Külföld

A BBC szerint az orosz hadsereg a finn határon elfogott migránsokat próbál besorozni
Közös fegyvergyártásról szóló szándéknyilatkozatot írt alá Washington és Kijev. A frontvonalak nem változtak, de 160 ukrajnai települést támadtak az orosz erők csütörtökön.
Az olaszok csalódtak az Új Selyemútban, kilépnek a kínai gazdasági együttműködési programból
Az olaszok csalódtak az Új Selyemútban, kilépnek a kínai gazdasági együttműködési programból
Korábban is többször jelezték már, hogy szörnyűnek tartják az Övezet és út kezdeményezést, amelyben Magyarország is tevékenyen részt vesz. Most hivatalosan is jelezték, hogy nem akarnak hosszabbítani.
Venezuela a szomszédos Guyana kétharmadát nyelné be egy nemzeti konzultáció szintű népszavazás után
Az ország az ENSZ-hez fordult, miután Venezuela elnöke szerint szomszédja területére joggal tart igényt.
Visszavonul Kevin McCarthy korábbi amerikai házelnök
Visszavonul Kevin McCarthy korábbi amerikai házelnök
A republikánus politikust történelmi huzavonával választották meg januárban, párttársai azonban októberben megpuccsolták.
Ramaswamy ismét elszabadult hajóágyúként próbálta felhívni magára a figyelmet a republikánusok tévévitáján
Ramaswamy ismét elszabadult hajóágyúként próbálta felhívni magára a figyelmet a republikánusok...
A 38 éves üzletember egyre elkeseredettebben próbál releváns maradni. A vita legnagyobb nyertese ismét a távol maradó Trump lett.
Lövöldözni kezdett, majd magával is végzett egy diáklány egy oroszországi gimnáziumban
Robbanás miatt szükségállapotot hirdettek ki a Seychelle-szigeteken
Március 17-re tűzték ki az orosz elnökválasztást
Március 17-re tűzték ki az orosz elnökválasztást
Putyin még hivatalosan nem jelentette be az indulását.
Lövöldözés a Las Vegas-i egyetemen: három halott, több sérült
Kövess minket Facebookon is!