Női kézi-Eb: hatból hat, Románián is átgázolt a magyar válogatott, amivel elődöntős
2024. december 8. – 19:35
A magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság debreceni középdöntőjében a hatodik meccsét is magabiztosan nyerte meg, Románia ellen már az első félidő végére ötgólos előnybe került, a végén pedig 37–29-re győzött.
A vasárnapi mérkőzés előtt egyszerű volt a képlet: egy magyar siker elődöntős helyezést jelent Golovin Vlagyimir válogatottjának. A 2019-es fájdalmas világbajnoki vereség óta a magyar csapat nem kapott ki mostani ellenfelétől, miközben háromszor is legyőzte, ami előrevetítette a mostani sikert. Arra viszont nem számíthattunk, hogy ez ilyen fölénnyel születik meg.
Tíz perc után 6–6 állt az eredményjelzőn, a két csapat azonos tempón kezdte a meccset. A tizenötödik perc végére 9–7 volt ide, mert Kuczora indítását Lukács összeszedte, és a kapuba továbbította. A kezdőcsapat volt a pályán az első negyedórában, vagyis a kapuban Szemerey Zsófi, Győri-Lukács Viktória és Szöllősi-Schatzl Nadine a két szélen, Vámos Petra irányított, Kuczora Csenge és Klujber Katrin a két átlövő poszton, beállóban pedig Füzi-Tóvízi Petra.
Az előny kiharcolásából mindenki kivette a részét, beállóból, átlövőből és a szélről is egyaránt sikeresen fejezték be a magyar játékosok a támadásokat.
Negyedóra után Klujber helyére Simon Petra jött, aki rögtön góllal mutatkozott be, és a 22. percben az ő újabb találatával lett először háromgólos a vezetés. Eközben a kapuban Szemerey ezúttal is fontos védéseket mutatott be. Különösen a jobbkezes szélső, Seraficeanu gondolatait érezte.
A 26. percben Klujber felső kapufás hetesével lett 16–13, ez volt a balkezes átlövő hatodik gólja a meccsen, a Fradi játékosa folyamatosan variálta a sarkokat, és olyan energiával robbant rá a védőfalra, hogy esély sem volt a megállítására. Két perccel később az ő átlövése jelentette a négygólos különbséget is, már ez is talpra állította a közönséget, majd az első félidő utolsó pillanatában, az időn túli hetest hárító Böde-Bíró Blanka védésénél mindenki tombolt. Ez a bravúr ugyanis azt jelentette, hogy 20–15 az állás Magyarországnak.
A csapat lendületét a szünet sem tudta visszafogni, a fordulás után öt perc sem telt el, amikor Simon Petra már 24–16-ra módosította az állást. Újabb öt perc elteltével ez a különbség visszaállt, miután Kuczora talpról hatalmas bombával lőtte ki a bal felső sarkot.
Ezen a nyolcgólos határon egyensúlyozott a két csapat, volt, amikor a románok belül kerültek, de érdemben megközelíteni nem tudták a mieinket. 30–24-nél a magyar kapitány időt kért, hogy ne csapjon kapkodásba az utolsó tíz perc játéka. Márton Gréta félpályás gólt dobott, majd emberhátrányban Füzi-Tóvizi Petra rázta le magáról a védőjét, és vágta be hat méterről, amivel 32–24 lett.
Ekkor már csak öt perc volt hátra, és ezt a meccset nem lehetett elveszíteni. A szerencse is a magyarok mellett volt: Füzi-Tóvizi egy elveszettnek látszó labdát kapart össze, majd a kapuba pattintotta.
A 36–29-es magyar vezetést Klujber tizedik gólja jelentette – az egész csarnok felállva ünnepelte a csapatot –, hetesből magabiztosan pattintott a kapuba, majd labdaszerzés után Márton Gréta állította be a 37–29-es végeredményt. Imponáló győzelem volt, ami egy pillanatra sem forgott veszélyben.
A siker után nemcsak a magyar Himnuszt, hanem a székelyt is elénekelte a közönség.
Ez a siker egyben az Eb-elődöntőt is jelentette, kedden Franciaország a rivális, ott már csak az a kérdés, melyik csapat jut az első helyen az elődöntőbe, és melyik a másodikon. A franciák simán, 31-27-re verték meg a svédeket. Hogy az elődöntőben ki jön, még kérdés, de sem a dánok, sem az olimpiai bajnok norvégokkal szemben nincs félnivaló ilyen játékkal.
„Ha nem is minden sikerült – nem gépek, hanem emberek alkotják a csapatot – mindig volt, aki folyamatosan támogatta a társát, bármi is történt éppen. Koncentráció nélkül semmi sem működik” – értékelt a kapitány, Golovin Vlagyimir.
Magyarország-Románia 37-29 (20-15)
Debrecen, 4163 néző
lövések/gólok: 58/37, illetve 46/29
Magyarország: Szemerey – Győri-Lukács 5, Klujber 10, Papp, Füzi-Tóvizi 3, Vámos 3, Szöllősi-Schatzl 1, cserék: Kuczora 4, Simon 3, Márton 4, Bordás 1, Csíkos 1, Böde-Bíró, Faluvégi 2
A középdöntős csoport állása: 1. (és elődöntőbe jutott) MAGYARORSZÁG 8 pont (126-95), 2. (és elődöntőbe jutott) Franciaország 8 (127-97), 3. Montenegró 4, 4. Románia 2, 5. Svédország 2, 6. Lengyelország 0