Novemberben indul a Facebook- és Instagram-előfizetés: havidíjért nem lesznek hirdetések

2023. október 30. – 16:15

Másolás

Vágólapra másolva

Előfizetési díjért hirdetésmentességet kínál novembertől a Facebook és az Instagram Európában, jelentette be hétfőn a szolgáltatásokat üzemeltető Meta. A két közösségmédia platform kényelmesebb használatát elősegítő lehetőséget az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség, valamint Svájc területén vezetik be, a havidíj pedig attól függ, hogy asztali számítógépen, vagy iOS, illetve Android mobiloperációs rendszeren használják-e a platformokat.

Az előbbi esetben 10 eurót, vagyis körülbelül 3900 forint, az utóbbiban pedig 13 euró, vagyis 4600 forintnak megfelelő összeg lesz a havi előfizetés, cserébe a felhasználók az összes, fiókjukhoz kapcsolt profilban élvezhetik a reklámmentesség előnyeit. Aki nem fizet elő, továbbra is ingyen használhatja a Facebookot és az Instagramot, de személyre szabott reklámokat láthat, ahogy eddig.

2024 március 1-től új feltételek lépnek életbe, ettől az időponttól ugyanis további 6 euróba, vagyis körülbelül 2300 forintba kerül majd az előfizetés minden profilhoz kapcsolt további fiók esetében az asztali gépen, illetve 8 eurót, vagyis 3 ezer forintot kérnek az iOS- és Android-felhasználóktól, hogy egyik általuk kezelt fiókban se jelenjenek meg reklámok.

A Telex korábbi cikkében részletesen olvashattak a hétfőn hivatalosan bejelentett döntés hátteréről. A nagy techcégek, mint a Meta az Európai Unió szigorodó adatvédelmi szabályozására adott válaszként vezették be a havidíjas szolgáltatásaikat, noha a Facebook és az Instagram üzemeltetője, illetve a Google is arra építette fel üzleti modelljét, hogy a felhasználói tevékenység alapján személyre szabják a reklámokat, amelyeket a szolgáltatásaik használata közben látunk, így ilyenkor az adatainkkal fizetünk nekik.

Az EU azonban az elmúlt években egyre szigorúbban lép fel az adatvédelem terén, a GDPR bevezetésétől kezdve a techcégek adatkezelési gyakorlata ellen indított vizsgálatokon át például a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet bevezetéséig. A reklámmentes, fizetős Facebook és Instagram bevezetése is csak az EU-s felhasználók részére merült fel.

A Meta jelentése szerint az idei második negyedévben a teljes európai bevétele nagyjából 17,88 dollárt (6600 forintot) tett ki egy Facebook-felhasználóra vetítve, vagy alig kevesebb mint havi 6 dollárt (2200 forintot) egy felhasználóra vetítve az összes alkalmazásban, vagyis az előfizetéses modellel sem jár rosszul a cég.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!