Külföld

A venezuelai rendfenntartók súlyos túlkapásai miatt vizsgálódik a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
A venezuelai rendfenntartók súlyos túlkapásai miatt vizsgálódik a Nemzetközi Büntetőbíróság...
2017-ben vérbe fojtottak több kormányellenes tüntetést, és ennek csaknem száz halálos áldozata volt.
Több tucatnyian rekedtek egy Nigériában összeomlott 21 emeletes épület romjai alatt, többen meghaltak
Nem akadálymentesített az ENSZ klímacsúcsa, egy kerekesszékes izraeli miniszter emiatt nem tudott részt venni a konferencián
Greta Thunberg: Ez a COP26 olyan, mint a korábbi klímacsúcsok, amik sehová sem vezettek
Greta Thunberg: Ez a COP26 olyan, mint a korábbi klímacsúcsok, amik sehová sem vezettek
A svéd klímaaktivista szerint a politikusok csak úgy tesznek, mintha komolyan foglalkoznának az éghajlatváltozással.
Hiába várták a kisállamok, alig léptek valamit előre a G20-csúcson a klímavédelem ügyében
Hiába várták a kisállamok, alig léptek valamit előre a G20-csúcson a klímavédelem ügyében
Tettek ugyan ígéreteket, de markáns vállalás nem született – sőt, Kína és Oroszország elnöke el sem ment a csúcstalálkozóra. Bizonytalan, mikorra érhető el a nulla szén-dioxid-kibocsátás. A hétvégi...
A saját sírunkat ássuk, elég volt az égetésből, a fúrásból és a bányászatból – elkezdődött a COP26 klímacsúcs Glasgowban
A saját sírunkat ássuk, elég volt az égetésből, a fúrásból és a bányászatból – elkezdődött a COP26...
A csalódást keltő G20 után világvége-hangulattal indul az ENSZ-konferencia, kemény mondásokkal licitálnak egymásra a felszólalók. A világ vezetői mellett beszéltek a leginkább érintett, őslakos...
Lemondott egy londoni óriásbank feje, miután lezárult az Epsteinnel való kapcsolatát feltáró vizsgálat
Lemondott egy londoni óriásbank feje, miután lezárult az Epsteinnel való kapcsolatát feltáró...
A Barclays vezérigazgatója még bőven azután is jóban volt Epsteinnel, hogy először elítélték fiatal lányok prostituálásáért.
Ultimátum az elmérgesedő halászati konfliktusban: a britek 48 órát adtak a franciáknak, hogy vegyenek vissza a fenyegetőzésből
Ultimátum az elmérgesedő halászati konfliktusban: a britek 48 órát adtak a franciáknak, hogy...
Párizs a La Manche csatorna kereskedelmének blokkolásával fenyeget, ha nem kapnak engedélyt a halászhajóik. A G20-on sem közeledtek az álláspontok.
Másfél év bezártság után utazhatnak szabadabban az ausztrálok
Másfél év bezártság után utazhatnak szabadabban az ausztrálok
A világ egyik legszigorúbb korlátozása van érvényben Ausztráliában a járvány kitörése óta, hétfőn kezdődött az enyhítés.
Beomlott egy barlang a brazíliai Altinopolis közelében
Beomlott egy barlang a brazíliai Altinopolis közelében
Gyakorlatozás közben kilenc katasztrófamentő meghalt a helyszínen.
Kövess minket Facebookon is!