Dárdai Pál, akinek felállva tapsoltak, miután a Bayern ellen győztes gólt lőtt

2021. április 25. – 19:44

frissítve

Dárdai Pál, akinek felállva tapsoltak, miután a Bayern ellen győztes gólt lőtt
Dárdai Pál a Bayern elleni meccsen 1998 novemberében – Fotó: Pollack Sportphoto / ullstein bild / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

1986 és 2016 között a magyar futballválogatott egyetlen vb-n vagy Eb-n sem szerepelt. Ebben a harminc évben is volt azért foci, akadt sok imádott és utált játékos a magyar futballéletben. Néhányan ma is előtérben vannak, másokról nem is tudjuk, mi lehet velük, noha a szurkolói emlékezet őrzi őket. Aranylábú gyerekek, kilencedik rész: Dárdai Pál.

Az előző részek tartalmából:

Az 1974-es világbajnokságon megfigyelőként dolgozó pécsi edző, Dunai János beszélt arról a Labdarúgás című magazin egyik számában, hogy lehet a Pécs csapatában is egy olyan szerepkörben bevethető játékos, mint a vb-ezüstérmes klasszis Johann Cruyff. Dárdai Pálnak hívják. Kétlábas, nagy munkabírású, fáradhatatlan, nagy lövőerejű, így jellemezték az akkor 23 éves Dárdait, aki a másodosztályú Komlótól érkezett, ahová az Aranycsapat egykori hátvédje, Lantos Mihály vitte Véméndről. A pécsi csapathoz, a PMSC-hez nem egy, hanem mindjárt két Dárdai került, mert Dárdai Lajost is leigazolták. (Az Újpesti Dózsa 4-2-es legyőzéséből egyszerre vették ki a részüket.)

1976-ban már a Pécs és az NB I. egyik meghatározó játékosa volt Dárdai, amikor márciusban megszületett a fia, Pál. Eltelt 16 év, és a kis Dárdai 1992. március 28-án a korszak egyik legjobb csapata, a Vác elleni bajnokin bemutatkozott a felnőtt élvonalban. Az elhivatottságáról egy híres sztori: a magyarhertelendi strandon kinézett magának egy pingpongütőt és a hálót, az édesapja azonban nem akarta neki megvásárolni. Fogadást ajánlott, ha húszat dekázik a labdával, megkapja. Nehezítő körülmény volt, hogy ovális labdával kell dekáznia. Délután négyre teljesítette a feladatot, addig nem is volt a vízben, csak egy rántott húsos szendvicset nyomott be.

Id. Dárdai Pál a PMFC játékosaként 1984-ben – Fotó: pmfc.hu
Id. Dárdai Pál a PMFC játékosaként 1984-ben – Fotó: pmfc.hu

Ahogy az első, az utolsó magyar bajnokiját is a Vác ellen játszotta Dárdai, 1996. december elsején már a BVSC középpályásaként. A klub vezetése tudta, vasárnap Berlinbe kell utaznia a játékosnak, ezért egy nappal előrébb hozták a meccset. A német másodosztály második helyén álló Hertha BSC 800 ezer márkáért átigazolta. A németek egy norvégiai U21-es válogatott meccsen szemelték ki, ahol a mieink 4-1-re kikaptak, de a magyar gólt Dárdai érte el. Valószínűleg nem miatta ment megfigyelő a meccsre, de az ő játéka tetszett meg a bőrdzsekis, hátrazselézett hajú megfigyelőnek, Bernd Storcknak. Egy másik megfigyelőt a BVSC–Győr meccsre küldtek (3-1), majd még októberben meghívták egy hétre Berlinbe próbajátékra. A második csapat ellen jól ment a játék Dárdainak, gólokat lőtt, két nap után jelezték, utazhat is haza, ennyi idő alatt is meggyőzte őket.

„Bernd jött értem a reptérre, ő vitt el az edzőpályára. Akkor jártam először Berlinben, nem tudtam németül, dehogy gondoltam én akkor arra, hogy 2021-ben is itt leszek. Sokat változott azóta a város, engem később a Bundesliga gyerekének neveztek el. Azt kérdezték tőlem az átigazolás előtt, el tudom-e képzelni, hogy nagy csapat épül ebben a városban. Bólintottam. Úgy indokoltam, minden fővárosnak nagy csapata van, Berlin se lehet kivétel”

– emlékezett vissza Dárdai.

