Ultimátum az elmérgesedő halászati konfliktusban: a britek 48 órát adtak a franciáknak, hogy vegyenek vissza a fenyegetőzésből

2021. november 1. – 12:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy-Britannia hétfőn 48 órás ultimátumot Franciaországnak, hogy engedjen a halászati vitában, amely azzal fenyeget, hogy szélesebb körű kereskedelmi vitává fajul Európa két legnagyobb gazdasága között – írja a Reuters.

A halak miatt kirobbant, brexit utáni civakodás múlt szerdán abban csúcsosodott ki, hogy a franciák lefoglaltak egy brit fésűkagyló-kotróhajót, a Cornelis Gert Jan-t Le Havre közelében, francia vizeken. Párizs november 2-ától szankciókkal fenyegetett, amelyek akadályozhatják a Csatornán folyó kereskedelmet. Az intézkedések közé tartozhat a Nagy-Britanniából érkező áruk fokozott határ- és egészségügyi ellenőrzése, valamint a brit hajók kitiltása egyes francia kikötőkből.

„A franciák teljesen ésszerűtlen fenyegetéseket fogalmaztak meg, többek között a Csatorna-szigetekkel és a halászati iparunkkal szemben. Vissza kell vonniuk ezeket, különben az EU-val kötött kereskedelmi megállapodásunk mechanizmusainak értelmében fogunk eljárni” – mondta Liz Truss brit külügyminiszter a Sky Newsnak. Tuss szerint a franciák tisztességtelenül viselkedtek ebben az ügyben, és a kérdést 48 órán belül meg kell oldani.

Nagy-Britannia és Franciaország között évtizedek óta feszültség van az északi partjaik körüli gazdag halászterületek felhasználása körül, amelynek már tavasszal is volt egy újabb lokális csúcsa, amikor francia halászhajók blokád alá vonták Jersey szigetét. Szeptember óta ismét a szokottnál nagyobb lángon ég a konfliktus vita, miután Párizs azzal vádolta Londont, hogy nem osztott ki elég engedélyt a francia hajóknak, hogy a brit partoktól 6-12 tengeri mérföldre lévő övezetben halászhassanak. Nagy-Britannia azt állítja, hogy olyan hajóknak ad ki engedélyeket, amelyek bizonyítani tudják, hogy korábban már halászhattak a brit vizeken – ez a brit halászok egyik legfontosabb követelése, akik attól tartanak, hogy a francia hajók fenyegetik a bevételeiket.

Emmanuel Macron francia elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök vasárnap Rómában, a G20 csúcstalálkozón tárgyalt a halászati vitáról is, de a hírek szerint nem sikerült közelíteni az álláspontokat. Johnson elmondta, hogy „értetlenül” olvasta a Párizsból az Európai Unióhoz intézett levelet. A Jean Castex francia miniszterelnök által küldött levél felszólította a blokkot, hogy bizonyítsa be, hogy „az EU-ból való kilépés több kárt okoz, mint az EU-ban maradás”.

A halászati érdeksérelmeket is magába foglaló angol-francia perpatvarról itt írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!