Egy misztikus, hallucinációkkal járó élmény segít megszabadulni a szenvedéstől

A hosszan tartó, gyógyíthatatlan betegségek nemcsak fizikai fájdalommal, rossz közérzettel, hanem súlyos lelki megterheléssel is járhatnak. Az nem újdonság, hogy az ilyen jellegű problémákon esetenként drogként ismert kábítószerekkel, például opiátokkal is lehet segíteni, de egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy tudatmódosító pszichoaktív szereket, például a varázsgomba hatóanyagát is alkalmazzák a klinikai gyakorlatban.

Az Európai Unió most 6,5 millió eurót (2,5 milliárd forint) adott egy kutatói konzorciumnak, hogy vizsgálják meg, hogyan lehet alkalmazni a varázsgombában is található pszilocibint olyan embereknél, akik gyógyíthatatlan betegek és palliatív ellátást (a szenvedést okozó tünetek kezelése) igényelnek. Korábbi tanulmányok bizonyították, hogy a végstádiumban lévő rákos betegeknél jelentős mértékben sikerült csökkenteni a szorongást és depressziót pszichedelikus szerekkel, ezért fordulhattak az EU-ban is új területek felé.

Az Európai Unió először finanszíroz olyan kutatást, amely pszichedelikus szerekkel támogatott terápiára irányul.

A PsyPal nevet viselő kutatás azt vizsgálja, hogy a pszilocibin segíthet-e a krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD), szklerózis multiplexben, amiotrófiás laterálszklerózisban (ASL) vagy atipikus Parkinson-kórban szenvedő betegek pszichés problémáin.

„Huszonöt éve hangoztatom, hogy a pszichedelikumokat használni lehet a terápiában. Korábban azt mondták rám, hogy ezzel szégyent hozok a szakmámra, de én csak a kutatásra szólítok fel, és azt vallom, hogy ennek orvosi kézben kell lennie, szó sincs magánhasználatról” – mondta Frecska Ede, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója, aki évtizedek óta kutatja a pszichedelikus szerek lehetséges alkalmazását a klinikumban.

A szintetikus pszichoaktív szerek a 20. század közepén jelentek meg, de a természetben előforduló pszichedelikumok használatának jóval régebbre visszanyúló hagyományai vannak. Közép- és Dél-Amerika természeti népei az ajahuaszkát, a varázsgombát és a meszkalint tartalmazó peyotlkaktuszt rituális célokra alkalmazták. Ezek a hallucinogén szerek misztikus élményt okoznak, így segítenek kapcsolatot teremteni a természetfelettivel, és bár Nyugaton az illegális drogok közé sorolják őket, már évszázadokkal ezelőtt is használatosak voltak a gyógyászatban. „Az ajahuaszkát la sagrada medicinaként, szent gyógyszerként emlegetik az Amazonas mentén, de akadnak most is szép számmal Nyugaton – bár egyre kevesebben –, akik szerint inkább »piszkos drog«. Én úgy vélem, hogy ebben a kérdésben inkább a természeti népek azok, akik jobban tudják, hogy miről beszélnek” – mondta Frecska Ede.

A kutatóorvos megjegyezte, hogy a pszichedelikumok orvosi alkalmazását az ötvenes években kezdték kutatni nagy lendülettel, ami a hatvanas évek után befagyott, de most újra reneszánsza van. Egyre több klinikai vizsgálatot végeznek, jobbára gyógyszergyárak, de már államilag szponzorált projektek is vannak – ahogy látjuk, az Európai Unió is beszállt a kutatásokba.

A korábban felsorolt négy betegséghez sokszor súlyos lelki stressz is társul. Bár vannak ritkán olyan betegek, akik a trauma hatására pozitív irányú személyiségfejlődésen mennek át, a legtöbben szorongóvá, depresszióssá válnak. A betegség átalakítja az egyének és a családok életét, a gyógyíthatatlan beteg sokszor megéli a feleslegesség érzését, korábbi családi és társadalmi szerepét is elveszítheti, ami szintén kihat a lelki jóllétére. A haláltól, a megsemmisüléstől való félelem is érthetően nagy lelki teherrel jár. Egy kutatás szerint a felsorolt négy betegségben szenvedők 34–80 százaléka mutat szorongásos, depressziós tüneteket.

De miért nem szednek be akkor már régóta alkalmazott antidepresszánsokat, vagy miért lenne jobb, ha pszichedelikumokkal kezelnék őket? – adódhatnak a kérdések. Egyrészt viszonylag gyakran előfordulhat, hogy valaki nem reagál a hagyományos terápiára, ekkor beszélünk terápiarezisztens depresszióról, ebben az esetben szükség lehet más kezelésre. Másrészt több szempontból is előnyösnek mutatkoznak a pszichedelikus szerek.

