Idén nem volt ennél jobb mesterséges intelligenciás élményem
Idén nem volt ennél jobb mesterséges intelligenciás élményem
A The Talos Principle 2 a legjobb videójátékos folytatás 2023-ban. Gondolkodtat, gyönyörködtet, aztán még jobban elgondolkodtat.
Ez már nem sci-fi: mesterséges intelligencia célozza az izraeli hadsereg csapásait
Ez már nem sci-fi: mesterséges intelligencia célozza az izraeli hadsereg csapásait
Az elmúlt néhány évben már kísérleteztek a katonai mesterséges intelligenciával, és most élesben használják ki, hogy a rendszer 50-szer hatékonyabb, mint az emberi elemzők. Legalábbis papíron. Ez...
Magyarországon is elindult a Threads
Magyarországon is elindult a Threads
A Meta Twitter-koppintása csütörtök délben élesedett.
Hamarosan érkezik a legkisebb Alfa Romeo
Hamarosan érkezik a legkisebb Alfa Romeo
Eleinte kizárólag elektromos hajtással készül majd, később viszont lesz belőle hibrid változat is.
Az évtized eddigi legnagyobb napkitörését észlelték, hétvégén éri el a Földet
Az évtized eddigi legnagyobb napkitörését észlelték, hétvégén éri el a Földet
Szerencsére a nagyja elkerüli a bolygót, de így is geomágneses viharok várhatók, van esély északi fényre is.
Januártól jelentősen megnehezíti a Chrome a felhasználók utáni kémkedést
Januártól jelentősen megnehezíti a Chrome a felhasználók utáni kémkedést
Három éve ígérgeti a Google ezt a lépést, amit a konkurens böngészők már rég megtettek.
Egyre jobb a gépi fordítás, de a Galaxis útikalauztól azért még mindig messze vagyunk
Egyre jobb a gépi fordítás, de a Galaxis útikalauztól azért még mindig messze vagyunk
Kipróbáltuk a tokiói olimpia és a budapesti atlétikai világbajnokság fordítógépeit, a kínai iFLYTEK két, mesterséges intelligenciát használó kütyüjét. A fordítóknak egyelőre nem kell attól...
Müller Cecília beismerte, hogy nem is volt itthon abból a Covid-vakcinából, amelyet korábban a legjobbnak nevezett
Müller Cecília beismerte, hogy nem is volt itthon abból a Covid-vakcinából, amelyet korábban a...
Az országos tisztifőorvos egy közbeszerzési dokumentumban árulta el, hogy nem is vettek abból az oltóanyagból, amely szerinte is a legnagyobb védelmet nyújtotta.
Egy Ford húzta fel az elakadt Tesla Cybertruckot a havas dombon, bár ez még csak tesztautó
Egy Ford húzta fel az elakadt Tesla Cybertruckot a havas dombon, bár ez még csak tesztautó
Több mentsége is van: nem működött a menetstabilizáló elektronika és az elülső diffizár, plusz utcai gumikon mentek a fenyőfáért.
Új védelmi vonalat kapnak az iPhone-ok tolvajok ellen
Új védelmi vonalat kapnak az iPhone-ok tolvajok ellen
A Stolen Device Protection mód bekapcsolása után akkor is biztonságban maradnak az adataink, ha a telefont és a jelszavunkat is ellopják.
Kövess minket Facebookon is!