Eleinte a két csatár mögötti támadó középpályás pozíciójában képzelte el az edzője, és úgy volt, hogy már az utolsó őszi fordulóban az Uerdingen ellen leülteti Jürgen Röber edző a kispadra, de a bürokrácia csapdájába esett, a munkavállalási papírjai nem érkeztek meg. Január másodikán csatlakozott a csapathoz, a téli edzőtáborozást már a berliniekkel csinálta végig, és bírta a magyarnál pörgősebb edzéseket. Ahogy a budapesti költözésnél, ekkor is ott volt mellette a barátnője, Mónika, későbbi felesége is.

Csak egy apró közbevetés: itthon jobban keresett, mint amit a Hertha kínált neki, de karrierre vágyott. Nem mellékes adat, 1996 végén Magyarország a világranglista 78. helyét foglalta el.

A bemutatkozása néhány hónappal később történt meg, mert 1997. március harmadikán a Wolfsburg elleni rangadón a tízessel játszó Arnold helyére a félidőben küldte először pályára Röber edző, és 1-0-ra nyertek, a lövése után a kipattanót kellett csak a kapuba kotornia a társának.

Dárdai közben a nemzeti csapatokban is egyre inkább szerepet kapott: az olimpiai válogatott egyik fontos játékosa volt, a skótok elleni olimpiai selejtezőn Dombi Tibor helyére állt be az Üllői úton, a visszavágón kezdett, de már a 14. percben le kellett cserélni. A helyszíni tudósítás szerint az egyik skót elfűrészelte a lábát. Próbált még visszamenni, játszani még egy kicsit, de leterítette a fájdalom. Ezt a sérülést egész sokáig magával vitte, 23 éves korától fájdalomcsillapítókkal játszott. Az olimpiai álmainak mindez véget is vetett, nem utazhatott Atlantába a csapattal. 1998 augusztusában, a szlovénok elleni barátságos meccsen mutatkozott be a felnőtt válogatottban, 2-1-re nyertek Zalaegerszegen.

Dárdai a magyar válogatott tagjaként egy az angol válogatott ellen játszott barátságos mérkőzésen 1999-ben – Fotó: Tony Marshall / EMPICS / Getty Images
Dárdai a magyar válogatott tagjaként egy az angol válogatott ellen játszott barátságos mérkőzésen 1999-ben – Fotó: Tony Marshall / EMPICS / Getty Images

Bajnokok Ligája és egy győztes gól

Az 1998–99-es idényt sokszor emlegetik Berlinben, mert a Hertha legnagyobb sikerét elérve bronzérmes lett. Legyőzték a Bayernt ebben a szezonban 1-0-ra, Dárdai a Kaiserslautern ellen megszerezte első gólját, de ami ennél fontosabb, sokszor kapott 90 percet, vagyis végigjátszotta a meccseket. A Bajnokok Ligájáért a ciprusi Anorthoszisz Famaguszta volt az ellenfelük, a hazai pályán elért 2-0-s siker után idegenben belefért egy gól nélküli döntetlen. Az első BL-csoportmeccsen a Galatasaray elleni 2-2-n támadó középpályást játszott a magyar futballista, az első negyedóra után 2-0-ra vezettek, a törökök egy ajándék tizenegyessel – Gheorghe Hagi révén – egyenlítettek a hajrában. A Chelsea ellen már visszavont szerepkörben volt a pályán, ahogy a Milan ellen is idegenben. Az olaszok elleni hazai meccsen (amin Dariusz Wosz lőtte a győztes gólt, ezzel nyertek 1-0-ra), a 87. percben le kellett cserélni, mert Albertini dühből szétrúgta Dárdai már egyszer sérült bokáját, műteni is kellett. A második csoportkörben a Barcelona ellen így nem lehetett a pályán, aztán a csapat a Portóval szemben alulmaradt az utolsó fordulóban, és nem került Európa legjobb nyolc csapata közé, ő viszont legalább egy félidőt kapott.

2001 decemberében már nemcsak kulcsembere volt csapatának, hanem fontos meccseken fontos gólokat is lőtt. A bajnokság második helyén álló Bayern München ellen a 84. percben szerezte meg a győztes gólt, ütemtelenül, kicsit külsővel passzolt Kahn mellett a kapuba. A magyar játékost választották később a meccs emberének.

