Ősszel visszakerülhet az MTA-hoz az egész kutatóhálózat, társadalmi vitát indítanak a kérdésben
Ősszel visszakerülhet az MTA-hoz az egész kutatóhálózat, társadalmi vitát indítanak a kérdésben
Az Akadémia és a Tudományos és Technológiai Minisztérium közösen tett bejelentést.
Az állami adattörlés, amit senki nem kért, értelme se sok van, de legalább ki lehetett rá fizetni 31 milliárd forintot
Az állami adattörlés, amit senki nem kért, értelme se sok van, de legalább ki lehetett rá fizetni...
A Miniszterelnökség feljelentést tett a véglegestörlés.hu miatt. Ez az állami adattörlős projekt, amelyben olyan esetekért is fizetett az állam, ahol nem történt valós törlési tevékenység. A papíron...
Gajdos László: Egyszerűen nem találjuk az előző kormány 40 milliárdos velencei-tavi mentési tervét
Gajdos László: Egyszerűen nem találjuk az előző kormány 40 milliárdos velencei-tavi mentési tervét
Az élő környezetért felelős miniszter a Magyar Hangnak azt mondta: mostantól nem lehet majd semmilyen beruházást végrehajtani úgy, hogy nem veszik figyelembe a környezetvédelmi szempontokat.
Merkely Béla nem szólt, hogy tulajdonos volt a fia cégében, amikor az az általa vezetett egyetemmel közösen százmilliós tételben nyert közpénzt
Merkely Béla nem szólt, hogy tulajdonos volt a fia cégében, amikor az az általa vezetett...
A KinaviX projektje Hankó Balázs egyedi döntésével kapott háromszor is támogatást, hol a Semmelweis, hol a cég neve alatt, hol közösen. A rektor az egyetemi alapítvány kuratóriumi tagja, így már...
Magyar kutatók találtak egy kapcsolót, ami gátolhatja a tumorok növekedését
Magyar kutatók találtak egy kapcsolót, ami gátolhatja a tumorok növekedését
Az ELTE Biológiai Intézet és a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont együttműködésében végezték a kutatást.
Beigazolódott a gyanú, új majomfajra bukkantak Kongó erdeiben
Beigazolódott a gyanú, új majomfajra bukkantak Kongó erdeiben
A helyiek már húsz éve ismerik Likweliként, most kapott egy sokkal unalmasabb latin nevet.
Húsz év után sikerült kilakoltatni az illegális gazdálkodót, aki 16 hektárnyi természetvédelmi területet bitorolt el, majd lekaszálta a ritka szöcskék élőhelyét
Húsz év után sikerült kilakoltatni az illegális gazdálkodót, aki 16 hektárnyi természetvédelmi...
Éveken keresztül hiába próbált egyezkedni a Fővárosi Önkormányzat azzal a gazdával, aki egyre nagyobb területet kerített le magának az óbudai Mocsárosban. A tavalyi sikertelen kilakoltatási kísérlet...
Már nem olyan szőke a Tisza, és ez a kérészek sorsát is befolyásolhatja
Már nem olyan szőke a Tisza, és ez a kérészek sorsát is befolyásolhatja
A parajdi só érdemben nem befolyásolta az Alsó-Tisza élővilágát, a hordalékviszonyok változásai viszont igen.
Kerítésszaggató, bójarágcsáló, forgalombénító fókába szeretett bele a fél világ
Kerítésszaggató, bójarágcsáló, forgalombénító fókába szeretett bele a fél világ
Fókamóka a köbön: Neil partra szállt Tasmaniában, és rombolni kezdte a környezetét, de ezzel inkább rajongókat szerzett. Az állatvédők féltik, nehogy konfliktusba keveredjen az emberekkel, és Freya,...
Von der Leyen: Egyetértés van, hogy kell egy korhatár a közösségi médiához csatlakozásra
Von der Leyen: Egyetértés van, hogy kell egy korhatár a közösségi médiához csatlakozásra
Az Európai Bizottság még a nyáron bemutatja a javaslatát egy szakértői jelentés alapján, amely szerint 13 éves korig csak felügyelet mellett szabad bevezetni a közösségi médiát.
Kövess minket Facebookon is!