Lisztes Krisztián, akit Maradonához és Messihez hasonlítottak

2021. március 27. – 22:19

frissítve

Lisztes Krisztián, akit Maradonához és Messihez hasonlítottak
Lisztes Krisztián az FC Schalke – SV Werder Bremen mérkőzésen 2004. február 2-án – Fotó: Vladimir Rys / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

1986 és 2016 között a magyar futballválogatott egyetlen vb-n vagy Eb-n sem szerepelt. Ebben a harminc évben is volt azért foci, akadt sok imádott és utált játékos a magyar futballéletben. Néhányan ma is előtérben vannak, másokról nem is tudjuk, mi lehet velük, noha a szurkolói emlékezet őrzi őket. Aranylábú gyerekek, hatodik rész: Lisztes Krisztián, az utolsó német bajnok.

A később a Ferencvárossal a Bajnokok Ligájába jutó futballista, Lisztes Krisztián Szibériában töltötte gyerekkora egy részét, édesapja a magyar–szovjet együttműködés egyik mérnökeként Irbitben, majd Odesszában kapott állást. Kint járt óvodába, és ahogy hazatért, rögtön felfigyeltek a tehetségére. Amikor 12 éves volt, már az aktuális csodagyerekként írtak róla a Képes Sportban, 20-25 fős mini szurkolótábora volt, kifejezetten miatta nézték végig az edzéseket a Népligetben. Később a korosztályos válogatottakban is remekül futballozott, a szintén 1976-os születésű Dárdai Pál volt mellette a középpályán, aki már edzőként – egyáltalán nem udvariasságból – azt mondta róla, olyan ügyes volt a labdával, mint a jelen aranylabdása, Lionel Messi.

Lisztes 1993. november 27-én, 18 évesen mutatkozott be a magyar élvonalban, a Fradiban a távozó Détári Lajos helyére tette a középpályára Nyilasi Tibor edző. A második meccsén a Debrecen ellen már eredményes is volt, azzal a találattal nyert 1-0-ra a Fradi. 1994. október 12-én a németek elleni gól nélküli meccsen mutatkozott be a válogatottban, csereként 24 percet kapott Mészöly Kálmántól, és már akkor figyelte őt egy német klub, a VfB Stuttgart.

1995 márciusában a komplett magyar sajtó beszámolt arról, hogy nemcsak a jogosítványát kapta meg, hanem éppen azon a napon küldött egy Mercedest neki a Stuttgart – a várostól nem messze volt az autógyár –, az autó rendszáma a játékos monogramja volt. Sokáig vitatéma volt ez az ajándék, a bírálói azt mondták, nem dolgozott meg érte, érdemtelenül esett az ölébe.

A német klub 1996. július elsejétől szerződtette, azt sem bánták volna, ha korábban megy, mert eredetileg a brazil világbajnok Dunga helyére szemelték ki, aztán 1995-ben bejött a képbe a bolgár Kraszimir Balakov, aki a 94-es vb-negyedik Bulgária irányítója volt, abban az időszakban az egyik legkeresettebb játékos.

1995 nyarán tehát még a Fradiban játszott Lisztes, és hallatott is magáról, a belga bajnok Anderlecht otthonában az ő gólpasszával nyert csapata 1-0-ra, a hazai 1-1-gyel pedig első magyar klubként bejutottak a Bajnokok Ligájába.

Az első csoportmeccs a Grasshoppers ellen volt Zürichben, és az első magyar gól a BL-sorozatban Lisztes nevéhez kötődik, egy lecsorgó labdára érkezett, és a léc alá juttatta. Még a meccs előtt Beckenbauer értékelte a mieink csoportját Németországban, eléggé lehúzta a Fradit, ezzel a győzelemmel válaszoltak neki. A 3-3-as hazai meccsen is betalált, ez volt a második, egyben utolsó gólja a BL-ben. Alapembere volt az 1996-os olimpiára jutó magyar válogatottnak csapatnak, kint Atlantában is mindhárom mérkőzésen, sorrendben Nigéria (0-1), Brazília (1-3), Japán (2-3) szóhoz jutott, de a csapat mindannyiszor pont nélkül maradt.

Az olimpia után egy fél évet még itthon volt, sok kritikát kapott, a játéka állandóan fókuszban volt. Sokan vizslatták, miben kell fejlődnie, hogy képes legyen profiként is helytállni. Végh Antal például az olimpiai csapat kerékkötőjének nevezte. Elkényeztetett macskának tartotta, amelyik nem képes egeret fogni. Ha olyan lenne a parazsa, mint a lángja, akkor már a Bundesligában játszana, fejtette meg a magyar futball akkori nagy kritikusa.

Szürreális, de nemcsak a menedzserét, Zsiray Lászlót, hanem őt is igyekeztek lejáratni a sváb klubnál névtelen telefonokkal, levelekkel, bejelentésekkel.

