Kiragasztottam a bankkártyát az ajtóra, hogy tudjam, miért vagyok ott

A sorozat első részében Kovács Kálmán pályáját néztük végig.

Miután Budáról Kispestre költözött a családja, kézenfekvő volt, hogy a Honvédnál tette meg az első lépéseket. Az előkészítő csoportból indult, aztán folyamatosan lépett előre, minden korosztályban gólkirály volt, a korosztályos válogatott alapemberévé vált. Novák József és Vági István foglalkozott sokat vele, előbbi a kapáslövéseket gyakoroltatta vele, ezt a képességét magával vitte.

18 évesen, 1991 nyarán észlelte, hogy a fejlődéséért váltania kell, mert még nem tudta kiszorítani a Honvéd idősebb és rutinosabb játékosait, ezért a több játéklehetőségért Székesfehérvárra szerződött. Tehetségére az akkoriban hazatérő Puskás Ferenc is felfigyelt, és a róla elnevezett alapítvány egy kis márványszobrát adta át neki, a világfutball legendája néhány jó tanáccsal is ellátta. (Első lakásában előkelő helyre kerül ez a kis szobor.)

18 évesen nemcsak a Videoton, hanem az egész magyar bajnokság egyik legfiatalabb játékosa, 1991. október 19-én, a negyedik meccsén szerezte meg első magyar bajnoki találatát, a Diósgyőrt 3-0-ra múlták felül, Sallói István adta neki a gólpasszt.

„Lesipuskás vagyok, a tizenhatos az én világom”

– állapította meg egy 1992-es interjúban. Elmondta még, hogy nézi a külföldi meccseket, mert rengeteget lehet tanulni belőlük, visszanézi videón a saját meccseit is, a mozgását, a helyezkedését, mert annak is sok tanulsága van. Emellett próbál gondolkodni a védő fejével, hogy néhány helyzetben milyen döntésre számít, a kapuba pedig azért állt be előszeretettel még az ifiben, mert az a perspektíva is csak gazdagíthatja egy csatárnak a futballról az elképzeléseit.

Első évében 22 meccsen 8 gólt jegyzett a Vidiben. A következő négy évben 116 meccsen 46 gól került a neve mellé, Fehérváron is bemutatta már, hogy az ollózás az egyik erőssége. Sándor Tamás úgy jellemezte, olyan játékos, akinek az állkapcsáról is a kapuba pattan a labda.

1996. áprilisban egy Ausztria elleni vesztes meccsen (0-2) mutatkozhatott be a válogatottban, Csank János volt a kapitány, végig a pályán volt a Népstadionban. A kapitány úgy értékelte, nem ijedt meg a saját árnyékától, a szakemberekben jó benyomást keltett, de ennél talán fontosabb az a vívódó monológ, amit a Nemzeti Sport jegyzett fel.

„Egyszerűen nem értem, miért pont nekünk nem jön be semmi? A mi lövéseinknél miért kifelé pattan a labda a kapusról? Hogy lehet az, hogy a csinnes labdák mindig az ellenfeleinkhez pattannak? Csak azért, mert ők profik, vagy mert tényleg létezik balszerencse? Vagy csak annyi lenne az egész, hogy ők bíznak magukban, tudják, mit akarnak, és ezért a szerencse is melléjük áll?”

1996 nyarán igazolta le a Ferencváros, amelyik az előző évben a Bajnokok Ligájában szerepelt, abban az évben viszont a főtáblára nem jutottak el, de egy emlékezetes meccsig igen. A Newcastle ellen 3-2-re nyertek az Üllői úton, az első gólt a szemfülességével érte el, a második gólt pedig egy csukafejessel előkészítette, a kapufáról kipattanó labdát Lisztes Krisztián továbbította a kapuba. A meccs után Kevin Keegan emelte ki a teljesítményét, ez a mai napig is az egyik legkedvesebb dicsérete.

A sokkhatású jugoszlávok elleni 1-12-es vb-pótselejtezőből a legmérsékeltebben vette ki a részét, két perce cserélte be őt Csank a belgrádi visszavágón. 1998. áprilisban megint az osztrákok ellen játszott a válogatott, amikor megszerezte az első gólját, ez volt Bicskei Bertalan első meccse. Az ellenfél kijutott a vb-re, ezért a bécsi 3-2-es győzelem reményt adott, hogy egy újjáalakuló magyar csapat majd nagy sikereket ér el.

1998. szeptemberben Eb-selejtezőre a portugálok érkeztek Budapestre, hatalmas várakozás előzte meg a meccset, az először miniszterelnöknek választott Orbán Viktor a tatai edzőtáborban is megnézte a csapatot. Úgy gondolta, hogy most el lehet kapni őket. Korkép: két nappal a meccs előtt még úgy látszott, hogy a tévé nem közvetíti a meccset.

