Hrutka János: Egy ajándékéletet adott nekem a futball

2021. március 13. – 23:02

Hrutka János: Egy ajándékéletet adott nekem a futball
Hrutka János a magyar válogatottban 2001-ben – Fotó: Steve Mitchell / EMPICS / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

1986 és 2016 között a magyar futballválogatott egyetlen vb-n vagy Eb-n sem szerepelt. Ebben a harminc évben is volt azért futball, akadt sok imádott és utált játékos a magyar futballéletben. Néhányan előtérben vannak, másokról kapásból nem is tudjuk, mi van velük, noha a szurkolói emlékezet őrzi őket. Aranylábú gyerekek, negyedik rész, Hrutka János.

Hrutka János édesapja szerette a futballt, és az volt a terve, ha fia születik, minden segítséget megad neki, hogy futballista legyen, ha már neki nem sikerült sportkarriert építenie. Az édesapa tűzoltó hadnagyként került kapcsolatba a Ferencvárossal, az ottani utánpótlás edzőkkel, és azt ajánlotta nekik, nézzék meg a gyerekét, aki akkor a Kőbányai Lombikban játszott. Harangozó László vette észre először a kis Hrutka tehetségét – ő nevezte el Rudinak is, a becenevét mindenki használja azóta is -, először csatárként vette számításba. Ahogy haladt az idő, úgy került egyre hátrább a pályán, végül középhátvéd lett, ahol jól kamatoztathatta testi erejét, fejelő készségét és rúgótechnikáját is.

1993. október 22-én került be először a Ferencváros felnőttcsapatába, mert Telek András megsérült, és neki kellett helyettesítenie az Újpest elleni meccsen a védelemben. Rövid időre az MTK-hoz került kölcsönbe, onnan négy meccs után visszarendelték, és a Fradi stabil játékosává vált. 1995 nyarán aztán megnyerték a bajnokságot, és ugyan neki lejárt a szerződése, az Újpest próbálta megszerezni, de végül nem írt alá, noha több pénzt kínáltak neki a lilák. Jól döntött, mert így ott lehetett a Bajnokok Ligájában, és Madridban való szereplését követően az utolsó három csoportmeccsen már 90 percet töltött a pályán, vagyis a Real (1-1), a Grasshoppers (3-3) és a kinti Ajax elleni meccset (0-4) játszotta végig.

Hrutka az olimpiai válogatottba is bekerült, részt vett a selejtezőkön, a csapat pedig a skótok legyőzésével jutott ki a 96-os olimpiára. Csapatkapitány lett,

már Orlandóban, a futballmeccsek helyszínén derült ki, hogy az utolsó pillanatban őt és Mátyus Jánost hagyja ki a csapatból a szövetségi kapitány, Dunai Antal.

Hogy ez mennyire nem volt jó stratégiai döntés, az a harmadik meccsen végképp igazolódott, amikor a védelembe már eredetileg középpályást és csatárt játszó embert kellett elhelyezni, miközben ők ketten épp hazafelé tartották Amerikából. A csapat hangulatára nem volt jó hatással az sem, hogy az első, Nigéria elleni meccs előtti éjszakán állapodtak csak meg arról, mennyi legyen a győzelmi prémium. Akkor még számos csapattárs mellett Hrutka is felszólalt, másnap távoznia kellett a csapat szállodájából.

A Fradiban később Varga Zoltán lett az edzője, tőle kapott olyan impulzusokat, amivel a rúgótechnikája ugrásszerűen javult, és fontos helyzetekből talált a kapuba. 1998-ban mutatkozott be a felnőtt válogatottban az osztrákok bécsi legyőzésekor, akkor már a Kaiserslautern játékosa volt.

Hrutka a Kaiserslautern játékosaként felemelt kézzel 1998-ban – Fotó: Oliver Berg / picture alliance / Getty Images

Történt ugyanis, hogy meglátogatta 1997 karácsonyán barátját, Szűcs Lajost, aki akkor már a német klub kapusa volt. Közben kiderült, hogy az élvonalbeli újonc, de a tabellát vezető Lautern középső védőt keres, úgyhogy megnézték két edzésen Hrutkát, hogy mire képes, és Otto Rehhagel szerződést kínált neki 1998 januárjában.

