Mentális okok miatt lépett vissza a női szertornacsapat összetett döntőjétől a négyszeres olimpiai bajnok Simone Biles

2021. július 27. – 15:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország nyerte a női szertornacsapat összetett döntőjét, miután a világ legjobb tornásza, az amerikai Simone Biles visszalépett az első gyakorlata után, írja a BBC. Az amerikai csapat így a második helyet szerezte meg.

A 24 éves Biles rövid időre elhagyta az arénát, miután az első fordulóban 13,766 pontot kapott ugrásban – ez volt olimpiai karrierje legalacsonyabb pontszáma ezen a szeren. Később visszatért, hogy támogassa csapattársait, de a korláton, gerendán és talajon Jordan Chiles állt be helyette.

Az ugrása után nem volt egyértelmű jele sérülésnek, de az amerikai tornaszövetség közleménye szerint a négyszeres olimpiai bajnok „egészségügyi probléma miatt” lépett vissza a versenytől. „Naponta meg fogják vizsgálni, hogy megállapítsák, orvosi szempontból alkalmas-e a további versenyekre” – áll a közleményben.

Biles mind az öt egyéni döntőbe bejutott, és legközelebb csütörtökön versenyez, amikor is megpróbál az első nő lenni, aki 1968 óta meg tudja védeni az olimpiai bajnoki címét.

Az Egyesült Államok mostani ezüstérme azért meglepetés, mert utoljára 2010-ben veszítettek tornából csapatdöntőt olimpián vagy világbajnokságon, akkor pont Oroszország ellen. Azóta az Egyesült Államok messze a világ élén áll a sportágban, legalább 4 ponttal nyerték a világbajnokságokat és az olimpiákat, ami nagy különbség egy olyan sportágban, ahol a versenyzőket gyakran kevesebb mint egy pont választja el egymástól.

Frissítés:

Biles a döntő után azt nyilatkozta, hogy azért lépett vissza, mert mentális gondokkal küszködött a döntő alatt, és félt, hogy megsérül, ha zaklatott lelkiállapotban folytatja. A tizenkilencszeres világbajnok tornász arról beszélt, hogy nem tudja kezelni azt az óriási nyomást, hogy mindenképpen sikeresnek kell lennie (az olimpia előtt 5-6 aranyérem volt a nem hivatalos elvárás vele szemben, legalábbis mindenki ennyit jósolt a fiatal tornásznak).

A keddi verseny előtt azt mondta, hogy „elkezdett küzdeni a démonjaival”, de nem tudta visszatartani őket. „A nap végén azt kellett tennem, ami nekem jó volt” – mondta a verseny után, hozzátéve: „Csak szívás, hogy ez az olimpián történt”.

Azt mondta, nem biztos, hogy versenyezni fog még a tokiói játékokon. Egyéniben csütörtökön folytatná a versenyzést a szertorna összetett döntővel.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!