Két hét múlva a Leverkusen ellen szintén 2-1 a vége, akkor egy legurított szabadrúgás után a forduló gólját süllyesztette el a Bundesligát vezető csapat hálójába. A Leverkusen a szezon végén a Bajnokok Ligája döntőben a Real Madriddal szemben maradt alul, a német válogatott pedig vb-döntőben volt érdekelt.

„Valahogy úgy alakult, hogy kis gólokat nem tudtam rúgni. 17 gólt szereztem a Bundesligában, lecsorgót a gólvonalról egyszer sem passzoltam be, az átlövésekhez kellett egy kis szerencse. Nehéz eldönteni, melyik volt a legszebb gólom, szerencsére gólpasszokat is adtam, szám szerint tizennyolcat. Szép emlékek, de az fontosabb volt, hogy a csapat általában a nemzetközi kupaszereplés környékén járt, és Berlinben sokszor alig lehetett jegyet kapni, még a kisebb csapatok ellen is telt ház volt” – mesélte Dárdai.

Nemet mondott a Bayernnek

1999-ben hajszálra volt attól, hogy a Bayernhez szerződjön. A Bayern menedzsere Uli Hoeness, a Hertháé a testvére, Dieter volt. Bernd Storck a konyhájukban győzködte, hogy maradjon, a feleségét Hitzfeld hívta, hogy menjen. Este úgy feküdt le, hogy bevállalja a kalandot. Édesapja testvére München mellett élt, amikor kisgyerekként meglátogatták még az NSZK-ban, és látta a stadiont, azt mondta az apjának gyerekfejjel, egyszer majd annak a csapatnak a játékosa, amelyik abban a stadionban játszik. Másnap reggel úgy ébredt fel, mégis marad Berlinben. Uli Hoeness még egyszer utoljára felhívta, mondhat bármekkora összeget, kifizetik, de Dárdai érzékeltette vele, nem pénzkérdés a váltás. A csapat egyik oszlopának érezte magát a Herthában, amit kiharcolt az évek alatt, nem akarta elengedni. Úgy érezte, a Bayern egyébként csodás csapatában egy kis láncszem lehetett volna, és lehetett volna bajnok, de nem tudott volna teljes szívből örülni annak, ha olykor a kispadról kell végignéznie a meccseket.

Dárdai 2001-ben a Hertha játékosaként – Fotó: Andreas Rentz / Bongarts / Getty Images
Dárdai 2001-ben a Hertha játékosaként – Fotó: Andreas Rentz / Bongarts / Getty Images

Így elmaradt a váltás, nem lett bajnok, fájdalma, hogy egy Berlinben lejátszott kupadöntő sem jött össze, de a mai napig úgy érzi, helyes döntést hozott. A Hertha 2009-ben még egyszer odaérhetett volna a BL-be, mert a bajnokság 27. fordulójában még az élen álltak, végül kipukkadtak, és Karlsruhéban 4-0-s vereséget szenvedtek az utolsó körben, amivel a negyedik helyre csúsztak. Így nemcsak a bronzérem, hanem a BL-szereplés is elúszott.

Eközben a magyar válogatottal, ha kisebb-nagyobb győzelmek akadtak is, az átütő siker elmaradt. 2006-ban Angliában lőtt egy nagy gólt barátságos meccsen, Boszniában szintén 2006-ban is betalált, amikor a csapat 3-1-re győzött, így javította ki a társulat a pár nappal korábbi kisiklást, amikor Norvégia 4-1-re tudott nyerni Újpesten. 2006-ban itthon az év játékosának választották, 61-szeres válogatott lett a sérülések ellenére is, és volt egy időszak, amikor úgy volt vele a kapitány, minek már őt hazahívni. Ötször volt eredményes magyar színekben, a videóban négy gól látható tőle.

Visszavonulás és a válogatott

2011. május 15-én az Augsburg ellen 2-1-re megnyert találkozón a 42. percben cserélték be az Olimpiai Stadionban, az akkor szintén másodosztályú Herthába. Az volt a 373. meccse a berlini klubnál, ahol rekorder lett, és a klub legendájaként vonult vissza 35 évesen. Ahogy találóan mondta az egyik játékostársa a visszavonulása után, a Herthának nincs is több ilyen legendája.