Horváth már Genkből érkezett – a nyáron igazolt oda, a csapatnak Brockhauser István volt a kapusa –, abszolút pozitív élményekkel, mert ha csak hat percre is cserélték be, a Lierse ellen ennyi is elég volt az első meccsén az első góljához. Az a Stanley Menzo állt a kapuban, aki az Ajaxszal KEK-et nyert 1987-ben. A szakadó esőben is eredményes Portugália ellen, egy jó ütemű becsúszással segítette a gólvonalon túlra a labdát. Ezzel szerezte meg a vezetést a válogatott, de a vendégcsapat 3-1-re nyert, ami lehűtötte a kedélyeket.

Belgiumban eközben szárnyalt a csapata, a Duisburgot 5-0-val búcsúztatták el a KEK-ben. Társai arról beszéltek, hogy meg sem állnak a KEK-döntőig, miközben ő még a németek elbúcsúztatásában sem hitt tiszta szívből. Ezt a kishitűséget kellett gyorsan helyretennie magában, ha érvényesülni akart.

1998. októberben kezdőként számoltak vele Azerbajdzsánban, de hat perc után le kellett cserélni, mert ütközött a kapussal, és eltörött a sípcsontja. A románok elleni 1-1-es nem léphetett pályára. Itthon csak azt állapították meg, repedés, kint igazolódott, törés. Volt olyan szakvélemény, amelyik játékra alkalmas találta, de győzött a józan ész, nem játszhatott. Itthon combig begipszelték a lábát, a repülőn a mellette lévő ülőhelyeket is megvásárolta a klubja, kint cipzáros gipszbe tették a lábát, speciális eszközökkel kezdődhetett el a rehabilitációja.

A sérülés után 4 ezer forintot fizetett a biztosító, amit Horváth felajánlott az utánpótlásnevelésre.

Hosszúra nyúlt a felépülése, 1999. augusztus végén adták át a Genk új stadionját, a Standard Liege-nek három gólt lőtt, és 4-0-ra nyertek, ő tette teljessé a fiesztát Kitűnő hangulatban érkezett haza, hogy aztán 1999. szeptemberben a magyar válogatott egyik legcikibb meccséből is 76 percen át kivegye a részét, mert ugyan fölényben futballozott Liechtensteinben, csak egy gól nélküli döntetlenre futotta. Addig sem volt sok esély az Eb-részvételre, akkor minden szertefoszlott. A mélypont után nem sokat kellett várni a csúcspontra, a belga bajnokságban az övé lett az évad legszebb gólja egy nagyszerű ollózás után.

Majd az Eb-döntős olaszok ellen duplázott vb-selejtezőn a Népstadionban 2000. szeptemberben. Ezzel a két góllal azonosítják a mai napig. Akkor már a Cottbus játékosa, egymillió márkáért vásárolták ki a négyéves belga szerződéséből. A keletnémet csapat játékosért annyit még nem áldozott, de ez egy ritka rossz váltás volt, mert amíg a Genk előszeretettel támadott, addig a Cottbus elsősorban védekezett, így nem tudták használni Horváth erényeit. „Annyit futottunk Geyer edzővel, hogy futva is meg tudtam volna tenni a Budapest-Cottbus távolságot.”

2001. márciusban a litvánok elleni 1-1 egy újabb komoly csalódás, mert kint 6-1-re nyert a csapat. A Tbilisziben elszenvedett 3-1-es vereség 2001. szeptemberben Bicskei Bertalan kapitány állásába került. Horváth pár nap múlva a románok ellen (0-2) is ott volt a pályán, akkor még nem tudta, hogy a 32. válogatottbeli fellépése az utolsó is lesz egyben. Utána nem találta a helyét, szinte idényenként váltott klubot.

• Maccabi Tel-Aviv, Újpest, Almeria, Estoril, Videoton, Livingston, Diósgyőr, Fehérvár, Paks, Pápa

Almeriában keserű felismeréssel gazdagodott 2004-ben, úgy érezte, a képességei szerint nincs helye a spanyol másodosztályban, egyszerűen jobbak, képzettek nála a társai, nincs esélye arra, hogy bekerüljön a csapatba. 2008-ban hagyta abba hazai szinten, utána még Ausztriában alsóbb osztályokban levezetett. Edzőként sem az állandóság mintapéldája, egyedül Balmazújvárosban töltött egy teljes szezont (2017-2018), pedig előtte megfordult Kecskeméten, Győrben, a Vidinél, Pakson, Diósgyőrben. Hétfőn visszatért a gyökereihez, szombat este a Honvéd kispadján mutatkozik be a Ferencváros ellen, és abban bízik, hátha most sok időt tölt majd egy klubnál.

