Egymás után a harmadik vulkánkitörés indult el Izlandon

2024. február 8. – 10:05

Egymás után a harmadik vulkánkitörés indult el Izlandon
Fotó: Izlandi Parti Őrség
Dr. Harangi Szabolcs
geológus-vulkanológus

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi idő szerint csütörtökön, hajnal fél hatkor egy rövid, félórás földrengésraj után indult el az egymást követő harmadik vulkánkitörés az izlandi Reykjanes-félszigeten, Grindavíktól északnyugatra, a Sundhnúkur hasadékzónában. A földfelszín a decemberi vulkánkitöréshez közel, a Sundhnúktól délre, a Stóra-Scógfelltől keleti területig nyílt fel. A vulkáni működés hasonlóan játszódik, mint az első kettő. Nagyon gyorsan jött létre egy három kilométer hosszú hasadék, csapott fel a lávafüggöny és terjed szét a lávafolyam. Szerencsére ez a helyszín távolabb van Grindavíktól, így egyelőre a veszély kisebb, mint januárban. Azonban, a helyzet bármikor változhat, és délebbre is lehet hasadékfelnyílás.

A vulkánkitörés megindulása nem volt váratlan, erre a helyi szakemberek is figyelmeztettek, és a Tűzhányó Blog közösségi oldalán is folyamatosan írtunk az előjelekről. A januári rövid vulkánkitörés után megállás nélkül, átlagosan napi nyolc milliméterrel emelkedett a felszín a Kék Lagúnához közeli Svartsengi GPS-állomás adatai szerint, amit megerősítettek a műholdas radarképeken alapuló InSAR-modellek is. Az erős felszínemelkedés több millió köbméter magma felnyomulásával volt magyarázható. Néhány napja azonban a felszínemelkedés megállt, és furcsa módon pont ez volt az egyik ok, ami miatt sejteni lehetett azt, hogy bármikor elindulhat a vulkánkitörés. Pontosan ezt lehetett ugyanis megfigyelni a tavaly november 10-11-i, rengeteg földrengéssel járó, felszín alatti oldalirányú magmaátáramlás során, ami szétfeszítette a Sundhnúkur hasadékzónát, majd a december 18-i és január 14-i kitörés előtt is ez volt észlelhető.

A szakemberek felhívták a figyelmet, hogy egy következő vulkánkitörés bármikor elindulhat, és előtte nem nagyon lesznek előjelek, vagy csak nagyon rövid idejű földrengésraj történhet. Nos, ez is teljes mértékben megvalósult, mindössze harminc perces földrengéssorozat vezette be az újabb vulkánkitörést. Azonban a szakemberek már ebből is felismerték, hogy hamarosan indul a vulkáni működés, és kiadhatták a figyelmeztetést.

A vulkánkitörés lefolyása a korábbiakhoz hasonló: a kezdeti látványos, több kilométer hosszú hasadék menti lávafüggöny-kitörés rövidesen egy-egy pontra fog koncentrálódni. A legnagyobb esélye megint egy rövid, néhánynapos vulkáni működésnek van, de természetesen minden ilyen esemény más, így folyamatosan monitorozni kell a vulkánkitörést. Grindavík most úgy tűnik, egyelőre nincs veszélyben, a vulkáni működés ismét a Kék Lagúnához van közelebb. Azonban itt is építettek földgátakat, amik, ahogy láttuk januárban, jó védelmet nyújtottak a lávafolyammal szemben. Ismét fontos leszögezni, hogy ez a vulkánkitörés sem fog kihatni a légi közlekedésre.

A szerző geológus-vulkanológus, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár, intézetigazgató (ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet, Kőzettan-Geokémiai Tanszék), kutatócsoport-vezető (HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport), a Tűzhányó Blog szerzője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!