„Nem izgultam azon a két edzésen, hogy nem tudnám megragadni a pillanatot, amikor kiválasztott magának az edzői stáb. Az akaratom, a fegyelmezettségem biztosan előnyt jelentett. A világ deklaráltan legerősebb bajnokságát vezető klub kinézett engem, ez ma olyan, mintha a Bayern München vagy a Manchester City szerződtetne valakit Magyarországról. Hihetetlen csapat jött össze, élmény volt benne lenni.”

– emlékezett vissza Hrutka arra az időszakra. Abban a félszezonban három meccsen kapott lehetőséget, kétszer csak percekre állt be, az utolsó fordulóban a Hamburg ellen már végig ott lehetett a pályán, így várta a bajnoki fiesztát, mert a Kaiserslautern véghez vitte a modern futball egyik legnagyobb csodáját: úgy menekültek a kiesés elől, hogy bajnokok lettek újonc csapatként. A világbajnok Andreas Brehme ott vezetett le, az Eb-döntős cseh Miroslav Kadlec volt a védelemben, a középpályán Michael Ballack bontogatta szárnyait, a svájci Ciriaco Sforza volt a vezér, a csatársorban Pavel Kukáé és Olaf Marschallé volt a főszerep, de a juniorok között már ott erősödött a későbbi vb-gólkirály Miroslav Klose.

Intenzív szakasz

1998 októberében jött az a válogatott meccs, amelyikkel a mai napig azonosítják. A románok elleni Európa-bajnoki selejtezőn hátrányba került a magyar csapat, megfeszített erővel rohamozták a kaput, de a helyzetek kimaradtak, mígnem a 82. percben 25 méterről Hrutka hajszálpontosan a kapuba csavarta a labdát: 1-1 lett a végeredmény.

Lehet, hogy ez a szépségdíjas gól is közrejátszott abban, hogy október 24-én a Bayern ellen egy félidőt kapott, Harry Koch helyére küldte be Rehhagel, de 4-0-ra kaptak ki Münchenben. November végén az egyiptomi Hany Ramzit váltotta a Schalke ellen a félidőben még 1-1-nél, a 4-1-re megnyert meccsből góllal vette ki a részét, védhetetlenül fejelt a kapuba egy szögletből. Ez volt az első és egyetlen gólja a német bajnokságban.

1999 márciusában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében futott össze a csapata a Bayernnel, az első, müncheni meccsen a bajorok nyertek 2-0-ra. Akkor Koch őt váltotta, a 69. percben cserélték, már az első félidőben kialakult a végeredmény. Két hét múlva jött a visszavágó, Hrutka ismét a kezdőbe került, az edzője azt várta tőle, hogy majd ő képes lesz semlegesíteni a robusztus középcsatárt, Carsten Janckert, elöl pedig hátha találnak egy gólt, és akkor élessé lehet tenni a meccset. Nem így lett, a nyolcadik percben utolsó emberként visszarántotta a Tanker becenevű játékost, és mivel a center már a tizenhatoson belül esett el, nemcsak tizenegyest kapott a Bayern, hanem a magyar védőt kiállították. A videón látható, a kezébe temeti az arcát, de nem reklamál a svájci játékvezetőnél. Stefan Effenberg a büntetőt belőtte, a vége 4-0 lett a Bayernnek. A Kaiserslautern azóta sem ért olyan magasságokba, jelenleg a harmadosztály egyik középcsapata. Hrutka volt az első magyar, aki a BL-ben eljutott a negyeddöntőig.

