1-1 marokkói és etióp futót is. Nigéria esete azért is extrém, mert az egész tokiói olimpiára mindössze 23 atlétájuk kvalifikálta magát. A doppingellenőrzési követelmények nem teljesítése egyébként azt jelenti, hogy nem jelentek meg legalább három szúrópróbaszerű ellenőrzésen.
- Cirjenics Miklós a nyolcaddöntőben esett ki dzsúdóban a 100 kilogrammosok között a világbajnoki ezüst- és bronzérmes orosz Nyijaz Iljaszov ellen. Cirjenicsnek volt egy-egy ígéretes akciója, de végül az orosz dzsúdós ippont érően eldobta Cirjenicset, aki elvesztette az összecsapást.
- Pétervári-Molnár Bendegúz az elődöntős futamában ötödikként végzett egypárevezésben, emiatt pedig csak a B döntőre sikerült kvalifikálnia magát, amit nagyon szeretne megnyerni.
- Major Veronika a női sportpisztolyosok közül a 44 indulóból a 42. helyen végzett a pénteki lövésekkel.
- Érdi Mária és Vadnai Benjamin lézer radiálban, Berecz Zsombor Finn dingiben, Cholnoky Sára pedig szörfben volt érdekelt. Érdi a 15., Vadnai a 18. helyen végzett, Berecz pedig egy helyet rontva a harmadik helyen áll. Cholnoky végül 25. lett, de elmondta, hogy a következő célja kijutni a párizsi olimpiára.
- A női kézilabda-válogatott 38-31-es vereséget szenvedett az oroszoktól, és egyre távolabb van így a továbbjutástól, vagyis a negyeddöntőtől.
- A tornász Kovács Zsófia 14. lett a torna egyéni összetett döntőjében.
- Csütörtökre 198-ra nőtt a koronavírusos esetek száma, ketten pedig enyhén tünetekkel kórházba is kerültek. Köztük hárman sportolók, mindenki más csak stábtag.
- Az olasz Gregorio Paltrinieri úgy lett ezüstérmes 800 méteres gyorsúszásban, hogy alig egy hónappal ezelőtt mononukleózissal diagnosztizálták. A sportoló emiatt majdnem kihagyta az olimpiát, de végül egészen az ezüstéremig jutott.
- A női duplaevezős számban Nagy-Britannia csak negyedik lett, de nem akárhogyan. A harmadik helyezett hollandoktól mindössze egy századmásodperccel (!) maradtak le, és ezen múlt, hogy végül érem nélkül maradtak.
- Történelmet írt Mayra Aguiar, aki az első brazil sportoló, akinek egyéniben három olimpiai érmet is sikerült szereznie. A dzsúdós 2012-ben, 2016-ban és most is bronzérmet szerzett a számában.
Folytatás pénteken, a magyarok programja itt található.