Decembertől kipucolja az inaktív fiókokat a Google, de könnyű megúszni a törlést
Biztonsági okokra hivatkozva a két évnél régebben használt Gmail- és Google Fotók-fiókokat és tartalmukat törlik majd.
Épp felfedezték az elektromosság jövőjét, vagy nem
Dél-koreai kutatók azt állítják, megalkották a világ első olyan anyagát, amely szobahőmérsékleten és normál nyomás alatt is képes ellenállás nélkül vezetni az áramot. Az új típusú szupravezető a...
Jelentősen veszített területéből az Antarktisz, az eltűnt jégtakaró közel akkora, mint Argentína
Az Antarktisz minden évben február végére veszít területéből a legtöbbet, majd a téli időszakban újra visszanyeri korábbi nagyságát. Idén azonban a tudósok valami egészen mást állapítottak meg.
Önkéntes búvárok ültetik a tengerifüvet, hogy szembeszálljanak a klímaváltozással
A tengerifű sokkal hatékonyabban köti meg a szén-dioxidot a szárazföldi erdőknél, de ebből is egyre kevesebb van. A GEOMAR nevű német kutatóintézet most civilek bevonásával próbálja növelni a...
Gigantikus X-logót húzott fel Musk a Twitter székházának tetejére, de engedélye persze nem volt
Jó napot Musk úr, hiányzik a dokument!
„Shake it off” – énekelte Taylor Swift, és a föld szó szerint megremegett Seattle-ben
Ezt nem mi mondjuk, hanem a szeizmológusok.
Nem figyelmeztetett a Google a török földrengés előtt
A BBC nyomozása azt derítette ki, hogy a februári földrengés előtt nem jeleztek az érintettek telefonjai.
Nem lett happy end a vége: el kellett altatni az Ausztráliában partra sodródott delfineket
45 gömbölyűfejű-delfint kellett elaltatni, mert nem tudták őket az óceánban tartani.
A globális felmelegedésnek vége, átléptünk a globális megfövés korszakába
Az idei lesz a legmelegebb július a mérések kezdete óta. Az ENSZ-főtitkár szerint drámai klímavédelmi intézkedésekkel még van visszaút.
Az Atlanti-óceánba irányítanak egy működésképtelen műholdat
Az Európai Űrügynökség először navigálja vissza a saját eszközét a Földre.