Szíjjártó Péter külügyminiszter, mint barátjának gratulált a kinevezés után, de Horváthot nem érdekli a politika, nem is szereti, nem kommentálta. Az állandó kérdéseinkre viszont örömmel.

Elégedett-e a pályafutásával, vagy több is lehetett volna benne?

Nehéz kérdés, magam is gondolkodtam ezen elég sokszor. Igyekszem edzőként magam elé képzelni tizenéves önmagamat, és nem kellett kis bátorság ahhoz, hogy engem annak idején Burcsa Győző pályára küldött. Nyakigláb, 64 kilós, nagyjából izom nélküli srác, aki a kapu előtt elég jól feltalálja magát. Nem születtem labdazsonglőrnek, aki kicselezett öt védőt a góljai előtt, de talán volt egy olyan képességem, érzékem, hogy jól el tudtam találni labdákat. Amikor először álltam snowboard deszkán, akkor se tudtam a magyarázatát, miért siklok, de ment alattam. Így vagyok az ollózással is, nem tudom elmondani, hogy csináltam, egyszerűen ráéreztem. Filippo Inzaghihoz hasonló típus voltam én, aki összekaparja a lecsorgókat, jól érkezik a pörgő labdákra. Ha nem Magyarországon növök fel, valószínű, több kijöhetett volna belőlem. Szerettem edzeni, keresgéltem az okokat, hogyan lehetnék folyamatosan jobb. Az étkezésemre már akkor odafigyeltem, amikor erről itthon még szó sem volt. Kerestem az utat. A lelkiismeretem tiszta, mindent megpróbáltam. Az egyéni képzés ismeretlen volt még akkor nálunk, míg kint már nem. Ég és föld volt akkor a különbség a hazai és a külföldi futball között, ha csak egy taktikai értekezletre gondolok, akkor is. Hét országban játszottam, voltam bajnok és kupagyőztes Belgiumban. Nem könnyű a légiósélet, Izraelben a hálószoba ajtajára kiraktam a bankkártyámat, hogy tudjam, miért vagyok ott. Onnan nyertem motivációt.

Mi volt a legkellemetlenebb szidás és a legjobban eső dicsőítés?

Hogy az olaszok elleni este elértem valamit, arról kézzelfogható bizonyítékot kaptam, amikor a meccs után kocsiba ültem. Eszembe se jutott meginni egy sört, vagy hajnalig ünnepelni, hanem hazaindultam, a zuglói lakásomba. A villamos mellett álltam, amikor a drukkerek észrevettek. A vezető is észrevett, és kinyitotta az ajtókat, a drukkerek pedig kiszálltak, én is kiszálltam, és a nyakamba borultak, öleltek, tapsoltak, spontán éltettek. Ez volt az a pillanat, amiért minden gyerek elkezd futballozni, pulóver van rajtam, de a hideg most is kiráz, ha erre gondolok. Felemelő átélni ilyen szeretetet.

Az első gólomnál jól találtam el a labdát, a másiknál csúsztam, hogy hamarabb elérjem, és szerencsére gyorsabb voltam a védőnél. Belgiumban, amikor sérült voltam, kimentem egy meccsünkre, és kórusban köszöntöttek. Hogy nagyon utáltak volna? Arra nem emlékszem. Anyukámat bosszantotta fel egyszer, amikor a sportlap címlapján áthúzták a fejem.

Mire tanította meg a futball?

A futball a vallásom, az életformám. Fegyelmet, rendszert kapott tőle az életem. Ha nem voltam kellően alázatos, rögtön rákoppintott a fejemre. Bika csillagjegyű vagyok, amire az állandóság a jellemző, és mégis kacskaringós lett a játékos és az edzői pályafutásom. Volt olyan, amikor már nagyon haza akartam jönni, mert a lányom már beszélt mindenféle nyelven, de magyar közösségbe még nem járt. A cottbusi megállót ki kellett volna hagynom, a mai fejjel már másként döntenék. Genkből mehettem volna az Anderlecht felé, valószínűleg az lett volna a helyesebb. Akkor nem biztos, hogy vándormadár lettem volna, de ez már megtörtént. Genkben voltam tanulmányúton, amikor a pro licencemet végeztem, még profibban felépített klub lett, mint a mi időnkben volt. Onnan indult Kevin de Bruyne, Thibault Courtois 9 évesen a legjobb szezonomban került oda. A mostani Liverpool-csatár, Divock Origi édesapja, Mike pedig a csapattársam volt.