Külföld

Most épp Kína miatt blokkol egy oroszok elleni szankciós csomagot Magyarország
Három kínai és egy indiai cég is a tervezett szankciós listára került, ez nem tetszik Budapestnek.
A brit miniszterelnök a gázai harcok szüneteltetésére szólította fel Netanjahut
Hírfolyamunk a közel-keleti válságról.
Putyin Bident támogatja az elnökválasztáson, Trump ezt bóknak veszi
Az orosz elnök szerint Biden kiszámíthatóbb, régi vágású politikus.
Ez még csak ízelítő lehetett abból, ami Lengyelországban jön
A lengyel társadalomnak volt pár éve, hogy profi alkotmányjogásszá váljon, de most szintet kell lépnie. Jarosław Kaczyński pártja és a Donald Tusk mögötti tömb az utóbbiak őszi választási győzelme...
Egy DJ-t lelőttek a Super Bowl-győzelmet ünneplő felvonuláson, húszan megsérültek
A sebesültek között gyerekek is vannak, három embert őrizetbe vettek.
Koszovó a dinár betiltásával megint rúgott egyet a helyi szerbeken, de a szerb vezetőket sem kell...
A szerb dinárt egy klasszikusan feszültségnövelő lépéssel kivonták a koszovói gazdaságból, aminek vannak ugyan gazdasági, bűnügyi indokai, de ezek valójában inkább csak ürügyek.
Egy kokainnal megrakott hajó legénységének egyik tagja túszul ejtette a többieket, mire...
A drogcsempész hajó 2,3 tonna kokaint szállított, amit kisebb hajókkal a Kanári-szigetekre csempésztek volna
Norvégia ötödik legnagyobb városa ezentúl csak ukrán menekülteket fogad be
A döntést a kormány és az ellenzék vezetője is kritizálta, az sem biztos, hogy a határozat jogszerű, a felháborodás mégis óriási.
Elnöki kegyelem Európában: van, ahol fel sem merülhet, hogy a Novák bukásához vezető döntés rejtve...
Az elnöki kegyelmek pontos ismertetését a magyar szabályozás nem írja elő. Ez nem egyedi Európában, vannak azonban sokkal nyíltabb szabályozások is, ahol például az elítélt neve és a bűncselekmény...
Az EU migrációs csomagjában még arra is nemet mondott a Fidesz, amire a szélsőjobb igent
A nagyobbik kormánypárt a „Soros-tervet” látja az EU migrációs és menekültügyi csomagjánál és minden elemét ellenezte, amelyikről szerdán szavaztak.