A piros lap után a bajnokságban még kétszer vette számításba Rehhagel, egyszer a Bayern ellen adott neki félórát, azon a meccsen 2-1-re nyertek. A válogatottban közben megint villant, mert az angolok ellen pedig lőtt 1999 áprilisában egy újabb sokszor ismételt szabadrúgásgólt, Seamannek nem volt esélye a hárításra. Az egyenlítő találat után lehúzta a trikóját, és egykori csapattársára, az akkoriban meghalt Fodor Imrére emlékezett.

Az intenzív szakasz után lelassult a pályafutása, a következő szezonban keményen edzett, de már csak két meccsen játszhatott, így elhagyta a Lauternt. A Frankfurt szerződtette három évre, de az egyik edzésen megsérült, és az Eintracht próbált kihátrálni a szerződésből, azt terjesztették, már nem lesz tökéletes a lába a műtét után. Jobbnak látta, ha hazatér.

Visszatért a Ferencvároshoz, és 2001-ben az ő fejesével szerezte meg a bajnoki címet Debrecenben a Fradi, élete nagy élménye maradt, ahogy tértek vissza a fővárosba, lépten-nyomon ünnepelték őket. A következő szezonban kiderült, hogy 93 millió forintos fizetéssel rendelkezik, nem sokkal a cikk után számon kérte egy szurkoló a parkolóban. Három évre kapta az összeget, ami külföldön nem számított volna horribilis keresetnek, de itthon három évre soknak számított, ráadásul a klubnak akkor anyagi gondjai voltak. Megalázó helyzetbe hozta a klubja, különösen az esett neki rosszul, hogy egyoldalúan kellett volna lemondani a pénzéről. Fradiból a Vasasba igazolt, Angyalföldön lehúzott fél évet, majd onnan a Honvédba ment, és 2003-ban bejelentette a visszavonulását. 2002-ben még meghívták a válogatottba, Kisinyovban fejezte be, 24-szeres válogatott volt.

Hrutka a válogatott játékosaként egy Németország elleni mérkőzésen 2001-ben – Fotó: Andreas Rentz / Bongarts / Getty Images

2004-ben már a válogatott menedzsere lett Lothar Matthäus mellett, aztán üzletember, jelenleg a Spíler TV-nél szakértő, mellette menedzsercéget is vezet. Aktívan mondja el a véleményét a futballal kapcsolatos kérdésekben, bátran kritizál. Fontosnak tartotta, hogy kiálljon a válogatott jelenlegi kapusa, Gulácsi Péter mellett, aki a szivárványcsaládok jogaiért kelt síkra, és Németországban is nagy visszhangra talált.

„Bekapcsoltam a laptopomat, egy nagy képen szembejött, hogy Gulácsi hány kapott gól nélküli meccset hozott már le eddig a Bundesligában. Örültem a szép magyar sikernek, amikor láttam a posztját. Ambivalens érzéseim támadtak, mert egy kifejezetten kényes közéleti kérdésben nyilvánított véleményt, ami itthon nem megszokott. Kint, Németországban menne az élet tovább, itthon számolnia kellett azzal, hogy nem fogja szeretni ezért mindenki, és nagy felbolydulást okoz, amilyenre talán még ő sem számított. Sokakat megérintett ezzel és nem kizárt, hogy szélsőséges reakciót is kap majd azoktól a fanatikusoktól, akik a kapuja mögött gyülekeznek majd, elképzelhető egy kis füttykoncert, ha hibázik, ha egyáltalán egyszer vissza lehet már térni a stadionokba.

A pár negatív hang már eddig is felerősödött, de a pozitív megítélés maradt meg többségben. Ugyanaz a tiszteletre méltó kapus maradt, aki eddig is volt, egy olyan kapus, aki bátor a pályán kívül is.”

Nem volt könnyű megszokni egy topbajnokság gondolati sebességét

A sorozatban három kérdést fel teszünk fel a szereplőknek, mindenki ugyanazokat a kérdéseket kapja.

Elégedett a pályafutásával, nem volt több benne?