1996 őszén a Fradi megverte a Newcastle-t 3-2-re az UEFA-kupában, a duplájával a meccs embere lett. Az angol klub vezetője azt nyilatkozta, Lisztes bármelyik csapatba beférne. A visszavágón aztán nem játszott, mert nézeteltérésbe keveredett a csapat edzőjével, Varga Zoltánnal, aki válaszul a keretbe sem tette be.

A Stuttgart emiatt is döntött úgy, jobb helyen lesz Lisztes a Bundesligában, így 1997. januárban csatlakozott a csapathoz. A német lapok a következő Détári Lajost várták, a legnagyobb bulvárlap, a hangzatos jelzőktől sohasem visszariadó Bild egyenesen a magyar Maradonának titulálta őt. 1997. február 22-én mutatkozott be, a Karlsruhe ellen 11 percre cserélte be Joachim Löw, aki a német válogatottal 2006-ban vb-bronzérmet nyert, és 2014-ben elhódította a trófeát, 2021-ben pedig utolsó nagy tornájára készül a német válogatottal. Akkor még csak egy tehetséges edző volt Németországban. Március 11-én csak négy percet kapott Kölnben Lisztes, de ennyi is elég volt neki, hogy berúgja az első gólját, így vegye ki a részét az 5-1-es sikerből.

Lisztes Krisztián és Ioan Viorel örülnek a csapatuk második góljának a VFB Stuttgart – FC Bayern München mérkőzésen 2000. március 4-én – Fotó: Marcus Brandt / Bongarts / Getty Images

„Ambiciózus, lendületes, elsőre ez jut eszembe Löwről. Jó volt közte és a csapat közt a kémia. Engem nem babusgatott, nem voltak egyéni beszélgetéseink, nem sulykolta sem ő, sem más belém, hogy a jövő az enyém a klubnál, azért igazoltak le. Két út állt előttem: vagy beverekszem magam a csapatba, vagy továbbállok.

A pénteki edzések végén mindig nagy tülekedés volt, ahogy mentünk az öltözőbe, mert a faliújságra akkor függesztették ki, kik lesznek benne a hétvégi meccskeretben. Ha ki volt húzva a nevem, már gurulhattam is haza a bőröndömmel. Magyarázat nem volt, jött az újabb hét, meg lehetett mutatni, hogy érdemes vagyok legalább a kispadra. Előfordult, hogy heteken át jegelt Löw, akkor sem indokolta a döntését. Amikor az elnök fogadást adott a saját házában, akkor sem volt a közvetlenség mintaképe”

– idézte vissza a múltat Lisztes.

1998-ban a Stuttgart nagy nemzetközi kupameneteléséből már valamennyire kivette a részét Lisztes, a Lokomotiv Moszkvát a 90. percben az ő formás csele és gólpasszt érő pontos beadása után verték 2-1-re hazai pályán, a támadó Bobic értékesítette a labdáját.

Idegenben is a csatár góljával nyertek 1-0-ra, ezzel jutottak be a május 13-i KEK-döntőbe, ahol a már számos komoly légióssal felálló Chelsea volt az ellenfelük, ez volt a sorozat utolsó előtti fináléja. Lisztes végül a kispadról nézhette végig, ahogy 1-0-ra kikaptak, az olasz Gianfranco Zola szerezte a győztes gólt. Nem képzelte el, hogy milyen lesz pályára lépnie Stockholmban, de összességében csalódott volt, hogy nem kapott lehetőséget.

Ebben közrejátszott az is, hogy a Karlsruhe elleni utolsó előtti bajnokin Wohlfahrt kapus röviden gurította ki felé a labdát – a kapus elnézést is kért tőle –, Lisztesnek csúsznia kellett, ezzel együtt felrúgta riválisát, és kiállították. A szezon utolsó meccsét így eltiltása miatt ki kellett hagynia. A KEK-döntőt három nappal a bajnoki szezon befejezése után játszották, és Löw nem kockáztatta meg a beállítását.

Eközben itthon elsősorban nem azon ment a vita, megfelelően váltott-e klubot, jobb lett volna-e neki egy olyan csapat, ahol folyamatosan játékban van, hanem azon, hogyan kerülhetett a játékjoga a Ferencvárostól a Plank Kft.-hez. Abszurd történet, mert a cég hitelt adott a likviditási problémákkal küszködő klubnak, a Stuttgart pedig 1 millió márkát adott Lisztesért, ebből egy jelentős tétel a cégnél landolt.

