Izrael kivonja szinte minden csapatát Gáza déli részéről

2024. április 7. – 12:32

Másolás

Vágólapra másolva

Ez itt a vasárnapi hírösszefoglalónk a gázai konfliktusról.

  • Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy szinte minden szárazföldi egységüket kivonják a Gázai övezet déli részéről. Csak egy dandárt hagynak a területen, hogy biztosítsák a Netzarim-folyosót, ami Izrael déli részét köti össze Gáza partvidékével. A folyosó meggátolja, hogy palesztinok visszatérjenek északra, és onnan tudnak támadásokat is indítani a terület északi és középső részére, valamint segélyszállítmányokat is tudnak onnan indítani. (Times of Israel)
  • A háború előtt nagyjából 2 millió palesztin élt a Gázai övezetben. A Hamász az október 7-i terrortámadása során közel 1100 izraelivel végzett, Izrael pedig (a Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium szerint) 33 ezer palesztint ölt meg azóta. (Sky News)
  • Izrael minden lehetséges forgatókönyvre készen áll Iránnal kapcsolatban – jelentette be a védelmi miniszter. Az iráni forradalmi gárda szerint Izrael áll a damaszkuszi rakétatámadás mögött, amiben elvileg meghalt egy magas rangú iráni katonai vezető, ezért megfenyegették az izraeli vezetést. (Sky News)
  • Az Egyesült Királyság hadihajót vezényelt a Földközi-tenger keleti térségébe a Gázai övezet palesztin lakosságának szánt segélyszállítmányok eljuttatásának támogatására – közölte vasárnap a londoni védelmi minisztérium. A hajó feladata az lesz, hogy segítse nemzetközi tengeri humanitárius folyosó kialakítását Ciprus és a Gázai övezet között. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!