2011-es visszavonulása után edzősködni kezdett, 2014 nyarán a Hertha U15-ös csapatával végigverte Európát, eljutottak a manchesteri döntőbe, épp az Old Traffordra, ahol azt a nagy gólt lőtte az angoloknak. 2014 szeptemberében állapodott meg Csányi Sándorral, hogy átveszi a válogatott vezetését. Bukarestben, a románok ellen 1-1-gyel kezdett, játékosként csak vereségben volt része a román fővárosban. Feröeren 1-0-ra nyert, majd a finnek elleni selejtező forgatókönyvét ismertette a sajtótájékoztatón, és ezután minden úgy történt a meccsen, 1-0-ra nyertünk. A korábbi társak kisegítették ezen a meccsen: Király Gábornak volt egy nagy bravúrja, Gera Zoltán pedig befejelte a győztes gólt a hajrában. 2015 nyarán, a finnek elleni idegenbeli győzelem (1-0) után a Hertha a kettős szerepvállalást nem hagyta, így Bernd Storck kapta meg a válogatott irányítását, és vele jutott ki a válogatott a 2016-os Eb-re.

Dárdai a Herthát előbb 2019-ig irányította közmegelégedésre, aztán jött négy edző, akik meg sem közelítették az ő szintjét, noha a csapat erősödött, nagy neveket igazoltak, de nem haladtak. 2021. januárban ismét átvette az első csapatot, és most élete legnehezebb küldetésében van benne, mert egy széthúzó csapatból kell összetartót formálnia. A koronavírus miatt a Hertha 14 napot tölt karanténban ezekben a napokban, aztán három hét alatt 6 meccset kell lejátszaniuk, kellene legalább három győzelem a biztos bentmaradáshoz.

Dárdai edzőként a Hertha egyik győztes meccse után 2018-ban – Fotó: Alex Grimm / Bundesliga Collection / Getty Images
Dárdai edzőként a Hertha egyik győztes meccse után 2018-ban – Fotó: Alex Grimm / Bundesliga Collection / Getty Images

A fia megfogadta, hogy válogatott akar lenni

És akkor következzen három állandó kérdésünk, melyeket a sorozat szereplőinek teszünk fel.

Elégedett azzal, amit elért, vagy volt több a pályafutásában?

Maximálisan elégedett vagyok azzal, amit klubszinten elértem, 286 meccset játszottam a Herthában a Bundesliga első osztályában, és a 14 szezon alatt kilencszer a nemzetközi kupában szerepeltünk, nívós meccseket játszhattunk. A Bajnokok Ligájában egyszer jártunk, megsérültem, de inkább a szép emlékek vannak előttem, nem Albertini becsúszása. Apu azt mondta, ha egészséges a lábam, kétszer ennyi gólt is lőhettem volna. Ez már sohasem derül ki, az viszont tény, a lábam tropára ment, kapok egy kis rokkantnyugdíjat miatta. A válogatottal a végére elfogytunk. Lehet szépíteni, de egyszer volt valós esélyünk arra, hogy kijussunk, vagy legalább a pótselejtezőt elérjük, egy rigai győzelem kellett volna hozzá. A lettek elleni meccs előtt olyan edzésünk volt 2003-ban, hogy azt hittem, nem érhet baj bennünket, szétrúgtuk a kaput, minden jónak látszott, erre a félidőben 2-0-ra vezettek, volt egy kis plusz, amit nem kaptunk meg. Jó kis brigád volt, én meg arra gondoltam, utoljára vagyunk így együtt, ha lehunyom a szemem, sokszor előjön a kép, leforrázva ülünk az öltözőben. A csoportot a svédek nyerték, mi pedig a végén lecsúsztunk a negyedik helyre. A mi válogatott időszakunkban egész mások voltak a körülmények,

nagyon jókat ettünk Dunavarsányban, Tatán, csak nem biztos, hogy épp olyan ételekre lett volna szükségünk. Kaptunk pár pólót, néhány zoknit egy hétre, a zoknikkal már kardozni lehetett az edzőtábor végére.

Most minden profi. Kapitányként már jó volt szembesülni a megváltozott körülményekkel, az érezhető fejlődéssel. A körülmények változása, a stadionok magukkal hozták a jó szakembereket is. Most már könnyebb is a dolguk a játékosoknak. Nagyon örülök, hogy 24 résztvevős a torna, és hogy mindkétszer sikerült az utolsó szalmaszálat megragadni a kijutásra. Egy izlandi, finn vagy épp egy magyar kisgyerek láthatja a bálványait a pályán a még nagyobb bálványokkal szemben, ő is oda akar kerülni, még jobban fog dolgozni. Palkó fiammal együtt néztük a Portugália elleni 3-3-as Eb-meccset Lyonban, ő akkor fogadta meg, szeretne majd egyszer a magyar válogatottban játszani.

