Videó
Megismersz valakit, óriási haverod lesz, végtelenül kedves veled, majd egy nap kiderül, hogy gyilkos
Magda Marinkóról, a kilencvenes évek egyik leghírhedtebb gyilkosáról készült el az első magyar true crime sorozat. Az alkotókkal arról is beszélgettünk, hogy miért használtak mesterséges...
Az kevés, hogy valaki kijelenti, vannak cigány barátai, és bekapcsolja a Dankó Rádiót
A 2026 műsorában Orsós János, a Dr. Ámbédkar Iskola alapítója volt az egyik vendég, aki Lázár János cigányozós kijelentése után elment a gyöngyösi Lázárinfóra, és kérdést tett fel a miniszternek. A...
Orbán titkos gyűlése – először nem engedtek be, aztán nem engedtek ki minket
A miniszterelnök azt mondta, hogy az eddigi választásokon rendre úgy szereztek kétharmadot, hogy a valós társadalmi támogatottsága ennél alacsonyabb volt a Fidesznek.
Lázár János: Nekem ehhez mind jogom van
Lázár Jánost a váci fórumon arról akartuk kérdezni, pontosan honnan és hogyan jutottak el hozzá és a Fideszhez is személyes szenzitív információk a gyöngyösi fórumán ellene tüntetőkről. A miniszter...
Elvette a méltóságunkat a kormányzat, miután próbáltunk kiállni magunkért
Hogyan hatottak a kampányra Lázár mondatai? Egyáltalán mit tett a Fidesz a cigányságért, és miért vált ennyire népszerűvé a körükben? Élő beszélgetés a Fidesz romapolitikájáról.
Új arcok vs. kirobbanthatatlanok: bemutatjuk a legizgalmasabb körzeteket a Telex vadonatúj...
Nincs választás választási térkép nélkül, ezért most elindítjuk a sajátunkat. Adásunkban Cseke Balázs és Vorák Anita, a Telex politikai újságírói mutatják be a 2026-os választás legérdekesebb...
Szó szerint halálos eszköz, mégis százezrek fűtenek vele
Könnyen jobbá lehetne tenni, politikai népszerűséget hozna, mindenkit érint minden percben, mégis alig figyelünk arra, hogy jobb legyen a levegő, pedig évi 10 ezren halnak meg miatta. A Magyarország...
Fenyő Miklóst 2 másodperc után megjegyezted, ilyen művészből nagyon kevés van
A Telex Afterben a szombaton meghalt Fenyő Miklósra emlékeztünk korábbi szerzőtársával, Novai Gáborral. A Hungária zenekar korábbi tagja szerint Fenyő Miklós vasemberként kitartott a koncepciói...
Rettenetes válasz lenne, ha Lázár vécépucolós mondatával kampányolna a Tisza
Miért bűnözőzi a Fidesz a Lázár ellen tüntetőket, és mi lehet a célja ezzel? Milyen esélyekkel indulhat Csézy? Mi a vagyonnyilatkozatok jelentősége? Elemzés Róna Dániellel és Cseke Balázzsal.
Egy fok a hálószobában, tégla a gázfőzőn – áram és fűtés nélkül a legkeményebb ukrán télben
A Téma legújabb adásában a Telex Kijevet is megjárt újságírójával arról beszélünk, hogyan élnek túl az ukránok azután, hogy az orosz bombák szétrombolták a főváros energiaellátását, és hogy mennyire...