„Terminális betegségben a pszichedelikum az alapproblémát nem oldja meg, de valahogy úgy működik, mint rákos fájdalomban a morfium, segít megszabadulni a szenvedéstől. Sőt mi több, azzal, hogy kiváltok egy misztikus, transzcendens élményt, nem avatkozom bele ugyan a betegség folyamatába, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy-két ilyen alkalom is szinte azonnali tartós lelki javulást, megnyugvást okoz, hosszú időre elmúlhat a depresszió” – mondta Frecska Ede.

Az egy-két alkalom máris rámutat az egyik előnyre: más antidepresszánsokhoz képest nem kell állandóan gyógyszert szedni. Az is előnyös tulajdonságuk a pszichedelikumoknak, hogy szakértő kezében nagyon biztonságosak, és – a közvélekedés ellenére – nem mérgezik a szervezetet, bár ebben a vonatkozásban azért még nem zárultak le a vizsgálatok.

A pszichedelikumok közül a legismertebbek az LSD, a DMT (ez van az ajahuaszkában) és a pszilocibin. Az utóbbival folyik a legtöbb kutatás, mert terápiás szempontból ez tűnik a legelőnyösebbnek és leggyakorlatiasabbnak.

A szájon át szedhető pszilocibin és az LSD hatása hasonló, de utóbbi Frecska szerint olyan, mint egy tartós kiütés, tizenkét órán át tartó kimerítő tudatmódosulást képes okozni; ezzel szemben a pszilocibin négy-öt órája praktikusabb a terápia elviselhetősége szempontjából.

Egy terápiás ülésben a beteg bevesz 25 milligramm pszilocibint, majd egy hangulatos szobában lefekszik, miközben megnyugtató zene szól. Amíg tartanak pszichedelikus élményei, a közelében vannak professzionális segítői. Frecska hangsúlyozta, hogy a pszichedelikumokat csak a direkt erre szolgáló centrumokban, a megfelelő képesítésű szakemberek adhatják be. Azt elfogadhatatlannak tartja, hogy ilyen terápiát egy átlagos pszichiátriai rendelőben vagy magánrendelésen alkalmazzanak. „Ez Pandóra szelencéje lenne!” – tette hozzá.

Az, hogy valaki pszilocibint vesz be, önmagában nem elég a javuláshoz, az esetenként rendkívül intenzív élményeit fel kell dolgoznia, amihez pszichoterápiás segítség, úgynevezett reintegráció is kell. Frecska Ede is ezért tartja a terápia fontos részének az utánkövetést és a heti rendszerességű találkozásokat.

A PsyPal projektjében részt vevő száznál is több beteg két terápiás alkalmon vesz részt, és pszilocibint vagy placebót kapnak. A négy betegséget külön-külön vizsgálják, mindegyiket egy külön centrum kapja meg, amelyekben pszichiáterek, palliatív orvosok, pszichológusok és a pszilocibinterápia szakértői mellett vallási intézmények dolgozói és lelki gondozók is segítik az ellátást.

A pszichedelikumokat eddig jobbára csak a pszichiátriában használták, Ausztráliában például ecstasyt és varázsgombát is alkalmazhatnak súlyos mentális betegeknél; de úgy tűnik, más területeken is hasznosak lehetnek. Frecska Ede például a pszilocibinhez hasonló DMT sürgősségi ellátásban való használatát kutatja. Úgy véli, hogy sztrók vagy szívmegállás esetén az agy tovább bírja az oxigénhiányt, ha DMT-t kap a páciens. A kutató azt mondta, hogy számos pszichedelikum csökkenti az idegrendszer gyulladását, és nagyon sokoldalúan hatnak a génkifejeződésre, több mint kétszáz gént képesek aktiválni. Ezek a hatások mind függetlenek a hallucinációs-pszichedelikus állapottól.

A pszilocibinnel szeraddikciók esetében is próbálkoznak, a pszichedelikum képes átalakítani a gondolkodásmódot, hatására a szerfüggő más szempontból tekint addikciójára. Maga a pszilocibin nem okoz hozzászokást, csak akkor lehet kockázatos, ha valaki nem a megfelelő körülmények között szedi be, és hülyeséget csinál a hallucinációs élmények hatására. De ez inkább nem orvosilag kontrollált körülmények között következhet be.