A négyszeres olimpiai bajnok Simone Biles az egyéni összetettől is visszalépett a mentális egészségére hivatkozva

2021. július 28. – 08:35

A négyszeres olimpiai bajnok Simone Biles az egyéni összetettől is visszalépett a mentális egészségére hivatkozva
Simone Biles – Fotó: Mike Blake / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Biztosan nem védi meg címét a négyszeres olimpiai bajnok tornász Simone Biles az egyéni összetett versenyben, ugyanis visszalépett a számtól, közölte szerdán az amerikai női tornászválogatott Twitter-oldalán. Biles a mentális egészségére koncentrál a címvédés helyett.

A döntés egy nappal azután született, hogy Biles egy forduló után kivette magát a csapatdöntőből, mert úgy érezte, mentálisan nem áll készen.

Biles helyén Jade Carey folytatja majd, ő kilencedik lett a selejtezőben. Carey eredetileg azért nem kvalifikálta magát, mert Biles és Sunisa Lee mögött a harmadik helyen állt az amerikaiak között. A Nemzetközi Torna Szövetség szabályai szerint az országok versenyszámonként két sportolót vehetnek részt a döntőben.

A szervezet közölte, hogy Bilest kiértékelik, mielőtt eldől, hogy részt vesz-e a jövő heti egyéni versenyeken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!