Dárdai Pál és fia, Palkó egy meccsen 2018-ban – Fotó: Annegret Hilse / PA / Getty Images
Dárdai Pál és fia, Palkó egy meccsen 2018-ban – Fotó: Annegret Hilse / PA / Getty Images

Mi volt a legkellemetlenebb szidás és a legnagyobb dicsőítés?

Azt el kellett fogadni, mindenki szimpátiáját nem lehetett elnyerni, akármit is csináltam. Mindig lesz körülbelül 20 százalék, aki szerint lehetett volna máshogy, lehetett volna jobban. Otthon egyébként sem volt jellemző akkoriban, hogy gyakran hátba veregetnek, dicsérnek, sokkal inkább lehúzó volt a közeg. Sok légiós sztár volt a klubjában, imádták a városában, ezt a szeretetet otthon nem kaptuk meg, a lehurrogást sokkal többször, ha úgy alakultak az eredmények. Nem hiszem, hogy istenítésre vágyott bárki is, de azt sem érdemeltük, hogy összenyomjanak. Az olimpiai válogatott szép emlék, a kijutás a havas budapesti meccsen, az Eb négyes döntőjébe már a skótok jutottak. Jó lett volna, ha együtt marad az a csapat, de nem így alakult. Amikor a Bayernt megvertük a gólommal 2-1-re, beértem a VIP-be, és mindenki megtapsolt, először zavartan néztem a bejáratot, érkezett-e még valaki mögöttem, vagy tényleg nekem szól az ováció. Az egész terem tapsa felülmúlhatatlan érzés. Ilyenkor, újságírói kérdésnél jön elő, hogy mehettem volna a Bayern Münchenbe, nem szoktam a múlton rágódni. Torsten Fink és Jens Jeremies volt a posztomon, nem lett volna lehetetlen a verseny, de biztosan kevesebbet játszom, mint Berlinben. Nem bántam meg, hogy maradtam, mindig kedveltem Berlint. Edzőként is eljutottam oda, hogy a nemzetközi kupában lehettem a Herthával, kétszer is.

Az volt a tervem, ha majd befejezem a focit, azonnal megyek haza Pécsre, de előbb meghalt 22 évesen a futballpályán a testvérem, Balázs, aztán az édesanyám, végül 2018-ban az édesapám is. Már csak az emlékek vannak, amik meg is rohannak, ha Pécsen járok, ezért a Balaton lett inkább a második otthonom, amit imád az egész család, ott kapcsolódunk ki.

24 éve élek Berlinben, nem lettem kettős állampolgár sem, valójában meg sem fordult a fejemben.

Mire tanította meg a futball?

Az életünk a futball körül forgott, már mózeskosárban meccsre jártam, hároméves korom óta az öltözőben nőttem fel, mert mikor nagyobb lettem, apu mindenhová vitt magával. Volt egy fél év, amikor Pécsen ő volt az edzőm, tudom, átérzem a fiaim helyzetét a Herthánál. A tiszteletre, az odaadásra, az egyenességre, az emberségre és a becsületességre a szüleim tanítottak meg. Hogy tudok az emberekkel bánni, azt óvónő édesanyámnak köszönhetem. A futball biztosan nevel, de ez a feladat elsősorban a szülőké, büszke is vagyok, amikor azt mondják, hogy a gyerekeim milyen jólneveltek. Mindent a foci adott nekünk, de az is vett el tőlünk. Nemcsak én, hanem a két gyerekem is játszott a Bundesligában, a harmadiknak, Bencének is megvan erre minden esélye, láttam, hogy milyen gyakorlatokat csinál 15 évesen és milyen sebességgel. Magasabb lesz nálam, még az is lehet, hogy Ibra-szerű alkata lesz. Nem túl gyakori, hogy három gyerek is eléri az egyik legjobb bajnokság első osztályát. Akkor is boldog leszek, ha azt hallom vissza, hogy jólneveltek. Amit én tanultam a szüleimtől, azt adtam tovább.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!