Lisztes, miután a Stuttgartnál megfizette a tanulópénzt, és folyamatosan leste mentora, Balakov mozdulatait, 2001-ben érezte úgy, váltania kell. A szintén német bajnokságban szereplő Werder Bremenhez írt alá, ahol lényegesen több lehetőséget kapott, a játékrendszer megfelelő volt neki, mert a középpálya jobb oldalán kapott szerepet, ahonnan jól tudta segíteni a támadásokat. A BL-döntős Leverkusennek például óriási gólt lőtt 40 méterről a 32. fordulóban, amikor a Bayern még a bajnoki címért állt harcban.

A 2004-es Európa-bajnokság volt a legnagyobb esélye a korosztályának a részvételre, jól is kezdték a sorozatot, Svédországban vezetett a csapat, de 1-1 lett a végeredmény. Lengyelországban 0-0-t játszottak, vagyis a két nagy rivális ellen idegenben sikerült a pontszerzés. Hazai pályán aztán Lisztes távoli gólja ellenére is nyertek a svédek, de mivel a lettek sorra érték el a meglepetéseket, 2003 őszén a válogatott Lettországban nagy esélyt kapott. Egy rigai győzelemmel összejöhetett az Európa-bajnoki pótselejtező. Szabics Imre a BL-szereplő Stuttgartban ontotta a gólokat, Fehér Miklós a Benfica centere volt, Gera Zoltán a Fradiban volt a csúcson, Király és Dárdai a Hertha futballistája, de a megfelelő játékosanyag ellenére a csapat csalódást keltően játszott, és 3-1-re kikapott, mert nem készítették fel megfelelően, hogy semlegesítse a lettek támadóját, Verpakovskist. Aki a pályán volt azon a meccsen, rendre szóba hozza azóta is, mint egy lidérces álmot, mert a jobb alapképességű játékosok egy szerényebb csapatot nem tudtak felülmúlni.

Arról beszélgettünk tavaly Lisztessel, hiába köpte ki a tüdejét a válogatott meccseken, jobban elfáradt, mint a Bundesligában, mert korántsem volt annyira szervezett a válogatott játéka, mint a Werdernek, amellyel 2004-ben pedig bajnok, valamint kupagyőztes lett. Lisztes a negyedik magyar, aki német bajnok lett, előtte Hrutka János és Szűcs Lajos a Kaiserslautern színeiben értek a csúcsra. A kupagyőzelem Détárinak sikerült 1989-ben.

Lisztes Krisztiánt hordágyon viszik le a pályáról sérülése után a Bochum – Werder Bremen mérkőzésen, 2004. április 24-én – Fotó: Christof Koepsel / Bongarts / Getty Images

A bajnoki cím előtt jött az újabb pech, 2004 áprilisában a Bochum elleni harmincadik fordulóban megsérült (0-0), elsőre is látszott, hogy nagy a baj, elszakadt a keresztszalagja. Ez egy komoly sérülés, de jó eséllyel tökéletesen fel lehet belőle épülni, Lisztes műtétei, rehabilitációja azonban nem sikerültek. 28 éves volt, megvolt az ereje, a rutinja, a posztja, a védekezésben és a támadásban egyaránt fontos játékosa volt csapatának, de a Bajnokok Ligájában nem játszhatott ismét. Amikor a kupát és a bajnoki címért járó salátástálat átvették, mankóval ment az emelvényre.

A Hamburg elleni győztes derbin tért vissza 2005. április elején. A Werder csatársorában akkor már a később vb-legendává emelkedő Miroslav Klose volt, de ők már csak két meccsen tudtak együtt játszani. 2005. április 16-án ért véget a magyar középpályás karrierje a Werdernél, amikor félidőben Borowski helyére cserélték be. A spanyol bajnokságban szereplő Real Betis, amelyik nagyon meg akarta szerezni, a sérülését látva lemondott róla, miután az is látszott, nem képes ugyanazon a nívón teljesíteni, mint a sérülése előtt. Maradt Németországban, 2005-ben elment a Mönchengladbachba, játszott később 13 meccsen a másodosztályú Rostockban, de már nem tudta megközelíteni korábbi teljesítményét.

Volt egy olyan álma, hogy majd pályafutása végén hazatér, visszamegy a Fradiba, még csak pénzt sem kér, és még egyszer bajnok lesz. A Ferencváros viszont eközben a másodosztályba csúszott, és Lisztessel együtt sem tudtak feljutni 2008-ban. Játszott később a REAC-nál, Pakson, a Vasasban, 2011-ben újra az FTC-ben, aztán Szegeden, két szezon után a másodosztályú Soroksárról vonult vissza 2015-ben. Edzősködni kezdett, tavaly nyárig dolgozott a Fradi utánpótlásában, most pedig a német szakmai alapokon működő ÚDSE egyik fontos edzője, aki az egyéni képzésekért is felel, mert ezen a területen a legnagyobb a magyar futball lemaradása.