Abszolút elégedett vagyok, sokszor érzem azt, hogy egy ajándékélet a jelenlegi létem. Semmilyen módon nem szoktam a múlton rágódni, hiszen már megtörtént, nem gondolom túl azt, ami elmúlt, úgysem lehet változtatni rajta. Nem nyomasztanak az olimpiai történtek se már, az élet igazságot szolgáltatott, a harmadik meccsre nem maradtak védők, a döntés helytelensége igazolódott.

Gaur Gopal Das indiai szerzetesnek van az a közismert ábrája, melyen levezeti, hogyha megoldható egy probléma, oldjuk meg és ne mérgelődjünk, ha nincs rá megoldás, akkor is tök feleslegesen idegeskedni rajta. Magyarul soha ne idegeskedj! Ha magamra nézek, egy nyurga srác, aki tele volt szenvedéllyel, és aki nem tudta megállítani a fülén a labdát, talán még olykor esetlenül is mozogtam, 24-szeres válogatott lettem, és német bajnok.

1993-ban az olaszokat verve kijutottunk az angliai U18-as Európa-bajnokságra. Kint nyertünk 2-0-ra, mert egy kicsit lebecsültek minket, itthon kibekkeltük 1-0-ra a meccset, amerre álltunk, arra lövöldöztük a labdát. Európa legjobb nyolc csapata között voltunk, de az olaszok nem szomorkodtak, mert tudták, a lényeg nem egy korosztályos Eb, hanem az, felnőttként milyen játékosok lesznek. Del Piero világbajnok lett, általában lényegesen többre jutottak nálunk. Ebből a magyar csapatból sokan eljutottunk a válogatottságig, de a 74-es generáció tagjai közül szezonokon át tartó kimagasló nemzetközi karriert nem ért el senki. Nem volt könnyű megszokni egy topbajnokság gondolati sebességét, a valós sebesség mellett, a dinamikát nehéz egyik napról a másikra kompenzálni, bele kellett szokni, ez ma sincs másként.

Hrutka János a magyar U18 ifjúsági labdarúgó válogatott keretében – Fotó: Arcanum / Labdarúgás, 1993. január-december (39. évfolyam, 1-12. szám)

Mi volt a legkellemetlenebb szidás és mi volt legnagyobb dicsőítés?

Nagyon nehezen jut eszembe a negatív és a pozitív is. Ha pedig már erőlködnöm kell, az nem jó jel, kapásból szoktam válaszolni. Nem rémlik, hogy kórusban szidtak volna. Amit soha nem felejtek, az Rehhagel testbeszéde volt, amikor a Bayern ellen kiállítottak. Nem szidott, sőt, még meg is védett a sajtóban, de valahogy érzi azt az ember, hogy csalódott volt. A lemondás volt benne a mozdulataiban, és azért az fájdalmas, amikor ilyen hatást váltasz ki. Egyetlen edző sem üvöltötte le a fejem. Az 1-1-es angol-magyaron a meccs emberének választottak, talán ezt mondanám, mint a legnagyobb elismerés, mert az angol válogatott tele volt sztárokkal. Bár a román Steleának lőtt gólom mind közül a legkellemesebb élmény, büszke vagyok rá a mai napig.

Mire tanította meg a futball?

Mindenre, ami most is vagyok. Céltudatosság, kitartás, elfogadás, küzdelem, szenvedély, tudásvágy. Hogy merjünk többek lenni, merjünk kérdéseket feltenni. Csodálkozom, mikor azt látom, hogy bármilyen egyéb tényező miatt sokan nem mernek még csak megnyilvánulni sem, egyszerű futballszakmai kérdésekben sem. Fontosnak tartom, hogy az ember szabadon elmondhassa gondolatait és ezzel részese legyen a fejlődésnek. A futballnak ugyanaz az alaptétele, mint az életnek, mindig jobbá lehet formálni. Amíg ott az esély, hogy jobb legyen, addig pedig mindent meg is kell tenni mindezért. Akár úgy, hogy tetteiddel állsz a sorba, akár a véleményeddel, észrevételeiddel. Hiszek a többség, a csapat sikerében, erről szól a futball! Mi pedig sok sikert értünk el.