Kár volt a rontásért, Kovács Zsófia 14. lett a torna egyéni összetett döntőjében

2021. július 29. – 15:09

frissítve

Kár volt a rontásért, Kovács Zsófia 14. lett a torna egyéni összetett döntőjében
Kovács Zsófia gerendagyakorlata a női tornászok egyéni összetett döntőjében – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

1996 után ismét volt magyar tornásznő az olimpia egyéni összetett döntőjében, akkor Varga Adrienn és Nyeste Adrienn jutottak be a legjobbak közé, most, Tokióban Kovács Zsófiának sikerült ugyanez. Ez volt az a versenyszám, ahonnan az amerikaiak négyszeres olimpiai bajnoka, egyben a szám abszolút esélyese, Simone Biles mentális okok miatt visszalépett. Itt volt a csarnokban, de társai körében csak figyelte a versenyt. Azt még nem döntötte el, hogy a szerenkénti döntőkben rajthoz áll-e jövő héten.

A dunaújvárosi Kovács Zsófia a tizenegyedik helyen került a fináléba, ahol huszonnégyen vesznek részt, a négy szerre hatos csoportokra bontják szét a résztvevőket, és miután mindegyik csoport mindegyik szeren bemutatta a gyakorlatát, kialakul az összetett sorrendje.

A 21 éves Kovács, akinek ez már a második olimpiája, a legerősebb szerén, felemás korláton kezdett. A koronavírus miatti speciális szabályok vonatkoztak ezúttal az indulókra: a szerhez lépés előtt fertőtleniük kellett a versenyzőknek, ami jelen esetben azt jelentette, hogy magyar versenyző jelen törölgette a rudakat. Kovács szaltói, váltásai, leugrásai jól sikerültek, pacsizott az edzőjével, Trenka Jánossal, miután befejezte. 14,233-as pontszámot kapott, és a kínai Tanggal együtt holtversenyben a hatodik helyen állt az első szakasz után.

Kovács gerendán, gyakorlata vége felé rontott egy forgásnál, leesett róla, noha előtte a szaltóit szépen megcsinálta. Bosszankodott is egy kicsit, mert a selejtezőben sem tudta pontosan bemutatnia a tudását. 12,1-es pontszáma után kicsúszott a legjobb tízből, és nagyjából már tudni lehetett, hogy nem is tud oda visszakerülni.

Talajon volt egy kis bizonytalanság a mozgásában, 12,6 került a neve mellé, zárásul, az ugrásban 14,5. Ez is az egyik erős szere, és szépen bele is állt. Összesen 53,433-at kapott, megelőzte például a svájciak legjobbját Giulia Steingrubert, és végül a 14. helyen fejezte be.

„Összességében elégedett vagyok a selejtezővel és a döntővel is” – nyilatkozott az MTI-nek Kovács Zsófia, aki kiemelte, a döntőben egyedül a gerendán a rontást sajnálja, ami egy figyelmetlenségből eredt.

„Az bosszantó, mert ezt az elemet nem szoktam elrontani, így egy pontot vesztettem, ami sokat dobott volna az összetett helyezésen.”

Hangsúlyozta, a selejtezőben a felemáskorláton elkövetett hibát sajnálja, mert így csak harmadik számú tartalék a döntőre. „Az egész olimpiát tekintve viszont nagyon jól éreztem magam, mind az edzéseken, mind a versenyen. Amint mondtam, kisebb-nagyobb hibák voltak, de mindent megtettem a felkészülés során. A mostani teljesítményem megmutatta, hogy miben kell fejlődni, jó rálátást jelent a szereplésemre” – fogalmazott Kovács Zsófia.

A versenyt az amerikai Sunisa Lee nyerte, a brazil Rebeca Andrade zárószerén, a talajon kétszer is kilépett, és így nem volt esélye megelőzni nagy riválisát. A bronzérmet az orosz Melnyikova szerezte meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!