Mark Otten, Oláh Lóránt, Grúz Tamás, Aleksandar Jovanovic, Lisztes Krisztián, Alison Pierre Moreira de Silva, Felipe Felix és a brazil Somalia a csapat új játékosait bemutató sajtótájékoztatón az Albert Flórián Stadionban 2011-ben – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Jelentős hiányérzet maradt benne

A sorozatban három kérdést teszünk fel a szereplőknek a pályafutásukkal kapcsolatban.

Elégedett-e a pályafutásával?

Abszolút nem vagyok elégedett, jelentős a hiányérzet bennem a sérülésem miatt. Ha folyamatában nézem a fejlődésem, akkor a legjobb évemben jött a sérülés. Egy Real Madrid vagy egy Barcelona ellen szívesen kipróbáltam volna magam, mégiscsak a német bajnoktól érkeztem volna a Betishez, a szóbeli megállapodás meg is volt, erre beütött a krach. Fájdalmas pont számomra ez, mert ha csak egy műtét lett volna, és utána felépülök, még lehettek volna komoly meccsek előttem, de így már nem, pedig számtalan orvost felkerestem. Dárdai Pali is segített egy berlini specialistával, de nem lettem a régi, a lábam már nem bírta. A Fradi sem olyan volt a hazatérésemkor, mint most, hanem egy szedett-vedett csapat. 28 éves koromig folyamatosan lépkedtem előre, utána már nem tudtam. Nem volt könnyű lelkileg megemészteni mindezt. Ha nincs ez a sérülés, talán a válogatott is sikeresebb lehetett volna velem, és nem kell 30 évet várni a két nagy torna közötti részvételre. Nekünk az olimpia megadatott, akkor joggal hittünk abban, hogy egy nagy tornán is játszhatunk, de ezt nem adta meg nekünk a futball. 49-szer játszottam a válogatottban, nem mernék tippre sem vállalkozni, mennyit vett el tőlem a sérülés.

Mi volt a legkellemetlenebb szidása és melyik volt az a dicsőítés, amire a legbüszkébb?

Kritikát kaptam bőséggel itthon, a Sport Plusz nem bánt kesztyűs kézzel velem, de ennek ma már csak a jó oldalát látom. Ha akkor meg is sértődtem, most azt mondom, szükség volt erre az előrelépésemhez. Akkor nyilván kellemetlenül, érzékenyebben éltem meg ezt a helyzetet. Egyébként egyszer az edzőm szólt rám keményen, még az ifiben, hogy ne úgy mozogjak, mint egy döglött egér, ami szíven ütött. A szurkolók szerettek, nehezen tudnék kiemelni egy rigmust, hogyan éltettek. Az viszont rögtön bevillan, hogy a Sport Bild hetilapban volt egy karikatúra, ami megérintett. Azt ábrázolták, hogy a lágytojásból keménytojás lett. Jólesett ez a megközelítés, mert magam is így éreztem. Egy külfölditől sokat vártak Németországban mindig, engem kellően be is harangoztak, küzdöttem is, de ebből a külső szemlélő eleinte csak azt látta, hogy lágytojás vagyok, mert nem hoztam azokat a váratlan megoldásokat, a gólpasszokat, a szépségdíjas gólokat, amiket reméltek tőlem. Aztán eltelt pár év, és úgy értékelték, tökös lettem. Tudtam, hogy a párharcoknál mit kell tenni, mennyit kell futni, hogyan kell hatékonyan letámadni, merre kell fordulni a labdával, milyen passzokat kell adni, milyen intenzitással kell játszani. Vagyis: keménytojás lettem. Itthon tökösségnek mondanák. Beleerősödtem a kinti tempóba, a kinti morálba.

Lisztes Krisztián (középen) Thomas Doll vezetőedzővel és a Fradi labdarúgóival 2016-ban az Albert Flórián-emlékkiállítás megnyitóján – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Mire tanította meg a futball?

Az alázatra megtanított a futball. És az önkritikára is, hogy nem másra kell mutogatni egy vereség után, még ha a futball csapatjáték is. Nem más miatt nem kerülök be a csapatba, hanem azért, mert még nem vagyok elég jó. A két futballközeg különbségéről tudok mondani egy konkrét példát. Kint senkinek nincs gond a belső motivációjával. Akinek baja van vele, oda sem kerülhet egy ilyen szintű csapathoz, mert nem kivételeznek senkivel. Elképzelhetetlen, hogy valakinek nincs kedve edzeni. Rossz napja lehet valakinek, de kedv és alázat nélküli nem. Ha csak egy napot nem úgy edzettél, már következménye lehetett, erre könyörtelenül rávezet és megtanít a Bundesliga. Gyorsan ráébredtem, mi az elégedettség és a megelégedettség között a különbség, erre amúgy van egy jó német mondás. Az nem baj, ha valaki elégedett, mert jól csinálta a dolgát a kemény munka után. A megelégedettség viszont a német közeg szemében bűn.