Több tucat helyen tört ki erdőtűz Görögországban

2024. április 7. – 16:00

Másolás

Vágólapra másolva

Magas szintűre emelte az erdőtüzek kockázatát a görög kormány, miután több tucat helyen kisebb tüzek keletkeztek, írja az AFP. Szombaton 12 óra alatt összesen 71 tüzet jelentettek országszerte, a tűzoltóság közölte, hogy a legtöbbet sikerült megfertőzni, csak Krétán égett még vasárnap reggel is egy. A tűzoltók tájékoztatása szerint eddig hárman sérültek meg könnyebben.

A görög klímaminisztérium szerint erős, akár 60 kilométer per órás szél is várható Görögország egyes részein keddig, ez megnöveli a tüzek kialakulásának esélyét.

Az athéni régióban, a Kükládok-szigetcsoporton és Krétán a polgári védelmi szolgálatok négyes szintre emelték a készültséget, ami a „nagy tűzveszély” besorolásnak felel meg.

Az országban télen 11,8 Celsius-fokos átlaghőmérsékleti rekordot mértek, ami már elővetítette a szárazságot. Április eleje óta is magas a hőmérséklet, kedden Krétán elérte a 31 Celsius-fokot. Görögországban, a Földközi-tenger sok más részéhez hasonlóan tavaly nyáron elhúzódó hőhullám volt tapasztalható, amelyben 20 ember halt meg, és ami közel 175 ezer hektárnyi területet érintett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!