Sport

Debrecenben volt egy ifjúsági úszóverseny, amit 56 éremmel nyertek a meghívott oroszok
Bondár Anna és Marozsán Fábián is kiesett a US Openről
Bondár Anna és Marozsán Fábián is kiesett a US Openről
A világranglista 51. helyén álló Marozsán az amerikai nyílt teniszbajnokság 2021-es győztesétől kapott ki, a 84. helyezett Bondár számára pedig a páros verseny első fordulója jelentette a befejezést.
Tizenegyesekkel jutott főtáblára a Ferencváros
Az FTC sorozatban hatodszor főtáblás, ebből negyedszer az Európa-ligában.
Tizenegyesekkel esett ki a Felcsút a Konferencia-ligából
Tizenegyesekkel esett ki a Felcsút a Konferencia-ligából
És ez nagy szó, mert az ellenfelük a 2023-ban és 2024-ben is döntőző olasz Fiorentina volt.
Kikapott és kiesett a Paks a Konferencia-ligából
Kikapott és kiesett a Paks a Konferencia-ligából
3-0-ra kaptak ki hazai pályán a Mlada Boleslavtól.
Kisorsolták, ki kivel fog játszani a Bajnokok Ligájában
Kisorsolták, ki kivel fog játszani a Bajnokok Ligájában
Most zajlik először az új szabályok szerint a kupasorozat.
Megvan az első magyar érem a paralimpián: Konkoly Zsófia aranyat szerzett gyorsúszásban
Verekedésbe keveredtek a Fradi szurkolói Boszniában
Verekedésbe keveredtek a Fradi szurkolói Boszniában
Szijjártó szerint többen kórházba kerülhettek.
Hámori Luca: Meglepődtem, hogy engem pfujoltak a csarnokban, Imane Helifet pedig tapsolták és éljenezték
Hámori Luca: Meglepődtem, hogy engem pfujoltak a csarnokban, Imane Helifet pedig tapsolták és...
Az ökölvívó a Mandinernek adott interjújában azt mondta: meglepődött, amikor Helif jelentkezett az olimpiára, de élvezte a meccset vele.
Kerekesszékes tánccal és rengeteg vörös kabalával megkezdődtek a paralimpiai játékok Párizsban
Kerekesszékes tánccal és rengeteg vörös kabalával megkezdődtek a paralimpiai játékok Párizsban
A Szajna helyett a Concorde téren vonultak a sportolók, de most is voltak bőven látványosságok.
Kövess minket Facebookon is!